Toscana

Matera

Uffizi

Le Alpi

Napoli

Pasta italiana

Venezia

Roma

Giorgio Armani

A ma élő egyik legmeghatározóbb divatdiktátor kétségkívül Giorgio Armani. Háromgyermekes családba született 1934-ben, Piacenza-ban. Bátyja mániás depresszióval küzdött, s rég meghalt már. Húga, Rosanna Armani elismert modell volt, s néhány filmben, kisebb mellékszerepekben is kipróbálta magát.

Az ő szavai szerint Giorgio Armani egy végletekig visszahúzódó, félénk személyiség, amely tulajdonságából az évek múlásával sem sikerült sokat levetkőznie.

A divattervező ritkán jelenik meg nyilvános rendezvényeken, s bár rengeteg igazi sztár viseli rendszeresen a kreációit, velük sem ápol közeli kapcsolatot.

Nagyapja az 1800-as évek végén parókakészítőként élte mindennapjait, s unokái előszeretettel foglalatoskodtak műhelyében. Talán ez volt az első pont Giorgio Armani életében, ami a későbbi pályaválasztására hatást gyakorolt.

Karrierjét a ’70-es évektől számítjuk, amikor is elkezdett saját lábára állni. Akkori partnere, Sergio Galeotti hatására lépett ki Nino Cerruti árnyékából, aki annak idején lehetőséget adott számára a divatszakmában dolgozni (korai éveiben még kirakatrendezőként dolgozott, hiába, valahol mindenkinek el kell kezdeni).

Milánóban nyílt az első üzlet, mely viszonylag hamar ismertté és elismertté vált. Az amerikai köztudatba 1980-ban robbant be, amikor is ő öltöztette Richard Gere-t az Amerikai dzsigoló című filmhez.

Az első időkben inkább a férfidivat világát alakította, de hamar megjelentek a női kollekciók is, s manapság már kiegészítőket, illatszereket és kozmetikumokat, szemüvegeket is forgalmaznak a cég égisze alatt. A vállalatot (Giorgio Armani SpA*) 1975-ben alapította a fentebb említett Sergio Galeotti-val együtt, aki sajnos nem sokkal később meghalt.

Ma már az armani.com-on láthatjuk a kínálat nagy részét, túl azon, hogy a világ igen sok pontján számtalan üzlet hívogatja kirakataival az érdeklődő, de még inkább tehetős vásárlókat.

Enteriőr Mumbai-ból - luxpresso.com

Enteriőr Mumbai-ból – luxpresso.com

Giorgio Armani munkásságát eddigi élete során számtalan díjjal ismerték már el. Még egy érdekesség, amit talán nem mindenki tud: A divattervező 2005-ben írt alá egy szerződést az Emaar Properties-zel, annak reményében, hogy luxusingatlanokat építsenek a világ legnagyobb városaiban, és a turisták által leglátogatottabb pontjain, s a stílus kialakítása, a hangulat megteremtése a mester feladata. Az első tervek között Dubai és Milánó szerepelt, majd a sorba bekerült Mumbai is, amely várhatóan 2014-ben nyeri el végleges formáját.. Az Armani életét röviden összefoglaló, angol nyelvű közleményből mindezek mellett más információkat is találhatnak a kíváncsiak.

Hotel Dubai

Hotel Dubai

The National oldalán pedig még arról is olvashatunk (angol nyelven), hogy a tervek között egy magyarországi Armani Hotel is szerepel, azonban nagy eséllyel előbb lesz a hotelek között New York-i, párizsi vagy tokiói, mint budapesti. De ami késik, ugye, az nem jön időben…

Armani magánéletének jellemzője, hogy sosem titkolta nyitottságát mindkét nem irányába, ugyanakkor azt előszeretettel hangoztatta, hogy a nők sokkal több energiáját és kapacitását kötik le, amely az alkotó munka mellett nem mindig előny.

Saját bevallása szerint nincs könnyű természete, s környezete is megerősíti, hogy időnként igen csípősen tud fogalmazni, anélkül, hogy figyelembe venné a másik érzéseit – legyen szó bárkiről.

Talán ez, bár sokkal inkább munkája szeretete az oka annak, hogy gyakorlatilag feláldozta az igazi, magánemberként élhető életet szenvedélye, a tervezés oltárán – ahogy arról egy tavaly augusztusi interjúban vallott.

* A nyelvet elkötelezetten tanulóknak jegyezzük meg érdekességként: SpA = Societá per Azioni, magyarul részvénytársaság.