Nemrégiben egy könyv teljesen beszippantott.

Ennek hatására pedig úgy gondoltam, néhány érdekes tényt mindenképpen szeretnék megosztani Velencéről, hiszen mégis csak egy 700 évig fennálló Köztársaságról van szó, s a századok során aztán rengeteg dolog történt arrafelé.

Színes sztorikkal, izgalmas fordulatokkal van tele Roger Crowley Kalmárköztársaság című könyve, így aki szereti a történelmet, annak nagyon jó szívvel ajánlom.

A szerző elmeséli nekünk, milyen sok és komoly erőfeszítésébe került ennek az egyébként is tengerre termett népnek uralma alá hajtani az adriai partvidéket. Megtudhatjuk, hogyan vettek részt a keresztes hadjáratokban, és hogy még eközben is a kereskedésre alkalmas területek felé kacsingattak inkább. Ékes példája ennek, hogy amikor a franciákkal szövetkezve a Szentföld felé indultak, még megálltak szövetségestül Zára (a mai Zadar) falai alatt, hátha bevehetik a várost. Ugyanennek az útnak a során gabalyodtak összetűzésbe a bizánciakkal, hiszen a Konstantinápoly falai alatt lévő kikötő is stratégiai fontosságú volt a kelet felé irányuló kereskedelem szempontjából – így szerették volna rátenni a kezüket, amit részben el is értek. Mondjuk, hónapokat el is vesztegettek a Szentföldre vezető útjuk során itt, súlyos veszteségeket begyűjtve.

Roger Crowley – Kalmárköztársaság

Később megszerezték a görög szigetek jó részét, amelyek közül Kréta kiemelt fontossággal bírt. Olyan köztes állomás volt a kelet és nyugat között, amely mind az átrakodás, mind a szigeten folytatott mezőgazdaság és az abból származó termények miatt hatalmas jelentőséggel bírt a velenceiek szemében.

A könyv mesél a velencei Arzenálról – arról a városrészről, ahol a gályákat javították, építették és szerelték fel. Bizonyos mozzanatai az útra készülő gályák felrakodásának szinte mai gépsorokat vagy multinacionális cégek mindennapjaira jellemző logisztikát idéznek.

Kiderül az is, kik voltak azok a giovani di lingua-k, vagy dragomanni-k: ők bizony olyan, keleti nyelvekben jártas tolmácsok voltak, akik a bizánci és az oszmán birodalmakkal való kapcsolattartásban jeleskedtek. Nem ritkán ezeket a fordítókat/tolmácsokat Velencében keletről származó rabok vagy szolgák tanították a távoli nyelvek rejtelmeire.

Forrás: marcotogni.it

Ami pedig nekem személy szerint külön élmény volt a könyvben, az nem más, mint B. Szabó János utószava. Azért tartom ezt fontosnak, mert mint ő is írja, az angolszász történészek nemigen foglalkoznak Európa keleti felével a középkor vagy a reneszánsz idejéből, viszont a Velencei Köztársaság számos ponton kapcsolódott – hol szövetségesként, hol ellenként – a korabeli magyar uralkodókkal, a Magyar Királysággal, melynek határai időnként egészen az adriai partokig nyúltak. Ezt helyezi el itt az utószó szerzője nagyon érdekesen és logikus időrendben, mint hiányzó elemet a nagy egészből.

Szép részletes olvasmány a „Serenissimának” vagy „Legfenségesebbnek” is hívott Velencei Köztársaság legfontosabb századaiból – forgassák Önök is!