
Molise és egy virtuális gasztrokaland
Volt már szó történelemről, utazásról, így hát jöjjön az egyik kedvenc témánk, az étkezés.
És hogy mi minden van Molise-ben? A legtriviálisabb dolgokat persze megint szánt szándékkal kihagyjuk, koncentráljunk csak a kuriózumokra, hiszen az érdekességekért és a kevésbé ismert információkért járunk ide mindannyian, nem igaz?
Kezdjünk mindjárt egy igazi atomcsapással a gyomorra: ez a torcinello. Molise és Puglia tartományban nagyon népszerű. Tudjuk jól, hogy ezek a régiók gazdasági szempontból eléggé hátrányos helyzetben voltak (vannak), így nem csoda, hogy a mindennapokban is megpróbálnak az emberek a takarékosságra törekedni. Ennek jegyében, amikor egy birka úgymond terítékre kerül, hát bizony, semmit sem dobnak ki belőle, a legbizarrabb részeket is felhasználják. (Persze, ez sok esetben egy igazi, magyar disznóvágás esetében is elmondható.)
A torcinello ennek egyik ékes példája, ugyanis a belsőségeket és a „pacalnak valót” itt a jellegzetes étel töltelékeként kell elképzelnünk. Kerül mellé persze némi hús is, és területről-területre változik a fűszerezése (néhol reszelt sajt(!), néhol babérlevél, máshol pedig paradicsomszósz az ízesítés módja). A tölteléket jellemzően hashártyába töltik és bélbe csavarják, aztán vagy sütik/grillezik, vagy egy főzést követően, kicsit szaftosabban tálalják. A fenti képek előkészített és kész változatban is megmutatják nekünk, hogyan is kell egy igazi molise-i torcinello-t elképzelni. Hát, nem ez jut először eszünkbe a mediterrán konyha kapcsán, de hát Olaszországban sem minden diétás…
Aki kedvet kapott az elkészítéshez, annak az alábbi videó segíthet:
S hogy ha már megterheljük a gyomrunkat, hát ne adjuk alább egy tipikus molise-i édességnél, amit (a magyar fülnek viccesen) cippilati-nak hívnak.
Ez a sütőporos tészta egy könnyű édesség alapja. A tésztát kinyújtva körökre szaggatjuk, megtöltjük meggyszósszal vagy meggylekvárral (ami épp kéznél van), és félhold alakúra hajtva sütjük ki. A receptet az italyrevisited oldalán angol nyelven lehet megtalálni.
Ezt a finom sütit azért nem feltétlenül ajánljuk a torcinello utánra, de ha önállóan, egy finom olasz eszpresszó mellé szervírozzuk, nos, azzal azért nem nagyon lehet mellélőni. Javasoljuk, hogy próbálják ki, a meggy savanykás íze jól passzol az édes tésztához. A sütit persze Olaszországban is megszórják egy kis porcukorral – mutatósabb és még inkább az édesszájúak kedvére tehetünk ezzel.
Aki még olvasgatna pár sort olaszul a Molise-i ízekről, az a latuaitalia oldalán talál egy rövid összefoglalót. Az italia.it szintén beavat egy-két dologba, de a rutinos olvasóink tudják, hogy a mezőgazdaság ezeken a területeken kedvez a tejtermékek és borok előállításának, így nagy meglepetésben nem lesz részünk.
Nos, reméljük, a mai napon a hasukat szerető és az édesszájú olvasóink is megtalálták, amit kerestek – a többit érdemes személyesen, Molise városkáiban kipróbálni. Kellemes utazást – jó étvágyat kívánunk!