Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Adriano Celentano – ki ne ismerné a nevet

Nyilván, az énekes-színész-rendező-humorista előadót talán csak a legfiatalabb korosztálynak kell bemutatni, mindenki másnak ismerősen cseng Adriano Celentano neve.

‘Il Molleggiato’ – ezzel a becenévvel él lényegében az ötvenes évek óta, amelyet egyértelműen a fura táncstílusának köszönhet. Ruganyos, laza és senkivel össze nem hasonlíthatóan „rongylábú” mozgását jellemzik ezzel a ragadványnévvel, ami láthatóan őt egyáltalán nem zavarja, a hosszú évek alatt szinte védjegyévé vált.
Celentano 1938-ban született Milánóban, tehát nem gyerek már, viszont aktívan dolgozik, idén is jelent meg olyan televíziós műsor, amelyben láthatjuk (Una serata Bella per te, Gianni!).

Az eredetileg órás Adriano, aki a Via Gluck 14-ben született (s erről dal is íródott jóval később), állítólag a mai napig hódol az óraszerkezeteknek szabadidejében. Ez utóbbiból nyilván nem lehet túl sok, ugyanis a hosszú évek során nem csak dalszerző-énekesként, de színészként, komikusként, rendezőként, producerként is komoly feladatokat vállalt.

14 Via Gluck - Milano

14 Via Gluck – Milano

18 évesen már bandája volt, hiszen az órákon kívül a zene is nagyon érdekelte, Elvis Presley hatása alól pedig sokáig nem tudta kivonni magát, ez munkásságának első időszakából is jól látszik. Ez a banda a Rock Boys volt, a fiúkkal évekig léptek fel különféle rendezvényeken, 1957-ben már az első fesztiválszereplésen is túl voltak.

Rock Boys

Rock Boys

A Sanremo-i Fesztivál értelemszerű állomása volt az életének – egy érdekes adalék, hogy az első alkalommal még sorkatonai szolgálatát töltötte, így különleges eltávozási engedélyre volt szüksége a részvételhez, melyet az akkori védelmi miniszter, Giulio Andreotti írt alá. Hamarosan jöttek a lemezek, a sikerek, melyek nem csak Olaszországban tették ismertté a nevét. 1960-ban például még a híres Fellini-filmben, a ‘La dolce vita’-ban is láthatjuk.

 

Már a ’60-as évektől gyakran szerepelt együtt Mina-val, a szintén népszerű olasz énekesnővel, akivel aztán évtizedekig tartott a barátság és a közös munka. Számtalan szórakoztató műsor készült kettejük komikus jeleneteire alapozva, amelyekben természetesen a dalok is helyet kaptak. Annak ellenére, hogy sokan egy párnak hitték őket, Celentano felesége 1964 (!) óta Claudia Mori énekes-színésznő, akivel szintén több filmben szerepeltek együtt, és három gyermeket neveltek fel. A házaspár tagjai egy rövid, külön töltött időtől eltekintve szinte elválaszthatatlanok egymástól, produceri tevékenységüket is közös cégen keresztü (Clan Celentano) végzik.

(Celentano egyik lánya, Rosalinda feltűnt egyébként a Mel Gibson-féle Passió egyik jelenetében, mint Sátán.)

Celentano maga egyébként később, a ’70-es és ’80-as évek folyamán is számtalan filmes sikerrel büszkélkedhetett, s eddigi karrierje során mintegy 40 albumot adott ki.

Később – amellett, hogy lelkes állatvédő lett, melyet vegetáriánus étrendjével is hangsúlyoz – vallási nézeteit is előtérbe tolta, valamint gyakran politizált – emiatt számtalan támadás is érte.

Sanremo-ban legutóbb 2012-ben láthattuk, amikor is elénekelte  Gianni Morandival együtt a ‘Ti penso e cambia il mondo’ című dalt. Ez azért nagy szó, mert a két énekes politikai nézeteik okán hosszú évekig nem beszélt egymással – szerencsére a viszály elcsitult, és a két nagy öreg egy igazán klassz élménnyel gazdagította a fesztivál nézőit.

Reméljük, hogy aki nem ismerte Celentano-t, kapott egy röpke keresztmetszetet a munkájáról, aki pedig ismeri, annak felidéztünk egy-két kedves dallamot vagy emléket.

Azért engedtessék meg egy személyes kedvenc felvétel bemutatása is itt, a cikk végeztével, ahol a sztárt Eros Ramazzottival együtt láthatjuk a színpadon. Két klasszis, nem is kérdés ez.