Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Vízkereszt, vagy amit akartok

Olaszországban január 6-án zárul le a karácsonyi ünnepségsorozat. Lássuk, hogyan is:

Korábban már említést tettünk arról, hogy a Befana, a jó boszorkány Vízkeresztkor, január 6-án érkezik. A legenda szerint ő  Babbo Natale, Karácsony Apó (vagy Télapó, kinek hogy tetszik) felesége, bár erről több, ellentmondó szóbeszéd is él.

A manapság is sokat emlegetett történet szerint a Befana az a rém ronda, ám jólelkű boszorkány, akit a pásztorok annak idején magukkal hívtak az újszülött Jézus jászolához, viszont ő nem tartott velük. Később persze nagyon megbánta, hogy elutasította a pásztorokat, de akkor már késő volt. Így hát egyfajta ‘ámokfutásba’ kezdett, és megajándékozott minden útjába kerülő kisgyereket, hátha ő a Kisjézus. Na, hát ebből a kapkodásból a ma gyermekének is kijut rendesen, a szülők ugyanis ma már – hála a fogyasztói társadalomnak – alaposan kitesznek magukért, és rendszerint értékes ajándékokkal lepik meg a Befana-t váró kicsiket. Hová fut ki, ugyebár, a régi, gyümölcsöket és apró édességet tartalmazó ajándékozási szokás…

Befana

Befana

 

A Vízkereszt egyébként Olaszország nagyobb részén a vásárokról, szabadtéri programokról szól, s nincs ez másként Róma  – rendezvények szempontjából nézve – főterén, a Piazza Navona-n sem, ahol számtalan árusnál tehetünk szert egy jópofa Befana-figurára, vehetünk édességeket, finomságokat, és csavaroghatunk a hatalmas forgatagban. Általában a televíziók is részletes tudósításokat adnak ezekről az eseményekről, így ha nem tudunk személyesen, testközelből részt venni egy ilyen mulatságon, mindenképpen érdemes bekapcsolni a Rai valamelyik csatornáját ezen a napon.

A boszorkányok Rómában

A boszorkányok Rómában