Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Atrani – egy megkapó, apró város az Amalfi-parton

Aki járt már az Amalfi-parton, pontosan ismeri a gyönyörű kék tengert, a picike településeket végig a part mentén – a felhőtlen nyaralás igazi élményét.

Ma bemutatjuk az ezen a területen található legkisebb olasz települést, Atrani-t, melynek a 2013-as adatok szerint 851 lakója van, területe pedig mindösszesen 0,12 km2. Szinte hihetetlen, ugye?

A magyarázat egyszerű, a sziklás part oldalába épült város lépcsősen vonul le a tengerig, ahogy az az alábbi képen is jól látható.

Atrani1

Atrani történetéről még ma sem lehet sokat tudni. Bár először i.sz. 596 körül említik, tehát nagyon régi település – a sztorija kapcsán csak egy-két legendára és feltételezésre hagyatkozhatunk. A feltételezés része, hogy a parton végigvonuló római villák adták a városka alapját még az I. században, azok romjain épült újjá a hely, így ezeknek köszönhetően maradt fenn itt a település.

Amalfi egyébként nagyon közel van ide – 5 perces autóúttal, vagy egy erős fél órás gyaloglással érhető el.

Atrani 1997 óta az UNESCO Világörökségek listáján is szerepel.

Főterén egy gyönyörű templom, a Santa Maria Maddalena áll, melyet 1274-ben építettek, azóta több átalakításon is átesett ez a barokk templom. Július 22-én, a templom és a védőszent ünnepén érdemes idelátogatni, ugyanis óriási ünneplés, zsúfolt terek és tüzijáték vár minket. Aki az Amalfi-parton sütteti a nyáron, mindenképpen látogasson el Atrani-ba is!

Atrani4

Aki kedveli a képi anyagokat, annak egy videót ajánlunk, amit a vimeo oldalán lehet megtalálni. 3 percben, szép zenei aláfestéssel lehet virtuálisan végiglapozni a város ‘albumát’.

A város – mivel értelemszerűen a halászatból élt, és ez ma is fontos tevékenység – mindig is nagy jelentőséget tulajdonított a halászatnak. Közel 50 alkalommal rendezték meg eddig a Kék Hal Fesztivált (Festa del Pesce Azzurro), melyet sokszor külföldiek is felkeresnek már. Ilyenkor a városban a főtéren halászhálókat feszítenek ki dekoráció gyanánt, és mindenki, aki él és mozog, a téren található éttermek, kifőzdék környékén ólálkodik, hiszen ilyenkor készítik és tálalják a legfinomabb halas specialitásokat. Nekünk – tenger híján – ez még inkább óriási élmény lehet, tehát akinek van alkalma elcsípni ezt az ünnepet, kapjon az alkalmon. Úgy tudjuk, hogy egy fix összegért jár egy ‘kupon’, mely 6 étel vagy ital (vegyesen, összesen, tetszés szerint) elfogyasztására jogosítja fel a tulajdonosát. Így nem kell megállnunk egy étteremnél, bátran próbálgathatunk, amíg a gyomrunk bírja.

A zenés-vacsorázós estet természetesen mi más zárhatná, mint egy félórás tüzijáték a parton. Így kerek az ünnep, hát hiába.

Atrani3

Atrani-t elérni nem bonyolult akkor sem, ha nem autóval vágunk neki az útnak – jó hosszú is lenne!

Repülővel utazni ma már sokszor gazdaságosabb ilyen távolságra – Nápolyba pedig közvetlen járatok vannak Budapestről. Innen pedig egy 70 km-es buszúttal juthatunk el Atrani-ba, ami igazán nem nagy ügy, ha már ilyen messze ruccanunk ki.

Továbbra is bátorítjuk hát az utazni vágyókat, hogy vegyék Olaszország felé az irányt. Aki pedig a tengert is imádja, nem csak a dolce vita-t, annak főleg szívből ajánljuk ezt a partmenti gyöngyszemet.

atrani2