Mivel ismét Olaszországban jártam, ráadásul a meseszép déli részeken, ezért megosztom veletek az átélt kalandokat. Így virtuálisan ti is (akár ismételten) végigjárhattok néhány gyönyörű célpontot.

Az utazásom most csak egy nyúlfarknyira sikerült, de így is nagyon tartalmas volt: tele érdekes helyszínekkel és varázslatos látnivalókkal. Most már azt is elárulom, hogy Puglia régió volt a helyszín, ahol aztán egy-két nagyobb kanyarral több várost, több települést is volt alkalmam megnézni. Nem utolsósorban olyan szemmel is körülnéztem, hogy ezekből az élményekből mi minden kerülhet a készülő, harmadik kötetem lapjaira – és találtam is muníciót hozzá bőven!

Polignano a Mare
Szerkesztőségi fotó

Bari repteréről az első utam Polignano a Maréba vezetett. Ezt a kisvárost mindenki több dologról is ismerheti: elsőként az egyik legtöbbet fotózott strandjáról, amelyhez tekintélyes méretű köveken és kavicsokon át lehet eljutni – instant talpmasszázs fürdőzés előtt és után. A két hatalmas szikla közé ékelődő strandon nyáron sajnos hemzsegnek a turisták – márciusban viszont zömmel a helyiek mennek le egy kis séta keretében, ahol a köveken ülve fantasztikus hallgatni a tenger zúgását és hullámzását. Ilyenkor a víz fürdőzésre még hideg, de a tenger nem csak nyáron csodaszép: egy tavaszi napot is tökéletessé varázsol, ha a partján üldögélhetünk.

Polignano a Mare
Szerkesztőségi fotó

A kisvárosnak számos kilátópontja is akad, ahonnan legfőképp a tengert láthatjuk. Nekünk, tenger nélküli népnek ez bármilyen évszakban különleges; itt aztán lehet csendesen álldogálva élvezni a kilátást. Aki nem kizárólag a fürdőzésre hajt, hanem főként kulturális érdeklődés vezeti, annak szívből ajánlom ezt az év eleji időszakot, amikor még a kavargó tömeg sodrásától mentesen lehet nézelődni.

Polignano a Mare
Szerkesztőségi fotó

Polignano a Mare azonban nem csak a tengerről híres, nem csak a klassz strandja miatt fontos nekünk, hogy megismerjük. A város szülötte ugyanis az a Domenico Modugno, aki 1958-ban a „Nel dipinto di blu” című dallal nyerte meg a Sanremoi Fesztivált. Ezt a nótát mi csak „Volare” címmel szoktuk emlegetni a refrénje miatt (így talán mindenki dúdolja is már), annak idején nálunk is nagyon népszerű volt. Modugno a háború után íródott dalaival olyan hangulatot adott át az olasz népnek, olyan életkedvet és életerőt sugárzott, hogy részben neki szokták tulajdonítani a lendületet, amely az olaszokat kibillentette a holtpontról és a háború utáni lelkes újjáépítésre sarkallt; Modugno életigenlése mindenkit „megfertőzött”.

Domenico Modugno szobra
Szerkesztőségi fotó

Nem is csoda így, hogy Polignano a Maréban egy három méter magas szobor felállításával tisztelegnek a város szülötte előtt. (Úgy gyanítom, nem a mi csoportunk volt az első, se nem az utolsó, amely a szobor talapzatánál állva (a magunk kis szerény és leginkább hamis hangján) elénekelte a „Volare”-t. Bénák voltunk és viccesek, de legalább a leghangosabbak lelkesedése nem hiányzott.)

Polignano a Mare
Szerkesztőségi fotó

Polignanoban azonban nem mehetünk el szó nélkül az ékszerdobozhoz hasonlítható óvárosi rész mellett sem, ahol a legszűkebb utcácskákon végigbarangolva csodálhatjuk meg a középkori építészet remekeit. Ezek az épületek azonban már korántsem a középkori állapotokat tükrözik, arra a fantasztikus szerkezetük utal. A házakat ugyanis szép rendben tartják, meghagyva minden korabeli jellegzetességüket. Egyet-kettőt panzióvá alakítottak közülük, de nem hiányoznak nyilván a szuvenírboltok sem. Az óvárosból kilépve aztán van egy-két felkapottabb kávézó (pl. a Campanella), ahol híres sztárok is szívesen fordultak meg a „caffé speciale”, a különleges fekete miatt, ami egy citromhéjjal bolondított, tényleg speciális kávéköltemény. Ennek megálmodója Mario Campanella volt, akit csak „Super Mago” (szupermágus) névvel illettek a csodás kávéja okán.

Polignano a Mare
Szerkesztőségi fotó

A téli időszakban egy álom lehet itt élni: a tenger mellett a klíma nem túl hideg, a város a nyári turistaáradat után kicsit kiürül, lenyugszik és csak árasztja magából az a nyugodt, mediterrán hangulatot, ami miatt amúgy nyaranta sokan indulnak ide – ám nem biztos, hogy akkor találják meg. Szerencsésnek gondolom magam, hogy egyszer sikerült ezt a hangulatot a tömeg nélkül, egy szikrázó napsütéses márciusi hétvégén megtapasztalni.

A következő bejegyzésben a Polignano a Mare-t követő úticélomról, Locorotondóról mesélek majd. Tartsatok velem akkor is!