A keddi utazást megspékeljük egy pár finom falattal, édességgel, amelyeknek szinte lehetetlen ellenállni. 

Umbriában nem csak utazni, de enni-inni is érdemes. Na, persze, most megint nem mondtunk túl nagy újdonságot, de ha már szóba került ez a téma, akkor vessünk egy röpke pillantást arra, hogy miket muszáj megkóstolni a következő utazás alkalmával.

Umbria Olaszország zöld szíve – ezt sose felejtük el megemlíteni, mert az itt termő alapanyagokat igazán jó minőségű késztermékekké alakítják a hozzáértő kezek Itália közepén is. Így, ha odalátogatunk, akkor fontos tudni, hogy helyi borokat érdemes kóstolgatni a fáradt turista ebédje és vacsorája mellé. Olaszországra amúgy is jellemző, hogy az adott éttermek környékbeli borászoktól szerzik be azt az asztali bort, amit amúgy a többihez képest kedvező áron szolgálnak fel. Jellemző az is, hogy ezeket a borokat nem palackban, sokkal inkább kis kancsókban kínálják, amelyekből fél és negyed literes verziók is vannak. Ezekkel a kancsókkal az ember pillanatok alatt érzi magát sokkal otthonosabban, mint egy flancos palack mellett ülve – valahogy olyan emberközeli ettől az egész. A borok pedig! Üdítő, friss, tökéletes ízek, finom harmónia – nem is lehet mást mondani ezekre. Legtipikusabb képviselői egyébként az umbriai boroknak a Giordano gyűjtéséből válogathatók. A felsorolásban van vörös, fehér és rozé, prosecco és pezsgő is, mindegyik egy-egy csábító fogáshoz passzítva. Zseniális.

Forrás: giordanovini.it

Ha bor, akkor kenyér is. Bizony, Perugia környékén készül egy só nélküli kenyér. Elsőre furán hangzik, hisz só nélkül kenyeret sütni senkinek nem jut eszébe. Azonban Perugiában a sótlan kenyér (pane sciapo) egy nem új találmány. Annak idején, 1540 körül a Sóháború után (ami Perugia és a Pápai Állam területi vitáiról (is) szólt) III. Pál pápa adót vetett ki a sóra, amit Perugia népe a korábbi konfliktusok és az egyébként tomboló éhínség okán sem akart megfizetni. Így elhatározták, hogy nem használnak sót, még a kenyeret is anélkül sütik. S ami egykor kényszer volt, mára hagyománnyá vált – Perugiában most is lehet kapni a ‘pane sciapo’-t, azaz a sótlan kenyeret, ami a környék jellegzetessége lett.

Pane sciapo – Forrás: faffailfornaio.it

Bor és kenyér után máris jöhet egy kis csoki, igaz? Nos, Perugia a ‘Baci’ hazája, az innen elhíresült mogyorós bonbon az olyan mogyoróimádóknak, mint amilyen én is vagyok, biztosan lerobbantja a fejét. Krémes-édes tejcsokis belső durvára darált mogyoróval, egy szem kövér, egész mogyoró a tetején – beforgatva egy réteg csokiba. Csoki-mogyoró-csoki. Nincs is ennél jobb.

A profik után és az amatőrök előtt pedig egy mókás sztori. A Baci (azaz csókok) elnevezésű bonbont sem hívták mindig így. Volt idő, amikor az elődjét, amit jellemzően az édességgyártás „hulladékából”, azaz lepotyogó csokiból és mogyorótöretből készítettek, úgy hívták, hogy ‘Cazzotti’. Ez a név szó szerinti jelentésében ma kb. egy orrbavágásként fordítható, de a nyelvet ismerők ennél cifrább jelentést is gondolhatnak mögé. A lényeg, hogy egy nem túl barátságos névből és egy leeső feleslegből készülő édesség aztán egy cuki névvel és kifinomultabb gyártási technológiával egy sikeres branddé nőtte ki magát – az 1922-es születése után nem sokkal már New Yorkban is értékesítették. Saját üzlete nyílt a cégnek 1939-ben, nem is máshol, mint mindjárt a híres Fifth Avenue-n. Nézzük, hogy kotyvaszthatjuk meg otthon – nem bonyolult, de a vendégeket leveszi a lábáról, az biztos. A 21. század aztán meghozta belőle a fehér csokis, a tejcsokis és az extra keserű verziót, amelyet a csomagolások színeivel különböztetnek meg. A fehér csokis fehér, a tej azúrkék és a keserű fekete köntöst kapott, így a jól ismert, csillagmintás csomagolás színeiben jelzi a tartalmat.

A Nestlének köszönhetően pedig érkezik majdnem a Baci születésének 100. évfordulójára a kenhető krém verzió is – roppanós mogyorótörettel, ami ugyanúgy ellenállhatatlan lesz, ez egész biztos.

Umbria ízei már korábban is szóba kerültek, így ajánljuk Önöknek átolvasni emlékeztető gyanánt az umbriai konyha rejtelmeiről írt cikkünket is, amelyben házi készítésű édességek további sora bukkan elő. Lesz abban aztán kígyó alakú rocciata, torciglione nevű mandulás édesség, de megemlítjük a sajtoka, szalámikat, amely utóbbiak között szerepel egy fura nevű: coglione di mulo, azaz öszvérhere is – a formája miatt nevezték el így. Kattintsanak oda is, mókás lesz, ígérjük!

Ennyi finom falat után kedvünk is támadt egy jó kis utazáshoz. Ha jól meggondoljuk, Umbria alapvetően az édessszájúak kedvelt régiója lehet – irány Itália zöld szíve, amint lehetséges!