Pécsett van egy klassz étterem, ahol igazi olasz ízekkel lehet találkozni – a pizza-pasta varázsán túli ételek szerintem mindenkit levesznek a lábukról. A csupa különlegesség mellett a hely érdekessége, hogy mostantól nem napi nyitvatartású étteremként működik, hanem kifejezetten az eddig is megszervezett eseményekre fókuszálnak a tulajdonosok. Ezzel minden náluk elköltött vacsora speciális köntöst kap – nem egyszerűen ízekről, hanem az est köré szerveződő maffiatörténetekről, vagy éppen Olaszországot idéző könyvbemutatókról is szól.

A tulajdonosokkal beszélgettem nemrégiben hosszasan, akik lelkesen válaszoltak a milliónyi kérdésemre – ezeket szeretném most megosztani az olvasóval.

Az étterem – mint említettem – Pécsett van, az Irgalmasok útján, a belváros szívében, egy hangulatos pincehelységben. Miután elmerültetek az alábbi interjú sok-sok információja között, nézzétek meg a honlapjukat is!

Hogyan kerültetek kapcsolatba Olaszországgal és az olasz gasztronómiával?

Az első randink után szinte az egész hétvégét együtt töltöttük Atival. Egy hosszú kirándulásra indultunk: fotózni hívtam el a Kégl-kastélyhoz, de azt nem mondtam el neki, hogy oda nem lehet csak úgy besétálni. Amikor megérkeztünk, Atiban is tudatosult, hogy ez a program egy kicsit kalandosabb lesz a vártnál. Végül bejutottunk, és egész nap fotóztunk. Az akkor készült képek máig a kedvenceim közé tartoznak.

Annyira belefeledkeztünk a napba, hogy enni is elfelejtettünk. Atinál volt egy müzliszelet, azt ettük meg, majd csak késő este jutottunk el egy gyorsétterembe.

Ati közben nem mondta, hogy nincs jól. A hosszúra nyúlt randi után elköszöntünk egymástól, én pedig megkértem, hogy menjen el orvoshoz, mert nagyon fájlalta a hátát. A következő üzenete már az volt, hogy kórházban van. Hasnyálmirigy-gyulladása lett, és nagyon szigorú étrendet kapott.

Amíg a kórházban feküdt, sokat leveleztünk. Amikor kezdett jobban lenni, egyre többet beszélt az ételekről – leginkább a kakaós palacsintát gyászolta. Én pedig recepteket kezdtem bújni, mert nem akartam elfogadni, hogy nem süthetek neki palacsintát.

Mire kijött a kórházból, kész tervem volt: mindent megfőzünk, amit szeret, csak tudatosan átalakítjuk a recepteket. Közben észrevettük, hogy az olasz ételek különösen jól beilleszthetők abba az étrendbe, amelyet tartanunk kellett.

A főzés, a receptek kutatása és átírása közös hobbivá vált. Tulajdonképpen az első randink óta az ételek határozzák meg az életünket. Ez számunkra egyszerre szenvedély és tudatos életmód. A Sette konyhájában például egyáltalán nem használunk zsírt. 😊

Az étterem ötlete melyikőtöké volt?

Erre nehéz lenne egyikünkre rámutatni, mert az ötlet valójában közösen született meg.

Először Ati családjának palkonyai éttermében, a Pavilonban főztünk együtt. Ott vettük észre, hogy a közös munka egyre közelebb hoz bennünket egymáshoz – és közben a családunkat is összekovácsolja.

Annyira izgalmas volt együtt alkotni, hogy egy idő után fel kellett ismernünk: ez a mi közös életutunk. Nem maradt más választásunk, létre kellett hoznunk a Settét. 😊

Hány éve nyílt meg az első hely, ahol olasz fogásokat szolgáltatok fel?

A közös történetünk a palkonyai Pavilonban kezdődött, a saját helyünk, a Sette Giorni pedig hamarosan kétéves lesz. Vagyis lassan már a második születésnapunkat ünnepelhetjük.

Az étlapotok szerencsére messze van a pizza–lasagne–bolognai háromszögtől. Honnan jönnek az ötletek azokhoz a specialitásokhoz, amelyeket itthon még kevesen ismernek?

Az ételek nagy részével az olaszországi körútjainkon találkozunk, de nagyon sokat olvasunk és tanulunk is az olasz gasztronómiáról. Olasz tankönyvekből főzünk és sütünk.

Ha meglátunk egy érdekes ételt, rögtön elkezdünk utánajárni. Elolvassuk a történetét, megkeressük a hagyományos receptet, majd megpróbáljuk elkészíteni. Ezután addig tanulmányozzuk és finomítjuk, amíg igazán meg nem értjük. Sokszor pedig útnak indulunk, hogy Olaszországban is felkutassuk és megkóstoljuk az eredeti változatot.

Az olasz ételek egyik legfontosabb ismérve az alapanyagok minősége. Ti ezt hogyan biztosítjátok? Honnan szerzitek be a különleges alapanyagokat?

Szerintünk nem kell mindennek Olaszországból érkeznie ahhoz, hogy jó és minőségi legyen – és ahhoz sem, hogy valódi olasz ízek szülessenek belőle.

A lisztünk például a bólyi BIOM köves malom-tól érkezik. Száz százalékban bio, és külön kenyér- és pizzalisztjük is van, amelyeket napi szinten használunk. A bazsalikomot, a paradicsomot és a paprikát a Zöld Bagoly Farmtól szerezzük be. Ezek magyar, friss, kiváló minőségű alapanyagok, amelyekből tökéletesen megteremthető az olasz ízvilág.

A sajtjaink, sonkáink, szalámijaink, tésztáink és a kávénk ugyanakkor Olaszországból érkeznek. Jelenleg egy saját olaszországi beszerzési körutat is tervezünk, de ennek még a kidolgozási szakaszában járunk.

Hogyan néz ki nálatok egy igazi olasz gasztrotúra?

Mindig pontos tervvel indulunk el. Előre kigondoljuk, hogy mit szeretnénk megkóstolni, és azt is, hogy hol. Persze ha útközben meglátunk valami kihagyhatatlant, nem mondunk nemet – ilyenkor gond nélkül eltérünk a tervtől. Kialakult szokásaink vannak már. 😊

Az étkezéseket elosztjuk az egész napra, hogy valóban mindent meg tudjunk kóstolni, de közben ne terheljük túl a gyomrunkat. Mi tényleg kóstolunk és elemzünk: figyeljük az ízeket, az állagokat, az alapanyagokat és az elkészítés módját.

A street foodokat séta közben vagy egy lépcsőn ülve esszük meg, de természetesen éttermekbe is beülünk – leggyakrabban kisebb trattoriákba. Mindig a helyi specialitásokat keressük, azon belül is főként azokat, amelyek nem tartoznak a legismertebb olasz ételek közé.

Mennyi időt töltötök Olaszországban egy évben?

Nem eleget! 😊 Kevés a szabadidőnk. A szilvesztert általában Olaszországban töltjük, ezen kívül pedig igyekszünk még kétszer kijutni egy évben. Reméljük, idővel egyre több lehetőségünk lesz rá.

Ki mikor főz kettőtök közül? Van ebben hallgatólagos megegyezés, vagy az főz, aki előbb felkapja a fakanalat?

Mindig az főz, akinek éppen kedve van hozzá. Van, hogy Ati azt mondja, én csak üljek le a kanapéra. Beszélgetünk, ő pedig közben főz valami finomat a családnak. Igaz, meglehetősen rendetlenül főz, ezért is mondja, hogy maradjak a kanapén – onnan ugyanis nem látom a konyhában keletkező kupit. 😊

Máskor én főzök, Ati pedig segít. Mindketten imádunk a konyhában lenni. A vasárnapi reggeliket például én szeretem összeállítani. Feldíszítem a tányérokat, szépen megterítek, és igyekszem mindenkinek a kedvében járni. Ati ilyenkor általában elpakol utánam.

Beosztjuk egymás között a főzést, és mérhetetlenül kellemes így élni.

A vendégeket nemcsak az ételekkel szoktátok lenyűgözni, hanem sokféle meglepetéssel is készültök. Mesélnétek erről?

A nagyobb, előre meghirdetett programok mellett számunkra a legfontosabb meglepetések sokszor egészen apró gesztusok.

Ha megtudunk valamit azokról, akik hozzánk érkeznek, vagy véletlenül elcsípjük, hogy születésnapot, évfordulót vagy más fontos eseményt ünnepelnek, igyekszünk készülni valamivel. Lehet ez egy apró figyelmesség, egy személyes gesztus vagy akár csak egy mókás odaszólás.

Volt, hogy személyre szabott Mikulás-leveleket írtunk a forró csokoládék mellé. Máskor egy lánynak kellett virágot intéznünk, és a kedvenc virágát odakészítenünk a terítékéhez.

Mindig próbálunk figyelni a vendégeinkre. Nagyon jó érzés látni az örömüket, és felfedezni rajtuk pontosan azt az érzést, amelyet szeretnénk, hogy nálunk átéljenek.

Ötgyermekes családként nem könnyűek a mindennapok. Kati, igazi olasz mammának tartod magad?

Nemrég azt mondta az egyik szakácsunk, hogy sokszor úgy érzik, mintha mindannyiuk anyukája lennék. Nálam senki nem lehet éhes: ha valaki nem eszik, leültetem enni. Ha nem iszik, azonnal innia kell. Ha beteg, viszem a gyógyszert. Az öltözőbe és mindenhova becsempészem azokat a dolgokat, amelyekre szükségük lehet – és nem csak a munkavégzéshez.

Amikor belép valamelyik gyerekünk az étterembe, hirtelen egyszerre leszek anyuka, étterem-tulajdonos, önjelölt séf és mindenki problémamegoldója. Aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy már mind az öt gyerekünk ott van, mellettük a konyhai és a vendégtérben dolgozó kollégák is.

Ilyenkor már nem egyszerűen egy éttermet vezetek, hanem egy óriási családot. És egy kicsit mindenkinek az anyukája vagyok.

Nálatok is hangosak az otthoni vacsorák? Hogyan képzeljük el az étkezéseket, amikor éppen nem az étteremben vagytok?

Nálunk szent az étkezés: ha otthon vagyunk, mindig együtt eszünk. Én például soha nem ülök le Ati nélkül enni. Az étkezés nálunk társasági esemény. A közös reggelik és a vacsorák mindig izgalmasak, de természetesen akkor a legjobbak, amikor mindenki otthon van.

Mindenki beszél, de közben figyelünk is egymásra. Mindenkinek van egy története, és természetesen rendszeresen előkerülnek világmegváltó gondolatok is. Van, hogy a fiúk csapnak össze egymással, máskor a lányok a fiúkkal, de elég gyakran a gyerekek egyesülnek a szülők ellen.

Ezért létre kellett hoznunk a Szülői Tanácsot mint családon belüli jogi szervet – természetesen alapító okirattal együtt. A gyerekeknek előterjesztési joguk van, míg a szülőknek, vagyis nekünk, határozathozatali jogunk. Indítványt bárki benyújthat, a Tanács pedig elbírálja és ismerteti a döntést.

Szóval igen: nálunk hangosak és meglehetősen izgalmasak az étkezések. 😊

Elég például egy ártatlannak tűnő kérdés a „sín metszetéről”, és máris napokig tartó vita kezdődik. Nem nézik meg és nem modellezik le, hanem elképzelik, gondolkodnak rajta, majd hosszasan vitatkoznak arról, milyen lehet. Mostanra odáig jutottunk, hogy az asztalnál már senki nem mondhatja ki azt a kifejezést, hogy „a sín metszete”.

Hogyan tovább?

2026 éve kaotikusra sikerült számunkra. Ati év elején súlyos betegséggel küzdött, amin nehéz volt úgy keresztül menni, hogy az étterem és az emberek ebből ne érezzenek semmit. Attila szerencsésen felépült és elkezdtük átértékelni a mindennapjainkat. Fontossági sorrendet kellett felállítanunk és az élére magunkat helyeztük. A családot.

Az étterem egyre jobban ment, egyre többen kezdtek el bennünket értékelni. Ez nagyon sok munkával járt, de a vendéglátás helyzete ma nem könnyű. A folyamatos munkaerőhiány nálunk is mindennapi stresszforrássá vált. Nehéz volt koordinálni és menedzselni az alkalmazotti szférát. Úgy, hogy mi magunk 5 gyereket neveltünk otthon, megterhelő volt a munkahelyünkön is konfliktusokat kezelni az emberek körül és igazságot tenni. Elkezdtünk inkább kivonulni belőle, de ezzel meg azt értük el, hogy a feje tetejére állt a konyha és a vendégtér. Nagyon sok történetünk van erről. Van, ami vicces és karikatúra jellegű, de van nem kevés drámai történet is benne.

Megértettük Atival, hogy a határaink itt vannak. Az étterem ajtaját becsuktuk. Nem végleg, hanem rendezvényközpontúvá kívánjuk tenni. Örömfőzéseket szeretnénk rendezni és tanítani is szeretnénk. Illetve visszaültünk az irodába Atival és az elmúlt éveinket, receptjeinket, technológiai hátteret papírra vetjük. Készülünk kiadni mind azt, ami a Sette Giorni és mi magunk. Szeretnénk hinni, hogy a lüktető pozitív naivságunk rá fog ragadni az emberekre és a könyveink motiválóak lesznek majd. Megírjuk mind azt, ami egy étterem négy fala mögött zajlik és zajlott. Bízom benne, hogy érdekesnek találjátok majd.

Nos, aki szeretne egy klassz estét eltölteni a Sette falai között, azoknak ajánlom az étterem facebook profilját is, ahol mindig meghirdetésre kerülnek az épp aktuális események – érdemes időben asztalt foglalni, erre figyeljetek!