Silvio Berlusconi – politikai szerepvállalása a 2000-es években
Berlusconi képes volt harmadszor is erőt gyűjteni, s 2007-ben megalapította új pártját, a PDL-t (il Popolo della Libertá) a Forza Italia és a Gianfranco Fini által vezetett szintén jobboldali csoport összevonásával. Így 2008-tól egészen 2011-es lemondásáig újra ő volt Olaszország első embere.
A Gianfranco Fini által vezetett erők azonban már 2010-ben elkezdtek kihátrálni mögüle, akkortájt sorozatosan arról cikkezett az olasz sajtó, hogy a párt két fő zászlóvivőjének viszonya igencsak megromlott, s köztünk sok nézeteltérés van.
Berlusconi lemondásához összességében az vezetett, hogy az ország eladósodottsága elért egy kritikus szintet, a gazdasági válság így erősebben éreztette a hatását, s éppen az első megválasztása során tett szabadpiac-liberalizációs ígéretei vezettek hosszabb távon a bukásához. Amikor a 2011 nyarán tartott parlamenti egyeztetéskor alulmaradt, s még saját pártjának egy komoly része sem támogatta elképzeléseit, úgy döntött, lemond, s ez 2011 novemberében meg is történt.
A parlamenti egyeztetés témája egy igen komoly megszorításokat tartalmazó csomag elfogadása volt; erre mondta Berlusconi, hogy amennyiben ezt a csomagot a parlament elfogadja, abban az esetben ő megy.
A másik, számára igen kínos pillanat az volt, amikor az IMF meghívására kényszerült, hogy a szervezet áttekinthesse az olasz gazdaság helyzetét, s javaslatokat tegyen annak megváltoztatására.
Ekkor már olyan nagy volt iránta a bizalmatlanság, hogy a politikai élet kisebb-nagyobb szervezetei ugyan nem látták át világosan a hogyan tovább-ot, mindössze azt akarták viszonylag egységesen, hogy Berlusconi kerüljön a kapukon kívül. Amikor ez megtörtént, egy Európai Uniós és nemzetközi szinten is elismert közgazdász professzort, Mario Montit választották a már javarészt gazdasági (és nem pusztán politikai-jogi) elvek mentén működő kormány élére, aki nagy igyekezettel próbálta kivezetni Olaszországot az egyébként valóban elég mély válságból. A következő választások ideje 2013 februárja, az egyelőre pedig még mindig igen bizonytalan, hogyan alakul a politikai élet változása Mario Monti távozása után.
Számos olyan összefoglalót találhatunk a külföldi sajtóban, melyek pontról-pontra jól összefoglalják ennek az életútnak a fontosabb állomásait, akinek van kedve angol nyelven is belekóstolni a témába, ajánljuk a New York Times 2012. októberi összefoglalóját, vagy akár az ft.com korrekt módon időrendbe foglalt anyagát az olasz politikus karrierjéről. Nagyon érdekes képet ad az – egyébként szintén a New York Times-ban megjelent –Rachel Donadio által készített könyvajánló Alexander Stille: The Sack of Rome című munkájáról, mely minden oldalát a Berlusconi-érának szenteli.
Korábbi írásaink: