Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

San Gavino Martire – Lazio egyik mártírja

Minden évben május első hétvégéjén emlékeznek meg San Gavino-ról, aki Lazio régióban is sokat hivatkozott szent – olyannyira, hogy még egy települést is elneveztek róla. Nézzük ma, hogy mi az ő története.

San Gavinot a kereszténység egyik fontos mártírjaként tartják számon. Életéről több legenda is kering, az egyik legismertebb ezek közül egészen a XII. századig nyúlik vissza. E szerint három keresztény vándor – Gavino, Proto és Gianuario – Turres városába érkeztek, ahol a kereszténység tiltott vallásnak számított azidőtájt. Nézeteik miatt nagyon hamar bíróság elé kerültek, ahol is vallatni kezdték őket – tudják-e vajon, hogy ha kereszténynek hívják magukat, szörnyű kínzásoknak, végül kivégzésnek lehetnek az áldozatai. Ők nem tagadták meg hitüket, tudva, hogy az életük Turres városában ér majd véget. Sajnos ez így is lett, a három keresztényt vallási meggyőződésük miatt a város főterén lefejezték. Emlékük a mai napig él, Korzikán, Szardínián is ünneplik őket – így nevük kétségtelenül nem csak Lazio-hoz kötődik.
San Gavino

San Gavino

San Gavino Monreale településen, Lazio régióban egy gyönyörű, XIV. századi templom is a szent nevét viseli, az alábbiakban leírt ünnep szentmiséit ebben a fantasztikusan szép épületben tartják.

Ahogy már írtuk, a szent ünnepét május első hétvégéjén tartják. Az ünnepnek általában két része van, az egyik egy értelemszerűen vallásos, a másik pedig egy szekuláris ünnep, melyek egymással jól megférnek.

A vallásos ünnep a szentet bemutató körmenetből, és a hétvégén celebrált több szentmiséből áll, míg a szekuláris verzió a kevésbé vallásos látogatókat szolgálja ki. Ezen alkalomból az utcákat a nálunk is hasonló módon zajló kézművesvásárok foglalják el, számos program várja a különböző korú gyerekeket, este pedig nem maradhatnak el a zenés események és a közös hússütés sem, amely általában malac és/vagy birkasütést jelent – biztosan mi is hamar megtalálnánk a helyünket egy ilyen szórakoztató közösségi eseményen, nem igaz?

Chiesa San Gavino Martire - egy korabeli felirat a templom falán

Chiesa San Gavino Martire – egy korabeli felirat a templom falán

Az ünnepet egyébként a San Gavino Monreale nevű településen élvezhetjük, ízelítőül álljon itt a sangavinomonreale oldalán az ez éves program – így talán mindenki látja majd, hogy esetleg jövőre egy tavaszi út programjába beillesztené-e ezt az állomást is.

Amennyiben igen, úgy minden odalátogatónak kellemes szórakozást és kikapcsolódást kívánunk jó előre is!

San Gavino

San Gavino