Karácsony előtt és körül a vallási témák kerülnek legtöbbször előtérbe, így ma Szent Ambrussal fogunk foglalkozni, aki a lombard székhely védőszentje.

Szent Ambrus a IV. században élt, az akkor már kialakult kereszténység az egyik legnagyobb alakjának tartotta. Római szenátor fiaként látta meg a napvilágot, tehát jómódú, arisztokrata családba született, amely igen jó iskolák által biztosított képzést jelentett a számára fiatalkorában. Jogot, irodalmat, görög és latin nyelvet, valamint retorikát tanult, mindegyikben jártas volt. Amikor az iskoláit elvégezte, közigazgatási feladatokat keresett magának, nem csoda hát, hogy a politikai és a jogi életben is kipróbálta magát. Elismert értelmiségi volt már, amikor a milánói érsek meghalt, így felkérték, hogy a továbbiakban töltse be ő ezt a tisztséget. Eleinte nem akarta elfogadni, mert bár kereszténynek vallotta magát, még megkeresztelkedve sem volt. Ismerve a korabeli római pogányságot, ami ellen később fellépett, ez azért abban az időben nem volt olyan meglepő. A tisztség elfogadását első körben elutasította, nem tartotta ugyanis elég felkészültnek magát annak betöltésére.

Amikor végül mégis elfogadta a megbízatást, gyorsan megkeresztelkedett, és komolyan elmélyült a teológiai tanulmányokban. Ambrus nem csak érsekként, de íróként is ismert volt, vallási karrierje során számos erkölcsi és teológiai írással gazdagította az utókor irodalmát. Vallási vezetőként az ajtaja mindig nyitva állt, így kivételesen emberközeli jelleme ebben is megnyilvánult. Milánóban összesen négy bazilikát építtetett, ezek kb. kereszt alakot hoznak létre, és a várost mintegy védelmező pozícióban ölelik át. Ambrus földi maradványai egyébként a nevét viselő bazilikában vannak – a linkre kattintva a csodálatos bazilika egy virtuális túrára invitálja az olvasót.

Basilica di Sant’Ambrosio

Basilica di Sant’Ambrosio

Mivel ebben az időszakban a politikai és a vallási vezetést nem lehetett szigorúan kettéválasztani, nem meglepő, hogy Ambrusnak elég komoly befolyása volt az éppen aktuális politikai elit döntéseire.

Érdekes volt Ambrus kissé antiszemita hozzáállása. Épp ebben az időszakban tartott ott a történelem, hogy a zsidó vallás és a kereszténység egymástól szétválni kezdett. Ambrus nehezményezte, hogy a zsidó vallás nem Messiásként tekint Jézusra, így a Milánóban ekkoriban történt zsinagóga-gyújtogatást egyáltalán nem ítélte el. A korabeli római császár az egyházra terhelte volna a zsinagóga újraépítési költségeit, amit Ambrus nem akart vállalni; emiatt egyébként még levelezésbe is bonyolódott I. Teodosioval.

A nyugati kereszténység elemei között az ambrusi tanok között több, keleti vallásokból származó elem is megjelenik, tehát Ambrust egyháztörténeti szempontból újítónak is nevezhetjük. Sok ének és himnusz származik ebből az időszakból.

Szent Ambrus

Milánó városa egyébként díjat is alapított, ‘Il Premio Ambrogino d’Oro‘ néven, amely a város tiszteletdíja az arra érdemeseknek.

Szent Ambrushoz számtalan legenda is kapcsolódik. Egyik ezek közül, hogy amikor kisgyermekként a bölcsőjében feküdt, méhek raja lepte el, a méhek ki-be mászkáltak Ambrus szájában, majd egyszer csak elrepültek. A rémült apa így kiáltott fel: ‘Ha a fiam ezt túléli, egészen biztosan nagy ember válik belőle!‘ A méhek egyébként abban a vonatkozásban is előkerülnek, hogy bizonyos ábrázolásokon Ambrus kaptárt tart a kezében, mely írásainak és prédikációinak mézédes mivoltára utal.

A másik legenda úgy tartja, hogy a milánói bazilika előtt álló oszlop az Ambrus és az ördög között harc szimbóluma. Sokak szerint Ambrus legyőzte és elűzte az ördögöt, a fülünket az oszlopra szorítva pedig hallhatjuk a pokol szörnyű zajait.

Ünnepét december 7-én tartják Milánóban és az ország több pontján – a naptárban december 7-én mi is az Ambrus nevet láthatjuk, ami nagyon ritka, pedig igen szép férfinév.

Szent Ambrus kaptárral