A kényszerű téli szünet után újult lendülettel vetjük bele magunkat legkedvesebb témáinkba, amelyekből bőven akad – lesz miből válogatni. 

Ma – hogy befejezzük korrekt módon a „Hónap régiója” rovatot, Veneto dialektusait vesszük egy kicsit szemügyre. Azt már sokszor taglaltuk, hogy az olasz nyelv számtalan dialektussal rendelkezik, amelynek javarészt történelmi okai vannak. Veneto esetén sincs ez másként, itt is dúskálhatunk a tájegységről tájegységre változó hangzásvilággal, így ma sem fogunk unatkozni.

Veneto a térképünkön

Több régió esetén láthattuk már, hogy az adott térség lakói szeretik az általuk beszélt olasz variánst nyelvként aposztrofálni. A venetói emberek sincsenek ezzel másként, bár az olasz állam egyértelműen dialektusként kezeli a venetói „nyelvet” és annak számtalan verzióját. A „lingua veneta” egy kb. 3,5 millió ember által beszélt dialektus, akik közül csak mintegy 2 millióan élnek konkrétan ezen a területen. Százezres nagyságrendben vannak, akik a mai Horvátország területén használják ezt, és több mint egymillióan, akik Dél-Amerikában – konkrétabban elsősorban Brazíliában. (Itt is sokat beszéltünk már arról, hogy a két világháború környékén nagyon sokan vándoroltak ki Olaszországból, és az ő célpontjaik között sok esetben az amerikai kontinens volt az elsődleges. Nem csoda tehát, hogy Brazíliában is hallható a venetói nyelvváltozat.)

Az UNESCO egyébként az igen veszélyeztetett nyelv-variánsok közé sorolja a venetóit, amelynek több csoportját ismerjük a mai napig. Nézzük, melyek ezek:

• nyugati csoport (veronese, trentino)
• középső csoport (vicentino, padovano, rodigino)
• keleti csoport (trevigiano, liventino, pordenonese)
• északi csoport (agordino, bellunese, primierotto, cenedese)
• lagúnai csoport (chioggiotto, pellestrinotto, burenello, veneziano, caorlotto, maranese, gradese)
• Veneto da Mar (bisiacco, triestino, istriano, fiumano)
• Veneto da Oltremar (talian, pontino)

Dialektusok

A középkorban, amikor a Velencei Köztársaság egyre nagyobbra hízott és egyre komolyabb gazdasági befolyásra tett szert, a mai dialektust kereskedelem nyelveként tartották számon – gondoljunk csak bele, mekkora terület felett diszponált a ‘Serenissima’, s így már mindjárt nem meglepő, miért is volt akkora jelentősége a venetói ‘nyelv’-nek.

A reneszánsz idején szinte egész Európában használatos volt, a diplomácia hivatalos nyelveként tartották számon. A Velencei Köztársaság bukását követően nyilván a megszerzett jelentősége rohamosan csökkenni kezdett. Később a kivándorlás és egyéb demográfiai, politikai okok nyomán a beszélők száma igencsak megcsappant, s a XX. század végi statisztikák szerint az utóbbi évtizedekben az ott lakók mintegy 50-52%-a használja csak elődei nyelvét.

2014-ben aztán létrehozták a Velencei Nyelv Intézetét (Istituto Lingua Veneta), amely a kulturális értékek, a hagyományok szem előtt tartásával próbálja megőrizni a nyelvtant és a szókincset egyaránt. Az oldalon egyébként olvasható egy interjú Professor Trumper-rel, aki nyelvkutatóként dolgozik és tanít is a cosenzai egyetemen. Véleménye szerint a velencei nyelv sorsa Napóleon érkezéséhez és tetteihez köthető, aki a területet a XIX. század elején gyakorlatilag odadobta az osztrákoknak, így az lassan-lassan nyelvből dialektussá degradálódott. Így szinte kimondja, hogy nem csak arról van szó, hogy a történelmet a győztesek írják, de akár arról is beszélhetünk, hogy a nyelvhasználatot is befolyásolják.

Ez tehát Veneto és dialektusainak története dióhéjban. Kövessenek minket továbbra is, irodalmi, nyelvi és művészettörténeti írásokkal készülünk, így a kultúrakedvelők már előre fenhetik a fogukat!