Ebben a hónapban Basilicata régiót vesszük górcső alá, és nézzük meg egy kicsit jobban, hogy mennyi érdekességet lehet róla tudni.

Amit a ‘Tartományok‘ menüpont alatt a régióról leírtunk, most nem ismételnénk – ahogy Abruzzo esetében sem tettük -, csak annyiról teszünk itt említést a rend kedvéért, hogy elmondjuk: a csizma talpában található régióról beszélgetünk, legdélebb Dél-Olaszországban, ahol számos dolog ragadhatja meg a figyelmünket.

A székhely Potenza, a másik kiemelkedő jelentőségű város pedig Matera, amely a világörökség részét képező Sassi-val az egyik legkülönlegesebb pont ebben a régióban.

De mára történelmet ígértünk, a többi érdekesség a következő cikkekben sejlik majd fel!

Basilicata területén már a paleolitikumig visszanyúló leletek bizonyítják az emberi tevékenységet, a vaskorban pedig kifejezetten a folyók környezetében találtak az emberi jelenlétre utaló leleteket.

Az i.e. VIII-V. századból számos görög emlék látható és látogatható még napjainkban is – ez az időszak volt a Magna Grecia, a görög hódítás és uralom ideje.

Metaponto – a görög kor mementója

Természetesen az ókori Róma e fölé a terület fölé is kiterjesztette a szárnyait, az i.e. II. században a nagyon híres Via Appia-t egészen Brindisi-ig meghosszabbították, így az ezt a régiót is érintette.

A régi Via Appia

Az V-VI. század gót, majd bizánci uralmát követően 566-ban megérkeztek a területre a longobárdok, ahol egészen a IX. századi maradtak. Időközben, a VII. század környékén a longobárdokat „beintegrálta” a kereszténység. A longobárdok uralma egy érdekes időszak volt egyébként, talán sokan nem tudják, de nem épült be a századok során sem a longobárd nép a helyi népcsoportba, hanem tőlük kvázi függetlenül, egy hierarchiában felettük álló réteget képviseltek, azonban egy jól kialakított struktúrát biztosítottak a helyiek számára  a mindennapokhoz, így szépen megfértek egymás mellett.

A X. század környékén a bizánciak új erőre kaptak, így a longobárdok kiszorultak az Itáliai félsziget déli részéről – kivéve az akkoriban már meglévő Salerno-i hercegséget és Benevento-i grófságot.

968-ban a bizánciak kialakították a Lucania-i kerületüket (thema di Lucania), a székhely Tursi városa lett. (Itt majd kapcsolódni fogunk Puglia és Calabria történelméhez, amikor odaérünk, ugyanis a bizánciak azokon a területeken is létrehozták a megfelelő ‘thema’-kat (Thema di Longobardia – Puglia, és Thema di Calabria – ahogy az alább látható)).

Thema di Lucania

Ahogy azt már Abruzzo-nál láttuk, a XI. századdal megérkeztek a normannok – akik a Thema di Lucania eltörlésével indítottak, székhelyként pedig Melfi városát szemelték ki maguknak.

A XIII. század II. Frigyes uralmát jelentette, aki igen erős jogi gyakorlatot és katonai tevékenységet folytatott. Az ő nevéhez kapcsoljuk általában a modern állam kialakításának alapjait. Alapítója volt a Nápolyi Egyetemnek, mely ma az ő nevét viseli, sőt mezőgazdasági reformokat is bevezetett.

A század második felében megérkezett az aragóniai sereg.

A XIII-XIV. században a Nápolyi Királyság (Regno di Napoli) részét alkotta a terület – számos földrengés és járvány sújtotta ebben az időben, ami a kor demográfiai krízisét is megmagyarázza.

1503-ban a Nápolyi és Szicíliai Királyság egyesült. A század egyébként spanyol és francia konfliktusokkal volt tarkítva, azonban Basilicata-t (akkor még Lucania) nem érintette érzékenyen. Talán ennek köszönhető, hogy a XVI. században számos helyi család megerősödött és jutott arra is, hogy a művészeteket, kultúrát támogassák, a gazdaságot erősítsék anyagi javaik segítségével.

A XVII-XVIII. század a Bourbon-kor név alatt fut – szükségessé vált egy erőskezű hatalom a térségben, ugyanis erre az időszakra javarészt iskolázatlan, földműves réteg alkotta a lakosságot, így a vezető képességekkel rendelkező emberek egész egyszerűen hiányoztak Lucania-ból.

Ugyan 1648-ban megpróbálták kikiáltani a köztársaságot, de a forradalmat rövid úton vérbe fojtották.

Matera és környéke 1663-ban vált Lucania részévé.

1796-ban megérkezett Napóleon a félszigetre.

1799-ben lázadás tört ki Lucania-ban, melynek vezéralakjai Mario Pagano és Michele Granata voltak. Ez egy demokratikus szerveződés volt, ismételt kísérlet egy függetlenségi harcra – ám ezt is hamar leverték.

1806-1814. A Napóleon évtizedének nevezett korszak, s a XIX. század nagy részében még tartott a Bourbon uralom. 1848-ban is, amikor az Európán – és rajtunk is – végigsöprő forradalmi hullám újabb politikai feszültségeket okozott. Ha ironikus akarok lenni, akkor hozzánk hasonló sikerekről lehet beszámolni – a forradalom eme próbálkozását sem koronázta siker.

1860-ban aztán persze jött Garibaldi, és az olasz egység – amely délen nem aratott osztatlan sikert. Ennek egyébként egy kiváló leírása Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc c. regénye, melyből film is készült Burt Reynolds, Alain Delon és Claudia Cardinale főszereplésével 1963-ban. A könyv a szicíliai lelkiállapotokat tükrözi az olasz egység idején egy nemesi család életén keresztül. Aki akarja, családregényként, akinek úgy tetszik, az politikai leírásként is forgathatja a könyvet.

Giuseppe Tomasi di Lampedusa – A párduc

Annyira nem volt sikeres egyébként az olasz egység abban az időszakban, hogy néhány éven keresztül egy elég híres antiunitarista mozgalom tartotta rettegésben a környéket, ők voltak a brigantik, a ‘betyárok’, ha úgy tetszik. Carmine Crocco vezette őket – akiről egyébként úgy tudjuk, hogy Michele Placido, A polip című sorozat Cattani felügyelője egyenesági őse. Crocco-ról megígérünk egy érdekfeszítő leírást is – az elkövetkező hónapokban jelentkezni fogunk vele.

A XX. század eleje különleges törvénykezést kívánt, és számos reformot is bevezettek – különös tekintettel a mezőgazdaságra.

1910-20. között malária pusztított a térségben, nagyon magas volt ettől eltekintve is a gyermekhalandóság, sokan emigráltak ebben az időszakban Basilicata-ból.

1922. Feltűnik Mussolini, és megalakul fasiszta kormánya, mely a küszöbön álló II. világháború első éveire Olaszországot a németek szövetségesévé teszi.

1940-es évek: a háború alatt a bombázások Dél-Olaszországot sem kímélték, a szövetséges csapatok szicíliai partraszállása okán a területen súlyos harcok is folytak.

1943. Matera városa volt az első olasz település, mely felkelt a fasizmus ellen – innen indult a mozgalom, mely végül Mussolini kivégzéséhez és a szövetséges erőkhöz való csatlakozáshoz vezetett.

1946-ban kiáltották ki az Olasz Köztársaságot.

A XXI. század eddigi egyik legjelentősebb eseménye volt a régióban, hogy az olasz kormány úgy döntött, hogy az országban keletkező nukleáris hulladékot Basilicata területén helyezik el. A kormány ötlete 2003-ban látott napvilágot, azonban a kollektív tiltakozás hatására végül a rendelkezést 2004-ben visszavonták.

Itt tart jelenleg Basilicata, a gyönyörű déli régió, melynek egyéb leírásai sem váratnak sokáig magukra – ebben a hónapban számtalan különleges írás vár még Önökre, képekkel, videókkal.

Potenza – Basilicata