Ma egy orvietoi érdekesség kerül terítékre nálunk. Egy kút, legendával, múzeummal – egyszóval egy újabb úticél Itália szerelmeseinek.

A Szent Patrik kút megásásának, kialakításának körülményei még igen prózaiak voltak a XVI. században – hisz az orvietoi népnek inni kellett. Szükség volt tehát egy olyan kútra, amely a város ivóvíz-kérdését megoldja. Nem véletlen azonban, hogy épp itt és épp ilyen hatalmas kút született. Történt ugyanis, hogy az 1527-es Róma elfoglalása során a pápának menekülnie kellett. VII. Kelemen pápa pedig szeretett volna finom kútvizet inni visszavonulásának helyén, így hamar nekiláttak a munkának az arra megbízottak. Fontos megemlíteni az ifjabb Antonio da Sangallo-t, akinek nevéhez a különleges építmény kialakítása  fűződik; valamint Simone Mosca-t, aki a dekoráció szépségéért felelt.

Nem egy egyszerű kútról beszélünk, ezt már kitalálhatta a kedves olvasó. Az építmény 62 méter mély és 13 méter átmérőjű, építése 10 évet vett igénybe, így 1537-ben készült el. A belső és külső héja között két olyan csigalépcső van, melyek teljesen szeparáltak, nem találkoznak. Egyetlen kapcsolat közöttük a kút alján egy átjáró. A lépcsők száma 248, amelyet ma már turistaként nyugodtan megmászhat bárki. A lépcsőfokokat úgy alakították ki, hogy szélességük okán teherhordó állatok is elférjenek és le tudjanak menni rajta. Ennélfogva az egyik lépcsőt lefelé, a másikat felfelé használva folyamatosan tudtak ivóvizet nyerni a kútból a szomjas városlakók számára.

A kútban még egy ún. túlfolyó is volt, ami a túl magasra törekvő víz irányát megváltoztatva megakadályozta, hogy a víz a nem kívánt magasságba emelkedjen, így a kút alsó részében lévő, két lépcsősort összekötő átjáró mindig használható maradt.

A külső részben a dekoráció egyik fontos és visszatérő eleme a liliom, ami a Farnese család jelképe. Ez pedig úgy kerülhetett oda, hogy a kút munkálatainak befejezésekor a regnáló pápa már nem VII. Kelemen volt (aki nem érte meg a kút elkészültét), hanem III. Pál, aki a Farnese család sarjának mondhatta magát.

Még Benvenuto Cellini, a reneszánsz szájhős művésze is készített egy medált a kút kapcsán, amely most a Vatikáni Múzeumban található. Felirata: „Ut populus bibat”, ami annyit tesz, a „mert a nép iszik”. A medálon pedig Mózes látható, aki egy pálcával vizet fakasztott a menekülő zsidóknak egy sziklából, s az egyikük épp egy kagylóhéjjal vesz belőle.

A kút belső kialakítása
Fotó: sistema museo

A névválasztás sem a véletlen műve volt. A legenda azt tartja, hogy a kút egy olyan végtelen üregbe csatlakozik, amely Írországban van. A régmúltban azt is hitték, hogy ez az üreg egyenesen az alvilágba vezet, és innen nyílik a Purgatórium kapuja. Nem mellesleg annak idején Szent Patrik, aki az írországi evangelizáció emblematikus alakja volt, ide szeretett visszahúzódni bűnbánatra. Nem csoda hát, hogy akkoriban már a pápa is ismerte a Szent Patrikhoz fűződő legendát, így arra „rácsatlakozva” kézenfekvő volt egy, a legendát továbbfűző név választása. Hogy lesz egy írországi szentből egy olasz kút névadója… Így görögnek tovább a legendák a világban, igaz?

Mint ahogy azt korábban említettük, a kút ma múzeum, így aki teheti, s akinek felkeltettük az érdeklődését, látogassa meg, feledhetetlen élményben lesz része, ez egészen bizonyos.

Reméljük, hogy minél több olvasónk vág neki az útnak egyszer, amelyhez előre is kellemes kikapcsolódást kívánunk.

A témáról bővebben a Ciao, Itália! című könyvemből is tájékozódhatnak!

Elérhető a könyvesboltokban!

Búcsúzóul tekintsék meg a Rai egyik legjobb ismeretterjesztő műsorának, a Passaggio a Nord Ovest-nek az idevágó epizódját!