Az augusztus nem csak nekem fontos hónap, az olaszoknak is az. Tudjátok, miért?

Nos, a címben említett Ferragosto ünnepe zajlik itt a nyár vége felé araszolva, amiről ma már zömmel annyit tudunk, hogy „ja, az olaszok megint leállnak két hétre”.  Aki olyan munkahelyen dolgozik, ahol olasz beszállítók vannak, jól megtanulhatta, hogy őket augusztusban kár keresni, senki nem lesz a helyén.

Volt idő, amikor a pihenést egész augusztusban zavartalanul élvezték, ám az utóbbi időszak gazdasági folyamatait nem lehet már ilyen hosszú időre megakasztani. Ezért két hétben egyeztek ki az olaszok – ám ekkor aztán tényleg a belföldi turizmusról, tengerpartról, grillezésről, családról és barátokról szól minden.

Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy ez az ünnep egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza. Neve Augustus császártól ered (Augustus ünnepe – Ferie di Augusto – Ferragosto), aki i.e. 18 körül úgy döntött, hogy a róla elnevezett hónapban, elsejétől engedélyez egy hosszabb szünetet a munka alól azoknak a főként mezőgazdasági munkásoknak, akik ezt megelőzően erőn felül teljesítettek a szezonban, a betakarítási munkák alatt. A szokás aztán később is megmaradt: a munkások kellemes ünnepet (Buon Ferragosto!) kívántak a munkaadóknak, akik cserébe egy kis extra bónusszal jutalmazták őket. A nagy munkák után eljött tehát a pihenés ideje.

Idő kérdése volt aztán a következő századokban, hogy a kereszténység is magáévá tegye ezt az ünnepet (is), ám náluk nyilván valamilyen jeles szenthez kapcsolódó ünneppel kellett összehangolni. Így lett végül augusztus 1. helyett 15-e, Nagyboldogasszony napja a hivatalos dátum, amit aztán állami szinten is elfogadtak (munkaszüneti nap is lett aztán belőle). Ahol nem tudnak hosszú időre leállni augusztusban, ott is van egy legalább háromnapos ünnep (zömében aug. 14-16.), amikor pihenni lehet.

Ahogy állami ünnepként indult, úgy lett belőle pár századon belül egyházi ünnep, majd a politika ismét felkapta. Mind az állam, mind az Egyház szereti ugyanis a szélesebb néprétegeket megmozgató ünnepeket a saját céljaira felhasználni. Mussolini a 20. század első felében pl. nagyon olcsó vonatjegyek biztosításával segítette a szegényebbeket is ahhoz, hogy a tengerparton tudjanak egy picit pihenni. Úgy hírlik, hogy mivel étkezést nem biztosítottak értelemszerűen a számukra, ők maguk vitték a kis csomagjukat a rövid kikapcsolódásra – s talán innen maradt meg a szokás, hogy az olaszok piknikkosárral vágnak neki ennek a napnak, ha kiruccannak valahová. Amúgy is szeretik a természetet, így ez igazán nincs ellenükre.

Milyen jó, hogy szóbakerült ez a Ferragosto – azt hiszem, én is kiveszek egy nap szabadságot, és azalatt írni fogok nektek. Könyvet. Akár a Ferragostóról is eshet szó benne. Na, mit szóltok?