Utazás Umbriában – Szerb Antal könyve
Ma egy rendhagyó cikket írunk, amilyet többet kellene – na, de majd másként lesz ez a következő években.
Egy könyvajánlóval jelentkezünk, amelyet igazából már rég meg kellett volna írnunk, de most különös aktualitása van, hiszen Szerb Antal: Utas és holdvilág című regénye nagyrészt Umbria tartományban játszódik, mégpedig úgy, hogy a helyszínek leírásai az író olaszországi utazásaiból táplálkoznak.
A regényt több szempontból is ajánlani tudjuk, az emberi szálak és cselekmények összefűzése is érdekes és izgalmas történet. Sok Szerb Antal-tanulmány során elemezték, hogy vajon melyik szereplőt milyen ismerőséről formázta meg az író. Úgy tudjuk, hogy Szerb halála után egy interjúban a felesége többé-kevésbé beazonosította, hogy az egyes karakterek kit rejthetnek, azonban az is egyértelművé vált, hogy sok karakternél több ihletőről is lehet szó. A könyves.blog.hu-n erről picit bővebben is lehet tájékozódni.
Ami miatt viszont minket igazán megragadott a könyv, azok az útileírások. Umbria egy része, főként Gubbio városa úgy jelenik meg a könyvben, hogy szinte látjuk magunk előtt.
Az alábbi részlet meg is világítja, mely részletek azok, amelyek különösen érdekesek a város leírásában, s amelyeket más hely bemutatása kapcsán még sosem hallottunk. Íme, az orvos és Mihály beszélgetése, amelyből kiviláglanak a részletek:
– Tudja, a dolog úgy volt, hogy én Gubbióban voltam városi orvos, mielőtt idekerültem a kórházhoz. Egyszer egy beteghez hívtak, aki úgy látszik, súlyos idegbajban szenvedett. A Via dei Consolin, ebben a teljesen középkori utcában lakott, egy sötét, öreg házban. Fiatal nő volt, nem Gubbióból való, nem is olasz, nem is tudom, milyen nemzetiségű lehetett, de jól beszélt angolul. Nagyon szép nő volt. A házbeliek elmondták, hogy a nőt, aki mint fizető vendég lakott náluk, egy idő óta hallucinációk gyötrik. Az a rögeszméje, hogy éjszaka nincs bezárva a halottak kapuja.
– Micsoda?
– A halottak kapuja. Tudniillik Gubbióban ezeknek a középkori házaknak két kapujuk van*. Egy rendes kapu az élők számára és mellette egy másik, keskenyebb, a halottaknak. Ezt a kaput csak akkor bontják ki, mikor a koporsót kiviszik a házból. Azután megint befalazzák, hogy a halott ne jöhessen vissza. Mert úgy tudják, hogy a halott csak ott jöhet vissza, ahol kiment. A kapu nincs is egy szinten az utcával, hanem mintegy egy méterrel magasabban, hogy ki tudják adni a koporsót az utcán állóknak. A hölgy, akiről beszélek, egy ilyen házban lakott. Egy éjszaka arra ébredt, hogy a halottak kapuja kinyílik, és belép rajta valaki, akit nagyon szeretett, és aki rég meghalt. És attól kezdve minden éjszaka eljött a halott.
– Hát ezen könnyű lett volna segíteni. A hölgynek egyszerűen el kellett volna költöznie.
– Mi is ezt mondtuk, de ő nem akart elköltözni. Nagyon boldog volt, hogy a halott meglátogatta. Egész nap csak feküdt, mint maga, és várta az éjszakát. Közben rohamosan soványodott, és a házbeliek nagyon aggódtak érte. Meg annak sem örültek, hogy minden éjjel egy férfihalott jár a házhoz. Igen szigorú erkölcsi felfogású patrícius-család volt. Engem tulajdonképp azért hívtak, hogy orvosi tekintélyemmel bírjam rá a hölgyet, hogy elköltözzék.
La porta del morto
A könyv egy másik, számunkra nagyon kedves részlete az a rövid történelmi kitekintő, amivel Szerb Antal mintegy mellékesen fellebbenti a fátylat arról, milyen csodálatos helyre is utazik a főhős, aki (mint Szerb Antal maga is) a bölcsészettudományok és a vallástörténet érdeklődő tanulmányozója volt.
Gubbióba keskenyvágányú motorvonaton kell menni, amely Fossato di Vico és Arezzo közt közlekedik. Az út a kis távolság dacára igen hosszadalmas, meleg is volt, és Mihály nagyon fáradt volt, mire megérkezett. De a város, amint az állomásról felfelé menet rövidesen elébe tűnt, mindjárt az első pillanatban megragadta.
Egy óriási, kopár, olasz stílusú hegy oldalában húzódik meg, mintegy rémülten, felfelé menekvés közben leroskadva, a város. Amint az ember ránéz, nincs egy háza sem, ami ne volna sokszáz éves.
Az összevissza kanyargó utcák közt középen feltornyosodik egy hihetetlenül magas épület, amiről nem érteni meg, kik és miért építették ennek az istenhátamögötti helynek a közepére. Irdatlan és búskomor középkori felhőkarcoló. Ez a Palazzo dei Consoli, innen igazgatták a konzulok a kis gubbiói városköztársaságot, a XV. századig, amikor a város az urbinói hercegek, a Montefeltrék birtokába került. A város fölött pedig, a Monte Inginónak majdnem az ormán, egy óriási kiterjedésű fehér épülettömb, Sant Ubaldo kolostora.
Még lent, a vasúttól a városba vezető úton, van egy jobbnak látszó kis albergo. Mihály itt szobát vett, megebédelt, kicsit pihent, azután elindult Gubbio felfedezésére. Megnézte belülről az óriási műteremre emlékeztető, tátongó Palazzo dei Consolit és benne az egészen ősi iguviumi réztáblákat, amelyek még a rómaiak előtti időkből maradtak fenn, és az umber nép szakrális szövegeit őrzik. Megnézte az öreg katedrálist is. Más látnivaló nem is igen volt; itt maga a város a látnivaló.
A könyv szövege az oszk oldalán díjtalanul elérhető, sőt az elmúlt időszakban rádiójáték is készült belőle, amelyet szintén ingyenesen meg lehet hallgatni, 5 órát vesz igénybe, és 14 részből áll.
La porta del morto
*Azt fontos tudni, hogy a gubbiói dupla bejáratú, vagy két kapus házak története egészen a középkorig nyúlik vissza. A halottak számára fenntartott kapuk szélessége nem nagyon haladta meg az 50-60 cm-t. Vannak olyan feltételezések is, mely szerint a középkorban nem csak a halottak kapuja volt jelentősen magasan az utcához képest, hanem a ház ún. normál bejárata is. Itt napközben kis létrán közlekedtek a háziak, amelyet estére behúztak, így az éjszaka betöréshez kedvet kapó tolvajok dolgát ellehetetlenítették. Ez engem személy szerint egy picikét emlékeztet az amszterdami belvárosi házakra, ahol az eleve keskeny épületekben van egy nagyon-nagyon szűk lépcsőház; ami nem is annyira lépcső, mint létra. Ottlétemkor a házigazda elmondta, hogy hasonló okokból ezek a létra-lépcsők a korábbi évszázadokban mozdíthatók voltak.
A történetmesélés valóban a középkorig nyúlik vissza, azonban a gyökerei még régebbiek. Egyes tudósok szerint az etruszk hagyományokat idézi, mások szerint az etruszkok is közvetítőként vettek részt ennek a hagyománynak a továbbadásában, mert az eredeti elv már az egyiptomi kultúra bizonyos elemei között is fellelhető. Elvileg a piramisokban is léteznek apró ajtók, amelyek talán hasonló céllal készültek.
A holtak kapuja egyébként nem csak Gubbio városában létezik, a jelenség Umbria több városában is jelen van. Assissi, Ascoli Piceno és más települések is rejtenek ilyen építészeti megoldásokat.
Reméljük, hogy a rövid leírásokkal és a történelmi kitekintővel sikerült kedvet csinálni a könyv elolvasásához – arra az esetre, ha valaki ezt még nem tette volna meg. Kellemes időtöltést kívánunk az olvasmányhoz!
Gubbio