Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Könyvbemutató – Bácsalmás

A pécsi bemutató után a Ciao, Velence!-t elvittem Bácsalmásra is, hogy az ottani olvasók is megismerhessék.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Pécsett és Bácsalmáson is hazai pályán érezhetem magam, az eddigi életem első része ugyanis Bácsalmáshoz és környékéhez, a másik, immár hosszabb része pedig Pécshez köt.

Szerkesztőségi fotó

A Vörösmarty Mihály Könyvtár jóvoltából és szervezésében a város művelődési házában tartottunk egy bemutatót, ahol a Ciao, Velence!, azaz az idén november elején megjelent könyvem volt a fő téma. Kifogyhatatlan kérdéseivel Manhalter-Tomcsányi Dalma vezette a beszélgetés fonalát, ami nagyon átfogó, sok témát megmozgató csevellyé alakult végül.

Szerkesztőségi fotó

A rengeteg téma között elmeséltem, hogy miért éppen Velencére esett a választásom a második könyvemhez, hogyan kutatok egy-egy téma után, hogy a manóba’ kerültek ebbe a kiadványba még macskák és elmegyógyintézetek is – a kaszinók, a kávéházak és a karnevál mellé.

Szerkesztőségi fotó

Remélem, hogy a bemutató résztvevői mind jól érezték magukat, és hogy a következő alkalommal szintén ilyen népes tábor tisztel meg a jelenlétével!

Szerkesztőségi fotó