Firenzébe utazunk ma virtuálisan – a reneszánsz berobbanása előtti időszakba.

A reneszánsz véleményem szerint az egyik legizgalmasabb korszaka volt az itáliai történelemnek, ezért is adja sok olvasmányom témáját. Most is egy klassz könyv került a kezembe, amiről eszembe jutott, hogy a Medicieken kívül annyi érdekes figura járta még Firenze utcáit, hogy egyet-kettőt talán érdemes lenne megemlíteni közülük. Különös tekintettel arra, hogy a mára választott úriembert szőrmentén már a Ciao, Itália! című könyvemben (259. old.) is megemlítettem – nem lesz tehát teljesen ismeretlen az ő figurája.

Firenze
Photo by Eleonora Altomare on Unsplash

Niccolò Niccoli (1365-1437), a híres firenzei gyapjúkereskedő család sarja nem arra volt predesztinálva, hogy a kereskedésben szerezzen hírnevet magának, ezért a családi hagyományokat nem is nagy elánnal folytatta. Kereskedői vénája hiányzott ugyan, ám annál nagyobb érdeklődéssel vetette bele magát a klasszikus tanok megismerésébe, legyen az akár a görög nyelv, vagy az épp aktuálisan változás alatt álló filozófiai trendek. (Ez alatt azt értem, hogy a korábban alapvető arisztotelészi filozófiai tanoktól a korabeli tudósok sokkal inkább Platón irányába mozdultak el; az élethez, természethez kötődő gondolatok, viselkedésformák átalakulása zajlott épp ezidőtájt.)

Niccolit szenvedélye a filozófián túl a szép könyvkötetekhez kötötte, így már fiatalon azok gyűjtésébe kezdett. Számtalan csodaszép kézirattal vette körül magát, könyvtára az 1400-as évek legelején már több száz példányt számlált. Ahogy telt-múlt az idő, Niccoli egyre inkább a ritka kötetek, minél értékesebb kiadványok felé fordult – ebben pedig igen kiváló segítője akadt Poggio Bracciolini személyében, aki egyben jóbarátja is volt a humanistának. Róla is mesélek nemsokára.

Firenze
Photo by Josh Hild on Unsplash

Bracciolini kitűnő érzékkel vadászta le barátja kérésére a legkülönlegesebb könyveket, kódexeket akár külföldről is, és ha nem tudta megszerezni, hát nem volt rest lemásolni sem.

A másolásnak Niccoli is nagy mestere volt. Saját találmánya volt a kézírásnak egy olyan csodaszép és gördülékeny formája, amellyel egyrészt nagyon látványosan lehetett haladni, másrészt pedig történelmi fontossága lett: idővel ugyanis ezt a Niccoli-féle folyóírást vették alapul (nagyjából egy évszázaddal később) a nyomtatás forradalmasítása során az ún. kurzív, vagy ahogy mi ma ismerjük, dőlt (Italic) betűtípusnál. Erről a forradalmasításról pedig az épp most készülő, második könyvemben fogok nektek egy picikét sztorizni.

S hogy mennyire szerette valójában a könyveket Niccoli? Úgy hírlik, hogy képes volt némely földterületeitől is megválni annak érdekében, hogy azok árából újabb és újabb kötetekkel bővítse könyvtárát, s ha ez nem jött össze, akkor a nála jó két évtizeddel fiatalabb Medici-sarjhoz, a várost akkor már háttérből irányító kiváló politikushoz, Cosimóhoz fordult némi kölcsönért. Mivel a két férfit jó barátság kötötte össze, ezzel nem is volt semmi gond, Niccoli könyvtára így szépen gyarapodott.

Lucrezio: De rerum natura – az egyik, Niccoli által lefordított ritka kincs
Forrás: wikipedia

Niccoli amúgy egy rettentően fess ember volt: még 60 éves kora körül is jó kiállású, kifejezetten divatosan öltözködő, szemrevaló és a tisztálkodásra is híresen sok gondot fordító gentleman-nek számított. Az összképet a rossz nyelvek szerint a durván pokróc modorú és gonoszkodó szeretője rontotta csak mellette, akit állítólag Niccoli testvérei egy alkalommal, egy parázs vitát követően jól el is tángáltak. Niccoli szép tartásával és kellemes külsejével szinte firenzei látványosságnak számított – ugyanakkor megnyerő és kellemes lakhelye és impozáns könyvgyűjteménye is izgatta az idelátogatók kíváncsiságát. Meg is fordultak az udvarában a városba érkező idegenek szép számmal.

Nos, miután Niccoli könyvgyűjtő szenvedélye egészen haláláig kitartott, addigra (1437) a polcain nagyjából 800 kötet csücsült. Az volt az utolsó kívánsága, hogy ezek a csodaszép könyvek a halála után bárki számára elérhetők, megtekinthetők legyenek. Cosimo de Medici, a város akkori ura pedig igyekezett is teljesíteni barátja végakaratát, ezért a tisztes gyűjteményt az épp átalakítás alatt álló San Marco kolostor falai közé helyeztette. Ennek a kolostornak a falai között ma a Museo Nazionale San Marco nevű múzeum található, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni, hiszen Firenze életének egy igen izgalmas szeletére biztosít rálátást.