Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Castello di Fénis

A mai írásunk egy építészeti témát körbejáró bejegyzés lesz, amelynek középpontjában egy fantasztikus kastély áll.

A Castello di Fénis Valle d’Aosta egyik legemblematikusabb középkori épülete, melyet kifejezetten jó állapotban sikerült megőrizni.

Nevét az építtető családról a Challant-Fénis-ről kapta. Az épület egy ötszög alakú építmény, amelyet az évek során tornyokkal egészítettek ki, egy gyönyörűen csipkézett fallal vettek körül, ami övként öleli át a kastélyt és annak udvarát. Később a csipkézett falból kívül lett még egy, így eléggé egyedülálló módon a vár két, hasonlóan gyönyörű fallal vált védetté. Mivel maga az épület sem kicsi, igen impozáns a megjelenése, különös tekintettel arra, hogy egy szép dombon áll.

Valle_d_Aosta_-_Castello_Sarre

Azt is tartják róla, hogy az építtettő nemesi családnak nem csak az volt a célja a hatalmas épülettel, hogy védelmi funkciót töltsön be, de lenyűgözni és megfélemlíteni is szándékozták szűkebb és tágabb környezetüket.

A kastély egyébként természetesen látogatható, sőt vezetett túrák is vannak, ahol több nyelven nagyon alapos bemutatót kaphatunk. Érdemes tehát ebben a pici régióban jártunkban tenni egy kis kitérőt efelé a nagy jelentőségű kastély felé, hogy valamelyest közelebb kerüljünk a régió történetéhez, történelméhez.

A kastély kb. a XIII. század környékén épülhetett, ekkorról származnak ugyanis az első írásos emlékek, amelyek a Challant család rezidenciájáról szólnak. Egyes források szerint a későbbi ötszög alakú alapépület lehetett akár egy ókori római villa is – azonban ezt az információt tudományos tekintetben még nem sikerült megerősíteni, csak feltételezésekről van szó.

Az 1800-as évekből származó véset a kastély udvaráról - Celestino Turletti munkája

Az 1800-as évekből származó véset a kastély udvaráról – Celestino Turletti munkája

A bővítés a XIV-XV. században gyorsult fel, ekkor lett ötszögű az épület maga, és került kialakításra a külső, második fal. A következő századokban is történtek átalakítások – a nemesség fontosnak tartotta az udvari trendek követését. Kápolnák, lépcsősorok készültek és újultak meg, valamint számos freskó is a XV. században került a falakra – ilyen például az egyik legszebb, a Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló falfestmény, vagy a kápolnában fellelhető, Madonnát megjelenítő kép.

Sárkányölő Szent György - freskó a kastélyban

Sárkányölő Szent György – freskó a kastélyban

 

Madonna - freskó a kastély kápolnájában

Madonna – freskó a kastély kápolnájában

A XVI-XVIII. században egy lassú leépülés indult meg – ez a nemesi család fontosságának csökkenésével és az ezt követő tulajdonosváltásokkal volt magyarázható. A XIX. század egy részében a kastély elhagyottan állt, majd – hála Alfredo d’Andrade donációjának – viszonylag jó állapotban az olasz állam tulajdonába került és ezzel egyidőben a felújítások, korszerűsítések is megindultak, amelyek oda vezettek, hogy ma már a kastély a régi szépségét sejtetve, látogatható állapotban várja az érdeklődő turistákat.

A kastély téli látképe

A kastély téli látképe