Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Silvio Berlusconi – politikai karrier

Miután Berlusconi a ’60-’70-es években az ingatlanbizniszben tevékenykedett aktívan, a ’70-’80-as évek már a különféle médiumok vásárlásáról, és a későbbi médiabirodalom építésének megkezdéséről szóltak.  

A ’80-as, ’90-es évek fordulóján a baloldali miniszterelnök, Bettino Craxi támogatását élvezte, azonban amikor Craxi Tunéziába menekült a rá váró tárgyalások és valószínű büntetések okán, Berlusconi úgy érezte, elérkezett az idő saját politikai karrierjének beindítására.

Sokak szerint a kb. 2 évtizeden átívelő karrierhez hasonló jelentőségűt Olaszországban Mussolini óta nem láttak, azonban ehhez az is hozzátartozik, hogy Berlusconi nem csak kiváló szónok, és jól építette fel saját imidzsét, de a bulvársajtó számára is folyamatosan témát szolgáltatott. Itt említhetjük a csúszópénzekhez, korrupciós botrányokhoz, adócsalásokhoz kapcsolódó ügyeit, melyek egymás után a bíróság előtt kötöttek ki. Megemlíthetjük állítólagos maffiakapcsolatait is, melyek rendre találgatásokra adtak/adnak okot, és nem utolsósorban szexbotrányait, amelyek miatt második házassága és részben politikai pályafutása is zátonyra futott.

Kb. 1993-ban hozta létre Forza Italia nevű pártját (melynek elnevezését az általa tulajdonolt AC Milan mérkőzésein hallható kántálásból kölcsönözte), s alig egy éven belül már választásokat nyert, először 1994-ben lett az ország miniszterelnöke. Meglévő médiaérdekeltségeit használta fel saját imidzsének kiépítésére, s először szólt széles körben az emberekhez ilyen módon politikusként.

berlusconi2

Híve volt az amerikai típusú politizálásnak, így gyakran járt olyan rendezvényekre, s tartott beszédeket, ahol a köznapi emberekkel találkozhatott, egyfajta személyes légkört teremtve ezzel, s így nyerve meg választók tömegeit. Ebben az időszakban a baloldali politikát már túl bürokratikusnak és kimondottan unalmasnak nevezte, annak ellenére, hogy a korábbiakban mind üzleti, mind politikai értelemben sokat köszönhetett baloldali politikus(ok)nak.

1996-ban rendült meg iránta a bizalom, az ország vezetését a továbbiakban Romano Prodi és kormánya végezte.

Prodi elnökségének ideje alatt Berlusconi igyekezett újraszervezni a pártot, hogy a következő ciklusban sikeresen vehesse az akadályokat, amit végül meg is valósított.

A következő választási győzelme a 2001-es évhez kapcsolódik, amikor másodszor ülhetett a miniszterelnöki székbe, s maradt is ott egészen 2006-ig, amikor a választásokat újfent Romano Prodi nyerte, akivel szemben így már másodszor maradt alul.

Korábbi írásaink:

Silvio Berlusconi – a vállalkozó