Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Carlo Ponti

Több mint 100 évvel ezelőtt született Carlo Ponti, az egyik nagynevű olasz producer, akinek felfedezettje, Sophia Loren óriási ívű karriert futott be, mindemellett pedig Carlo Ponti felesége is lett, ráadásul kétszer.

Ponti 1912-ben született Lombardia tartományban, s a milánói egyetemen szerzett jogi diplomát. Egy ideig szakmájában dolgozott, majd a ’30-as évek vége felé kezdett a filmkészítés felé kacsingatni, miután számos, a témában született szerződéssel találkozott jogi munkája során.

Első filmje, melyben producerként már részt vett, de itt még nem jegyezték komolyan, 1941-ben a ‘Piccolo mondo antico’ volt.

1946-ban nősült először, Giuliana Fiastri-t vette feleségül, ebből a házasságából két gyermeke született. Azonban néhány évvel később, 1950-ben, mikor egy római szépségverseny zsűrijében foglalt helyet, találkozott az akkor 15 éves Sophia Scicolone-val, később Sophia Lorennel (akinek művésznevét ő javasolta 1952 környékén).

Az ’50-es évek elején Dino de Laurentiis-sel együtt produkciós céget hozott létre, s egymás után ontották a filmeket. Karrierje során több mint 140 film létrejöttében működött közre, ami órási szám. A hosszú lista az imdb oldalán megtalálható, akinek van kedve végigpörgetni, sok ismerős címre bukkanhat benne.

Magánélete meglehetősen érdekesen alakult, hiszen az olasz törvények nem könnyítették meg elválását első feleségétől, így hosszú kálváriát jártak végig Sophia Lorennel, amíg hivatalosan is házaspárként mutatkozhattak be. A rögös útról a színésznőről szóló bejegyzésünkben már olvashattak.

Javukra legyen mondva, hogy a megpróbáltatások összekovácsolták őket, több mint 50 évig éltek harmóniában, egészen Ponti 2007-ben bekövetkezett haláláig. Ebből a házasságból Pontinak két fia született, s itt jön a magyar vonatkozás: elsőszülött fiuk, a karmester Carlo egy magyar hölgyet, Mészáros Andrea hegedűművészt vette feleségül 2004-ben, ők mára már két gyermek büszke szülei.

Carlo Ponti híresen nagy gyűjtő volt, számos eredeti festmény volt a birtokában Picasso-tól, Dalí-tól, Canaletto-tól.

ponti-loren

 

Élete utolsó szakaszában Svájcban élt családjával, itt is halt meg tüdőelégtelenségben, 94 évesen.

Sophia Loren évekkel később is mélységes tisztelettel és szeretettel nyilatkozik minden interjúban férjéről, aki – bevallottan – egyfajta apakép is volt számára, nem ‘csupán’ szerelem és társ a mindennapokban.

Lezárásként egy rendhagyó, francia nyelvű videóval búcsúzunk, ahol is 1961-ben adott nyilatkozatot Sophia Lorennel együtt.