Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Programajánló mozikedvelőknek

Ez a bejegyzésünk leginkább a budapestieknek, illetve az utazást kedvelőknek szól, ugyanis egy Puskin Moziban látható műsorsorozatra hívjuk fel a figyelmet.

2013.  november 5-14. között a budapesti Puskin Moziban számos olasz filmet láthatunk, java részüket eredetiben (magyar vagy angol nyelvű felirattal), ami a nyelvet jól beszélőknek kellemes kikapcsolódást, a tanulóknak pedig kiváló gyakorlási lehetőséget biztosít. Az esemény a Mittelcinemafest nevet viseli, ez a XI. Közép-Európai Olasz Filmfesztivál, mely az olasz kultúra népszerűsítését a filmeken keresztül célozza.

A Budapesti Olasz Kultúrintézet és az Istituto Luce Cinecitt? – Filmitalia a helyet biztosító Puskin Mozival és a Budapest Filmmel együtt  szervezi meg a mai nappal induló filmvetítési sorozatát, amit az olasz filmek rajongóinak ajánlunk jó szívvel. A vetítések közül több alkalommal is jelen lesz vagy a rendező maga, vagy képviselője, tehát a rendezvény fényét nem csak a programok, hanem a jelenlévő, illusztris személyek is emelik. Még egyszer tehát, a helyszín:

a Puskin Mozi (Budapest V. – Kossuth Lajos u. 18. – Tel.: 429-6080).

Remélhetőleg a mozi műsorainak megtekintésére sok vidékinek is lehetősége nyílik. Itt az alkalom, hogy az év végére megmaradt szabadságokat egy kulturális kirándulással üssük el!

Mindenkinek jó szórakozást kívánunk, a műsort magát alább olvashatják, illetve megtalálják a Budapesti Olasz Kultúrintézet oldalán is:

MITTELCINEMAFEST PROGRAMJA

PUSKIN MOZI (2013. november 5-14.)

 

November 5., kedd 20.00 óra A NAGY SZÉPSÉG

rendező: Paolo Sorrentino

olasz nyelven, magyar felirattal

A vetítésen jelen lesz: Anita Kravos

 

November 6., szerda 20.00 óra ITAKER

rendező: Toni Trupia

olasz nyelven, magyar felirattal

A vetítésen jelen lesz: Toni Trupia

 

November 7., csütörtök 20.00 óra EGY NAPON MENNED KELL

rendező: Giorgio Diritti

olasz nyelven, magyar felirattal

A vetítésen jelen lesz: Giorgio Diritti

 

November 8., péntek 20.00 óra DE FURCSA, HOGY A NEVEM FEDERICO

rendező: Ettore Scola

olasz nyelven, magyar felirattal

A vetítésen jelen lesz: Silvia Scola és Paola Scola

 

November 9., szombat 17.00 óra EGYEDÜL UTAZOM

rendező: Maria Sole Tognazzi

olasz nyelven, magyar szinkrontolmácsolással

 

November 9., szombat 20.00 óra JÓ REGGELT, APA!

rendező: Edoardo Leo

olasz nyelven, magyar felirattal

A vetítésen jelen lesz: Edoardo Leo

 

November 10., vasárnap 16.00 óra PINOKKIÓ

magyar nyelven

rendező: Enzo D?Al?

A vetítésen jelen lesz: Enzo D?Al? és Maricla Affatato

 

November 10., vasárnap 18.00 óra PINOKKIÓ

rendező: Enzo D?Al?

olasz nyelven

A vetítésen jelen lesz: Enzo D?Al? és Maricla Affatato

 

November 10., vasárnap 20.30 óra KALAT NISSA

Film Festival 2013 ? rövidfilmek válogatása (Amarcord terem)

olasz nyelven, angol felirattal

 

November 11., hétfő 20.00 óra MINDEN ÁLDOTT NAP

rendező: Paolo Virz?

olasz nyelven, magyar szinkrontolmácsolással

 

November 12., kedd 18.00 óra

RIFF – Rome Indipendent Film Festival 2013 ? rövidfilmek válogatása (Amarcord terem)

olasz nyelven, angol felirattal

 

November 12., kedd 20.00 óra BELLAS MARIPOSAS

rendező: Salvatore Mereu

olasz nyelven, magyar szinkrontolmácsolással

 

November 13., szerda 20.00 óra KÖTÉLTÁNCOSOK

rendező: Ivano De Matteo

olasz nyelven, magyar szinkrontolmácsolással

 

November 14., csütörtök 20.00 óra ÉLJEN A SZABADSÁG!

rendező: Roberto And?

olasz nyelven, magyar felirattal