Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Csoki és szerelem

Isteni finomság, amely 100 évvel születése után is hódít!

Ma a Ministeriale nevű csokoládéról mesélek, amelynek aranyos története igazán szívmelegető sztori.

A nápolyi varieté egyik legikonikusabb énekes-színésznője és pazar táncosa volt az 1920-as években Anna Fougez, akinek kegyeiért az egész város esedezett, kortól és rangtól függetlenül. A város Via Toledo utcájában lévő cukrászda fiatal tulajdonosa, Francesco Scaturchio sem tudott hatása alól kibújni, a hölgy pedig úgy döntött, hogy Francesco rajongásának bizonyítékaként valamilyen szép ajándékot kér tőle.

Anna Fougez
Forrás: famedisud.it

A fiatal férfi úgy döntött, mesterségének legjavát adja, s egy kívül roppanós csokiborítású, belül édes krémmel töltött bonbont alkotott. Annának akarta elnevezni, de végül sosem hívták így az édességet. A cukrász cég ugyanis a királyi udvarnak szerette volna prezentálni a jól sikerült terméket, és a miniszterek addig-addig kóstolgatták, hogy végül Ministeriale lett a kis bonbon becsületes neve. A királyhoz is így jutott már el, s mivel ahol kóstolták, mindenhol sikert aratott, így immár egy évszázada gyártják megállás nélkül a finom falatnyi édességet.

Ministeriale Scaturchio
Forrás: sudfood.com

Anna folytatta a nagy népszerűséget hozó művészi munkáját, Francesco gondolatait kitöltötte a mandulapaszta és a sok csoki – a szerelemből semmi se lett végül, ám a csokit, amit a miniszterek „lenyúltak”, a mai napig élvezhetjük. Kár, hogy a szerelem beteljesületlen maradt, ám a csokiba fojtott emléke velünk van a mai napig.

Ti kóstoltátok már?