Santa Rita és története
Több helyen olvashatunk Szent Ritáról, de ismerjük-e tényleg az ő történetét?
A középkorban élt későbbi szent legendái egy majd’ mindennapi életet tárnak elénk, csak ahogy az már lenni szokott, jó pár csavarral fűszerezve. 1381-ben született egy olyan család gyermekeként, akik a pápa- és császárpártiak közötti ellentétekben aktívan és tevékenyen részt vettek. Kisgyermek korában a kor szokásaival szembemenve megtanították a Margheritát (akit később mindenki csak Ritának hívott) írni és olvasni, így a nők körében szokatlan műveltségre tehetett szert.
Az első, hozzá kapcsolódó csodatétel pár napos korára tehető, amikor is a szülei munkavégzés közben egy kis kosárban egy fa alá tették le a csecsemőt. Fehér méhek gyülekeztek körülötte, amit egy arra járó, s éppen a kezén sérült gazda látott meg. Első gondolata volt, hogy a kisgyermek fölül a méheket elkergesse, s a művelet közben hogy – hogy sem, a sérült keze egyszeriben meggyógyult. (A méhek egyáltalán nem bántották egyébként a kisded Ritát, mézet hordtak a szájába táplálékul.)
A másik legenda Szent Rita halálához kapcsolódik. Miután a szent elhunyt, egy asztalos látogatta meg a holttestet, akinek lebénultak a kezei, és nem tudott már dolgozni. Szent Ritát látva így sóhajtott fel: ‘Bárcsak tudnám használni a kezeimet, hogy egy szép koporsót készíthessek neki!’ S láss csodát, az asztalos meggyógyult, kezeit újra használni tudta.
Szent Rita élete azonban korántsem volt móka és kacagás. Szülei a korszellemnek megfelelően tizenéves lánykaként adták hozzá Paolo di Ferdinando Mancini-hez, aki egy híresen agresszív nemesember volt. A házasságból két gyermek született – egyes források szerint ikrek. A férjet különféle kétes ügyletei végett meggyilkolták – Rita tudta is, kik voltak az elkövetők. Még mindig fiatalon, 30-as éveiben egyedül maradt a fiaival, akiknek feltett szándéka volt, hogy véres bosszút álljanak apjuk gyilkosain. Rita azt mondta, inkább látná meghalni fiait, minthogy végigvigyék szörnyű tervüket – a fiai hamarosan megbetegedtek és a betegségbe bele is haltak…
A családi tragédiát követően Rita szeretett volna kolostorba vonulni, de özvegyi státusza és férje családjának haragja miatt sok nehézség állt előtte. Végül befogadták és így a hitnek tudta szentelni élete hátralevő részét. A kolostor tagjaként halt meg 1447-ben, május 22-én. Halálos ágyához a szülői házából származó rózsát és fügét kért, amit el is hoztak neki. Ritát 1628-ban avatta boldoggá VIII. Orbán pápa, hiszen nevéhez nemcsak számtalan csodatévő legenda fűződik, de a történetmesélés szerint Krisztus töviskoszorújának megfelelő helyen, a homlokán kolostori éveiben stigmát viselt (1442-től haláláig). A kanonizációja 1900-ban történt meg, ez pedig XIII. Leó pápa nevéhez fűződik.
Szent Rita ünnepét minden évben május 22-én tartják, Umbria tartományban rendkívül népszerű az ő ünnepe. Május 22-e előtt már 15 csütörtökön át szentelnek a vallásosok egy rövid imát, felkészülve Rita napjára. Cascia városkájába számtalan vallásos lelkületű zarándok érkezik ezen a nyáreleji napon, hogy közösen emlékezzen arra a szentre, akinek nevéhez rengeteg ellentmondásos fogalom kapcsolható – életének fent említett szakaszait elnézve nem meglepő módon. Ilyenek a szeretet és gyűlölet, az élet és halál, a guelfek és ghibellinek, és a női lét minden nehézsége.
Az ünnepen természetesen a korabeli kosztümös felvonulás elmaradhatatlan, a rózsával a kézben való körmenet pedig szintén szerves része ennek a napnak. A felvonuláshoz természetesen az esti, fáklyás verzió is hozzátartozik, ami varázslatos hangulatot kölcsönöz az ünnepnek.
Szent Rita nevéhez is kapcsolhatunk természetesen egy templomot, azonban ez annyira új, hogy a korábban megemlegetettek sorából teljesen kilóg. Az építkezést 1937-ben kezdték el, s csak 10 évvel később, 1947-ben szentelték fel. Az új épület kívülről egy kicsit túl új, bár hordozza az olasz vallásos stílus minden elemét, valahogy mégis annyira új, hogy a mi szemünk számára teljesen szokatlannak tűnik.
Hát, ennyit mára Szent Ritáról; hamarosan újra jelentkezünk Umbriából!