Mivel mostanság mindenki sok időt tölt otthon, arra gondoltunk, talán a konyhára is több figyelem jut.

Főszerkesztőnk előkapta hát kedvenc szakácskönyveit, és remélhetőleg Önökkel együtt csemegézni indul az olasz receptek sűrű erdejében. 
A könyvek rövid története közös – szinte mindegyik egy kedves emlék, egy ajándék, amelyet most egy-egy cikk keretében megosztunk az olvasóval – így kapcsolódva-kapaszkodva össze picit ezekben a fura időkben. 

Vágjunk is bele mindjárt a közepébe!

Az első könyv az édes és sós kenyerek, focaccia-k témakörét járja körül meglepő alapossággal. 

Erős, vidéki ízek, tradícionális receptek, de krumplis kenyér és gesztenyés, valamint mézes finomságok is várnak ránk, ha felütjük a gyűjteményt és vadászni kezdünk valamilyen hagyományosan olasz különlegességre.
Sokat töprengtünk azon, vajon melyik recepttel kellene kezdeni a sort, és mi legyen a rendező elv, de aztán arra jutottunk, hogy mediterrán módon, hanyag eleganciával rábökünk egyikre-másikra, hiszen semelyik se jobb, rosszabb, több vagy kevesebb, mint a másik. 

Mielőtt azonban sütni kezdenénk, bemutatjuk a könyvet, amelyből ezt tenni fogjuk – mint említettük, saját példány, a többivel együtt ez is féltve őrzött kincs, azonban örömmel osztunk meg belőle jónéhány trükköt, ötletet. A 2007-es kiadású, alább látható receptkollekció a Mulino Don Chisciotte kiadótól származik, és rendkívül szép grafikával, receptenként eltérő betűtípussal egy bohókás, vidám egyveleget nyújt. 

Ígértük, hogy ma még sütni is fogunk, így íme, az alábbiakban egy klassz kis recept:

Scimudin* in crosta di pane – Scimudin (sajt) ropogós kenyérhéjban

Hozzávalók:

1 kb. 500 g-os Scimudin sajt, amelyet Brie-sajttal lehet helyettesíteni; 250 g liszt; 120 g vaj; só; 1 tojássárga a kenéshez.

Tegyük a lisztet egy gyúródeszkára, és készítsünk egy mélyedést a kupac tetején. A mélyedésbe tegyük bele a kis kockákra vágott vajat és némi vizet. Kezdjük el összedolgozni szép lassan az említett hozzávalókat, amíg homogén, rugalmas tésztát nem kapunk.

Formázzunk belőle egy kis gömböt, és hűvös helyen pihentessük fél órán át.

A fél óra letelte után nyújtsuk ki a tésztát, tegyük egy kivajazott tepsibe és helyezzük a közepére a sajtot, amit aztán a kinyújtott tészta túlnyúló széleivel takarjunk be.

A „tortát”, ahogy a recept nevezi, kenjük meg pici vízzel felhígított tojássárgájával, majd 180°C-ra előmelegített sütőben süssük meg. 
Az időtartam annyi, amíg a tészta szép aranyszínű nem lesz.

Langyosan kell szervírozni, és egy kis (pl. hagyma) lekvár ellenállhatatlan kísérője lesz. 
Kellemes sütögetést – s ne feledjük, a receptet egyszerűsége okán kezdő karantén-cukrászok is nyugodtan kipróbálhatják!

Íme, mindez olaszul:

*A Scimudin sajtról azt kell tudni, hogy annak idején 0,5-1,5 kg-os kis korongokban készült, és igazi szimbóluma volt a hegyekben élő olasz parasztság kultúrájának. Ők ugyanis jellemzően kecskéket tartottak, a kecsketejből pedig a család számára többféle finomság, köztük a Scimudin nevű sajt is készült, amelyet a pincében, fa deszkákon tároltak, míg el nem fogyott. Mára sajnos csak a Codera-völgyben él ez a sajtkészítő hagyomány, azonban a sajt maga, és a fenti „sós torta” számunkra is mutat kicsit abból, hogyan is éltek sok-sok évvel ezelőtt a magas hegyekben az olasz gazdák, s mi minden került az ő asztalukra.