Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Umberto Tozzi

Az 1952-es, torino-i születésű művész nem csak hazájában, de szerte Európában nagy népszerűségnek örvend. Énekesi karrierjét már nagyon korán, 1968-ban elkezdte, szólistaként azonban 1976 óta dolgozik. A sanremo-i fesztivált 4-szer megjárt művész az olasz könnyűzene egyik legismertebb alakja. „Gloria” című számát, mely 1978-ban jött ki, nagyon sokan Laura Brannigan dalaként ismerik, ugyanúgy, ahogy egy másik olasz zenész, Raf „Self Control” című számát, amelyet szintén a fent említett énekesnő szólaltatott meg angol nyelven. (Egyébként a Gloria az akkoriban megjelent album címadó dala is egyben.)

Umberto Tozzi lemezek hosszú sorát tudhatja maga mögött, s ezek közül már a ’70-es években is volt jónéhány, amely nem csak az olasz határokon belül kelt el szép számban. Főként Franciaországban kedvelik a szerzőt, aki a 90-es évektől nem csak énekel, de szövegeket és zenéket is ír.

Az út a „Gloria”-tól a tavaly (2012.) megjelent „Yesterday, Today” albumon található, nagyon jó „Se tu non fossi qui” című számig igen-igen hosszú volt, ugyanakkor jó látni, hogy Madonnán kívül más is képes megújulni egy összességében több mint 40 éves karrier során. És ha már említésre került ez a dalt, itt a hivatalos klipje, ami  szintén nagyon jó. Klassz zene, szép toszkán táj, mi kell még?

 

Hát, az az egy év börtönbüntetés biztosan nem, amit 2012-ben szabtak ki rá adócsalás miatt. Igaz ugyan, hogy Monaco-ban él (nagyon elmés…), de sajnos van egy kb. 4 éves időszak, amelyre vonatkozóan ezt nem tudja minden kétséget kizáróan igazolni, így az ebben az periódusban keletkezett, kb. 800 ezer eurós be nem fizetett jövedelemadó és ÁFA a római bíróság szerint ennyit ér…

Na, de mindegy, mert a rajongókat úgyis a csak zene érdekli, igaz?