Az adventi időszak célpontjai után a karácsonyi szokásokat vesszük ma picit górcső alá.

Kardinális kérdés a kisgyerekes családokban, hogy ki hozza az ajándékot. Olaszországban erre számos lehetőséget ad a szokásjog, ki-ki azzal él, amit a családja generációk óta megszokott.

Bizonyos helyeken, bizonyos családokban már december 13-án (Luca napján) Santa Lucia hoz ajándékot a gyerekeknek. A legenda szerint ő mindig szamáron közlekedik, így a gyerekek este egy csésze teát raknak ki a szentnek, és egy tál lisztet a szamarának.

Más családokban karácsonykor van ajándékozás, ez a Babbo Natale-hoz köthető – ellentétben a magyar szokással, amikor a Kisjézust nevezik meg ajándékhozónak. Ez más nemzetek (főleg a vallásosak) számára kifejezetten furának tűnik, de hát mi már csak ilyenek vagyunk.

Babbo Natale – Forrás: bebeblog.it

S a karácsonyi időszak lezárásakor, január 6-án érkezik az olasz gyerekekhez a Befana, az ún. jó boszorkány, akivel korábbi cikkünkben már megismerkedhettek. A Befana Vízkeresztkor hasonlóan ajándékoz, mint nálunk december 6-án a télapó – a jó gyerekek édességet, a rosszak pedig szenet kapnak a jó előre kikészített zokniba.

Egy másik nagyon szép szokás, ami már nem az ajándékozáshoz, sokkal inkább a népi hagyományokhoz kötődik, az a dudások muzsikája. A dudások (olaszul: zampognari) pásztoroknak öltözve vonulnak le a hegyekből a környező falvakba, és a magukkal hozott dudákon karácsonyi dallamokat játszva jelzik az ünnepi időszak kezdetét. Ez a szokás főként Dél-Olaszországban honos, ahol a népszokást életben tartó csoportok kétféle, a pásztori életre régen oly jellemző fúvós hangszerrel (zampogna és ciaramella) járják a környéket. Ez a szokás nagyon hasonló a mi betlehemeseinkhez.

Zampognari – Forrás: gioachinobelli150.blogspot.com

Végezetül pedig a mai témákhoz szorosan kapcsolódva járjuk körbe a jászol kérdését is – nagyon fontos eleme ugyanis az olasz hagyományoknak, hogy akár családi szinten közösen elkészítve, akár vásárolt verzióban, de van otthon az ünnepi periódusban egy jászol (olaszul: presepe vagy presepio), ami lényegében egy Jézus születéséről szóló jelenet megformálása a legkülönfélébb anyagokból, elemekből összeállítva. Ez mindig a szent családot ábrázolja a kisded Jézussal. A presepe hagyománya nagyon-nagyon régi, állítólag már Szent Ferenc életében és korában, az 1200-as években is ismert volt – sok esetben élő szereplőkkel megformálva. Egyes források úgy tudják, hogy az első, Nápoly környéki presepe-hivatkozások kb. 1025-ig vezethetők vissza, tehát egy nagyjából ezeréves tradícióról beszélünk. Olaszországban (főként a vallásos) családok számára elengedhetetlen kelléke a karácsonynak – náluk nincs is ezért pl. adventi koszorú, ami viszont nálunk elterjedt.

Presepe Nápoly környékéről – Forrás: stylo24.it

A „jászol” vagy „Betlehem” (ahogy nagyanyám hívta) Magyarországon sem ismeretlen a templomba járók számára, hiszen általában a Jézus születését megidéző jelenettel ilyenkor a magyarországi templomokban is találkozhatunk. Emlékszem, hogy gyerekként még engem is odavittek mindig az éjféli mise kezdetén a jászol elé, hogy együtt megnézzük (a mise után ugyanis már esély sem volt, hisz kislányként mindig elaludtam…).

A presepe egyébként nagyon sokat változott az elmúlt századokban, minden korszaknak megvolt a maga presepe-divatja, sőt egy-egy város környéke saját, csak rá jellemző attribútumokat is használ. Ahogy említettük, számtalan anyagból készítik, állítják össze, faragják ki – ki-ki ügyessége szerint. S ahogy néhány éve már kitértünk rá, természetesen erre is épült iparág, így aki időhiányban szenved, vagy nem annyira ügyes, az bátran meg is veheti a család számára a maga kis presepe-jét, mert a kínálat szinte végtelen.

Hasonló ez a panettone vagy pandoro esetére is, ahol szintén áttevődött a sütés-főzés a vásárlás irányába Olaszországban – azonban mi hozzuk majd az egyszerű és bonyolult recepteket is, mert idén arra invitáljuk az olvasót, hogy vesse be magát a konyhába egy próba erejéig, ahogy mi is tesszük majd!