Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Michelangelo meg a sarki közért

Az utóbbi hónapokban többször feltűnt egy fotó a neten, mely egy Michelangelo által felskiccelt bevásárlólistát takart. Sejtettük, hogy ennél azért több is van a sztori mögött.

Michelangelo örökségét Firenzében a Casa Buonarotti őrzi. Akik jártak már a városban, remélhetőleg volt szerencséjük a múzeumhoz. Akik nem jártak Firenzében, vagy ez a program kimaradt, a következő alkalomra mindenképpen megfelelő látnivalónak ígérkezik. Lustáknak fotelből virtuális túra? Persze, hogy van.

Szóval, a Casa Buonarotti által kezelt archívum számos olyan dokumentumot rejt, amelyek Michelangelo kézírását, jegyzeteit, verseit – s köztük a bizonyos bevásárlólistát* – tartalmazzák. Aztán persze van ebben a múzeumban egy sor csodálatos festmény, szobor, majolika, meg hát ott van ugye, a könyvtár is. A Via Ghibellina-n járva mindenképpen térjünk be ebbe a csodálatos múzeumba!

Casa Buonarotti

Casa Buonarotti

 

A Casa Buonarotti kapcsán bukkantunk rá még egy érdekes dologra, melynek kapcsán látható, hogy a magyar oktatásnak pl. innen is lenne mit ellesnie. A program pedig egy Toszkánához kapcsolódó, szenzációs ötlet, ami a Museobus‘ nevet viseli. A program lényege, hogy iskolák számára szerte Toszkánából egy ingyenes buszjáratot biztosít a város múzeumaihoz. Tehát ha egy pl. siena-i osztály meglátogatna néhány múzeumot, a vonatról/buszról Firenzében leszállva csak felpattanak a gyerekek a Museobus-ra, és irány az alábbi múzeumok bármelyike:

  • Museo Galileo
  • Fondazione Scienza e Tecnica – Planetario
  • Museo della Casa Buonarroti
  • Museo di Storia Naturale dell’Università di Firenze
  • Museo e Istituto Fiorentino di Preistoria “P. Graziosi”
  • Museo Marino Marini

Hát, ez már valami! Ismét láthattunk olyan ötletet, melyet érdemes megszívlelni a magyar döntéshozóknak is. Budapesten és nagyobb városainkban biztosan nagy hasznát vennék az ország minden tájáról osztálykiránduló gyerekek.

* A bevásárlólistáról a rend kedvéért annyit írunk, hogy állítólag Michelangelo analfabéta szolgájának vetette papírra, nehogy butaságokkal a kosárban térjen haza… Volt ezen a listán kenyér, bor, hering és még sok minden más is, rajzokkal illusztrálva az érthetőség kedvéért.

A bevásárlólista

A bevásárlólista

 

Az alábbi galériában végignézhetünk jónéhány példát ezekre a fentebb említett jegyzetekre, lapozgassa mindenki kedvére, olaszosok bogarászhatják az ismerős hangalakú szavakat, jó móka.