Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

A világ legrövidebb folyója – vagy mégsem?

Minden ország szeret legeket és rekordokat a magáénak tudni. Bizony, az olaszok is.

Nem véletlenül esett hát, hogy a Garda-tó keleti oldalán, egészen északon lévő Cassone települést átszelő kis vízfolyást, az Arilt, a világ legrövidebb folyójaként tartják nyilván az olaszok.

A kis folyó a közeli Monte Baldo hegyről lefutó patakok vizét összegyűjtve rohan a Garda-tóba – mindezt pedig összesen 175 m-en teszi.

És igaz, hogy nagyon rövidke, azonban ezen a távon van egy kis mesterséges tó része, átíveli három híd, és még egy picike vízesés is van rajta, így egy korrekt folyó minden létező attribútumával rendelkezik.

Fiume Aril – Forrás: televignole.it

A mesterséges tó az útjában pedig azért nagyon lényeges, mert a folyóban pisztrángok élnek: számukra a kiöblösödő rész az ikrák lerakásához tökéletes helyszín – itt ugyanis egyrészt védve vannak a ragadozóktól, így a szaporulat megóvása szempontjából sokkal biztonságosabb lehetőség áll rendelkezésükre, másrészt pedig a hegyről lezúduló víz hőmérséklete stabilan 10°C alatt van, ami a pisztrángok számára ugyancsak alapvető fontosságú.

Ha valaki a számokba is szívesen belekóstolna, akkor eláruljuk, hogy az Aril vízhozama 1,5 m3/sec. Aki pedig a dátumok szerelmese, annak további érdekesség lehet, hogy ez a pici folyó 1889-1913 között egy kis elektromos áramfejlesztő központot, illetve két vízimalmot is táplált.

A helyiek természetesen adtak neki másik nevet, legtöbbször csak Rí-ként hivatkoznak rá.

A karácsonyi időszakban a helyiek gyönyörű jászolt (presepe) készítenek, amelyet minden évben vízre is helyeznek, így az a folyón csodálható meg az ünnepek alatt.

Fiume Aril – Forrás: tuttiicoloridellanatura.blogspot.com

A többnyelvű, büszke kiírás ellenére viszont a címnek akadnak kihívói – a rossz nyelvek szerint a szárazságokban bízva azért visszaszerezhető lehet a rekord.

Van ugyanis minimum három olyan folyó a világon, amelyek a statisztika szerint az Arilnál rövidebbek. Mivel ezek közül egy horvát is van, szigorúan még az európai címre sem jogosult a kis folyó – és tényleg csak a szárazságban lehet bízni.

USA, Oregon: D River – 37 m

Horvátország: Ombla – 30 m

Grúzia: Reprua – 27 m

Addig is maradjunk azonban abban, ahogy az Aril biztosan Olaszország legrövidebb folyója, ezt ugyanis nem vitathatja el senki. A maga 175 méterével így is egy szép és látványos része az országnak, így aki a Garda-tónál jár, látogasson el Cassone környékére is, és csodálja meg az Arilt.