Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Olasz éneklő ferences szerzetes

Ez a négy szó egymás mellett elég különlegesen hat, azt hiszem, ezt mindenki belátja. 

Van egy fiatal srác, aki  – a lányok nagy bánatára – úgy döntött, szerzetesnek áll. A ferencesek rendjéhez idejekorán csatlakozó Alessandro már jó ideje énekelt, a perugia-i konzervatórium oszlopos tagja volt, amikor úgy döntött, hogy a vallást helyezi mindenek elé az életében.

Assisi-ben, a szerzetesrendben is hamar felfigyeltek tökéletesen csengő hangjára, így jóformán kötelezték a konzervatórium befejezésére.

Ahogy pedig az a mesében lenni szokott, egyszer csak jött valaki, aki felfedezte őt. Ez nem volt más, mint a U2 producere – Assisiben hallotta a szerzetest énekelni – , így nem csoda, hogy a karrierje nem várt iramban kezdett felfelé ívelni. Azóta Alessandro Brustenghi nevét igen sokan megismerték Európa-szerte, és már két albuma is megjelent – ‘Voice from Assisi’ és ‘Tu scendi dalle stelle’ címmel.

Albumai mellett videóklipet is készített már, amelyet nem máshol, mint Betlehemben forgattak. A modern felfogásból és a jelenleg is futó technológiák kihasználásából is látszik, hogy igenis lehet közelíteni a vallást a mindennapi élethez, csak a hajlandóságot kell megtalálni hozzá.

A szerzetes gyönyörű koncertet adott Budapesten 2014 februárjában is, a Szt. István Bazilikában – ahogy azt sejthetjük, nem belépődíjat szedtek, mindösszesen adományokat fogadtak el – mindenkitől annyit, amennyit erre az estre szánt.

Alessandro-Brustenghi-ferences-szerzetes