Előző cikkünkhöz képest Velence még rosszabb helyzetben van – látnivalói azonban mit sem veszítettek gyönyörűségükből. 

Sajnos, a jelenlegi járvány Európában eddig az olaszokat sújtja a legsúlyosabb mértékben – nem csoda hát, hogy ha a mostani közvetítések üres utcákról, zárt múzeumokról számolnak be. Sose gondoltuk volna, hogy egy-egy turisták által rendkívül kedvelt olasz várost így láthatunk. 
Azonban – bár a történteket döbbenten és sajnálattal figyeljük – nem a károgás a célunk, hanem igenis ünneplése azoknak a helyeknek, amelyek annyi szépséget kínálnak nekünk, kíváncsi kultúra-vadászoknak. Nézzük hát, hogy mit is lehet tudni a címben már megígért intézményről, a Scuola Grande di San Rocco-ról.

Az intézményt, ahogy a korszakban sok másikat is, vallási alapon szervezték – egy flagellánsokhoz tartozó testvériség tagjai hozták létre 1478-ban. Védőszentjük San Rocco (Szent Rókus) lett, aki a XIII-XIV. század fordulóján élt, és híres volt a pestis során a városban élők megsegítésére tett komoly erőfeszítéseiről, amelybe aztán a betegséget elkapva maga is belehalt. 

Az intézmény mellett, melynek alapkövét az 1400-as évek végén tették le, épült San Rocco tiszteletére egy templom is – ez utóbbit 1508-ban szentelték fel. Az első épülete a szervezetnek azonban még nem az volt, amelyet ma annak hívunk. A jelenlegi Scuola Grande csak 1517 körül kezdett épülni. A most mellette lévő kis Scoletta di San Rocco volt az a hely, ahol a karitatív szervezet megszületett s először székelt. Csak később, az 1500-as évek elején vált Scuola Grande-vá ez a testvériség, s akkor merült fel az, hogy egy nagyobb presztízzsel rendelkező épület adjon nekik otthont – így indult a majdnem 50 évig tartó építkezés, melynek eredményeként a ma általunk is ismert Scuola Grande di San Rocco elkészülhetett.

A Scuola Grande di San Rocco az egyik legvagyonosabb intézménye lett az évszázadok során ennek a sok századra visszanyúló kezdeményezésnek, s ami érdekes, hogy a szervezet ma is aktív, karitatív feladatai mellett azonban most már fontos dolga az időközben felszaporodott hatalmas műkincsgyűjteményének kezelése is. A másik érdekesség, hogy az épület maga néhány felújítástól eltekintve szinte teljes egészében eredeti állapotában látogatható, s sokak szerint olyan „szentélye” lett már Velencének, amilyen jelentőségű a Szixtuszi-kápolna Rómának. 

Nem is csoda, hiszen a XVI. században, nem sokkal az épület elkészülte után felkérték Tintoretto-t, az akkor már neves velecei festőművészt az épület festményekkel való feldíszítésére. Ezeket a mai napig csodálattal nézhetjük végig, a falakon, a mennyezeten is vászonra festett műalkotások sora tekint le ránk. Nem véletlen, hogy a látogatók még tükröt is kapnak, hiszen a mennyezeten lévő képekhez amúgy inkább a padlóra feküdni lenne érdemes. Tintoretto több mint 20 évig dolgozott exkluzívan a Scuola-nak, amely így egyúttal egy állandó Tintoretto-kiállítássá avanzsált. Igen, majd’ 500 éve… Még belegondolni is borzongató, nem?

A kiállítást érdemes – saját tapasztalat alapján – audioguide-dal végiglátogatni, hiszen minden egyes festményhez kis művészettörténeti hátteret kapunk – ez nyilván azok számára érdekes, akik nem csak kipipálandó célpontként, hanem igazi kultúr-ínyencként érkeznek. Az egyik – Egyesült Államokból Olaszországba települt hölgy – blogja szerint az intézmény 30 perc alatt meglátogatható. Ha a lépcsőfeljárót nézzük csak meg, akkor ez mindenképp igaz. A festmények iránt (is) érdeklődők azért egy röpke délelőttöt véleményünk szerint nyugodtan kalkulálhatnak – az audioguide önmagában vagy 45-50 percnyi elfoglaltságot biztosít. 

A Scuola épülete két szintből áll – mindkét szinten érdemes hosszabban elidőzni. A földszinten kevesebb műalkotás van, építészetileg viszont egy háromhajós helyiség, amely leginkább a templomokra hajaz – nem véletlen, hisz ahogy említettük, egy vallásos csoport, a flagellánsok alapították. Itt időszaki kiállítások is elő-előfordulhatnak. A felső szinten merülhetünk el még inkább Tintoretto alkotásaiban, hisz a Sala Capitolare ad otthont azoknak a festményeknek, melyeknek többjét is a mester legmonumentálisabb munkái között tartanak számon. 

A Sala Capitolare azonban nem kizárólag Tintoretto képeivel nyűgözi le a látogatót – a márvány padló önmagában megér egy misét, annyira szép. Illetve nem mehetünk el szó nélkül azok mellett a csodás faragványok mellett sem, amelyek a teljes termet övezik. Szerencsére az audioguide ezekről is bőven ad információt, így nem kell félnünk, hogy bármiről lemaradnánk. 

Talán néhány hét/hónap múlva a kapukat ismét szélesre tárják előttünk – alig várjuk!