Itt a március, így újabb régió kerül terítékre. Most Piemonte lesz a fókuszban, ebben a hónapban az északi területeken kalandozunk.

A rutinos olvasók már biztosan megnézték a ‘Tartományok’ címszó alatt, hogy eddig mi mindenről volt szó Piemonte kapcsán, így akkor kezdjük is a meglévő információk kiegészítését a történelmi tényekkel, amelyek ezt a régiót jellemzik.

Bár nem szoktunk általában az i.sz. 1000 év elé menni sokkal a leírásokban, azonban most fontos megemlíteni, hogy honnan is ered a régió és Torino neve. Ez a sztori azért érdekes, mert – más régiók leírásából is jól tudjuk – számtalan nép fordult meg az appennini-félszigeten már a római kor előtt, sőt azután is. Ezek a népek nem csak a nyelven, a kultúrán hagytak fontos lenyomatokat, de bizonyos esetekben – mint most Piemonte-nál is – a ma használatos megnevezéseket is szépen vissza lehet vezetni. Hogy ne nyújtsuk nagyon hosszúra ezt a dolgot, lássuk: a Piemonte elnevezés latin eredetű, nagy valószínűséggel a „pedem montium”, olaszul „ai piedi dei monti” kifejezésből ered, ami azt jelenti: a hegyek lábainál. Aki pedig földrajzról hallott már életében, hát jól tudja, Piemonte az Alpok lábai előtt terül el, így egyből értelmet nyer ez az elnevezés.

Torino nevének kialakulásában szintén nagy szerepe volt az erre járó népeknek, a kelták és egyéb más hódítani szándékozók mellett az ún. „taurini”-knek is. A kutatók szerint ennek a népnek volt köszönhető a város elnevezése, így az sok-sok évszázadra tekint vissza. (Egyébként ezek a hódítók jellemzően mezőgazdasággal, állattenyésztéssel és halászattal foglalkoztak errefelé, ugyanis a régió adottságai ezt bőségesen lehetővé tették.)

A X. század előtti időket a bizánci és longobárd hódítások fémjelzik, ami az Appennini-félsziget esetében már olyannyira triviálisnak számít, hogy épp csak megemlítjük. A X. században számos ‘márkiság’ követte egymást a területen, néha francia uralommal karöltve; olykor a mai Piemonte területén három-négy márki is osztozott. Az egyik legfontosabb volt ezek közül a Monferrato-i feudum, amelynek tulajdonosairól egy csodálatos pedigré is készült az 1600-as években.

Monferrato-családfa

A XVIII. századig a területen a Savioa-k uralma volt a meghatározó, akikkel azért majd még részletesen foglalkozunk – ám nem a mai cikkben, külön bejegyzést szánunk ennek a Piemonte életében kifejezetten fontos családnak.

Mint ahogyan azt Lombardia történelménél már olvashattuk, 1494-ben VIII. Károly francia király Ludovico del Moro meghívására ellenállás nélkül masírozott végig fél Itálián, ebbe beletartozott Piemonte is. Nyilván ez a Savioa-k életére is hatással volt, a piemonti uradalmak meggyengültek, és egy kicsit zűrzavarosabb időszak következett. Monferrato élére a Gonzaga-k kerültek, egyes részeket pedig Franciaország próbált annektálni.

A XVII. században a Savioa-k még mindig tartották magukat, bár időről-időre a franciákkal kellett osztozkodniuk és egyezkedniük bizonyos területek felett. Ebben a században terjesztették ki az uralmukat Szardíniára is, amely egészen az olasz egység kialakulásáig konkrétan Piemonte-hoz tartozott (Regno di Sardegna).

A XVIII. század elején a franciák újra próbálkoztak a terület megszerzésével, itt Eugenio di Savioa volt résen, és a harc sok huzavona után 1713-ban az Utrecht-i békével zárult. A következő Savioa-k szépen belegabalyodtak a lengyel és az osztrák örökösödési harcokba, így a háborúskodásnak még sokáig nem szakadt vége.

A XIX. század legeleje Napóleon évtizedét hozta a piemonti területekre is, majd következett a restauráció. Ekkor a francia csapatok kiűzésével majdnem a Savioa-knak is menniük kellett, ugyanis ennek a családnak – bár Piemonte-hoz kötődtek leginkább az elmúlt évszázadok során – azért mégiscsak francia felmenői és kötődése volt.

A XIX. század elején Vittorio Emanuele I (és később Savioa-i Károly) fiúörökös híján kénytelenek voltak utódot választani, aki Károly Albert lett, 1831-től királyként regnált. Később pedig Vittorio Emanuele II töltötte be ezt a tisztséget, akinek nagy szerepe volt az olasz egység kialakításában a mellette fontos tisztséget beltöltő Camillo Cavour-ral együtt. A krími háborúban való részvétel után, amelyből az olaszok politikailag sokat profitáltak, tudták jól előkészíteni az ország egyesítését. Ebben tudjuk, hogy Garibaldi is fontos szerepet játszott, a sztori minden rendszeresen idelátogató olvasónk előtt ismert már.

A XX. században az I. világháború idejére Piemonte nagyjából semleges tudott maradni, a II. világháborúban azonban a szövetségesek alaposan megszórták bombákkal ezt a területet is. A háborút lezáró béke Piemonte egyes területeit Franciaországnak ítélte.

1946-tól, az Olasz Köztársaság létrejöttétől számítjuk Piemontét az egyik legnagyobb és legfontosabb olasz régiónak.

Dióhéjban ennyi volt a történelemleckénk, akik szeretnének olaszul is tájékozódni azoknak ajánljuk a comuni-italiani.it, a piemondo.it, a mepiemont.net és a sites.google.com oldalát is.

Pénteken folytatjuk a Savoia-család nem épp rövid sztorijával. Számítunk Önökre!

Palazzo Reale di Torino