A Pápai Állam kialakulása már korán, az i.sz. VIII. században megkezdődött. Hogy hogyan alakult, és hogyan ölelt fel jó ezer évet, azt az alábbiakban foglaljuk össze.

A Lazio-nál, és egyéb olasz régiók történelmi bejegyzéseinél már említett longobárd uralom a Pápai Állam kialakulására is hatást gyakorolt. Ebben az időszakban (VIII. sz.) az uralkodó Liutprand az épp regnáló római püspök számára területeket adományozott, amelyet a mindenkori püspök a későbbiekben, Kis Pippin frank uralkodó jóvoltából is tovább gyarapított. A területeket (melyek nem csak Lazio, de Szicília és Provance régióiban voltak fellelhetők) együttesen a Patrimonium Sancti Petri (Szent Péter öröksége) névvel illették. Valami furcsa keverék módon a pápa (aki ebben az időszakban II. Gergely volt) nem csak egyházi, de világi hatalmat is gyakorolt ezek felett a birtokok felett.

A Vatikán kertje napjainkban

Nagy Károly uralkodása idején, aki longobárd királynak is kineveztette magát, ezek a területek tovább nőttek, s az ekkor már Pápai Állam egyre nagyobb földek és birtokok felett rendelkezett.

A középkorban a pápák hatalma elképesztően megnőtt, a XII-XIII. században az inkvizíció számtalan, az egyház ellen valóban vagy állítólag vétő embert juttatott a máglyára.

Az Avignon-i fogság idejére (XIV. század), melyről korábban már pár szóval megemlékeztünk, az egyház eléggé zilált állapotba került, így kétségtelen volt, hogy reformok kellettek a fennmaradáshoz. Az újjászervezés előkészítése már a fogság idején megkezdődött, azonban a legnagyobb lépések megtétele V. Márton pápa nevéhez fűződik, akinek hála egy egészen komoly, gazdasági szemléleten alapuló pápai kormányzást sikerült kidolgozni. Ez a kormányzás tette pl. azt is lehetővé, hogy bizonyos területeknek nagyobb világi önállóságot hagyjanak (mint pl. Urbino), más területeket, városokat pedig szorosabb ellenőrzés alatt tartsanak (pl. Bologna, Perugia, Ancona).

A XV-XVI. században a pápák nagyjából két család kötelékéből kerültek ki, szinte egymást váltva vagy egy Medici-leszármazott, vagy egy Borgia ült a pápai trónon.

Ez az időszak egyébként a reformáció időszaka is volt, kulturális értelemben pedig a renenszánszé – ami azt illeti, egyik sem dolgozott a pápai és egyházi hatalom megerősítésén. Úgy tartják, hogy e két tényező mellett még az egyre erősödő európai uralkodók és a nyugati egyházszakadás is súlyos problémákat okozott a hatalom stabilitásának megtartásában.

Az ellenreformáció valamelyest ez utóbbit volt hivatott elérni – több-kevesebb sikerrel.

Úgy tartják, hogy az olasz egység kialakulása után, melynek Róma is része lett 1870-ben, a következő 60 év pápái még mind ragaszkodtak elméleti síkon ahhoz, hogy a Pápai Állam önálló legyen, teljesen független minden más világi uralomtól. Ez részben sikerült is, hiszen a Vatikán ma önálló államként fungál, teokratikus köztársaság, melynek uralkodója a mindenkori pápa. A maga 0,44 km2-ével és mintegy 900 lakosával igazi miniállam Róma közepén, fallal körülvéve. Természetesen központja a Szent Péter sírján emelt bazilika, az előtte lévő, Bernini-tervezte gyönyörű térrel, oszlopsorokkal, és rálátással az Angyalvárra, ami egy római vakáció keretén belül szintén kötelező célpont.

Aki szívesen olvasgatna részletesebben is a Pápai Állam kialakulásáról, érdekes sztorikat a pápákról, vagy akár azok teljes listáját, az a történelemklub oldalán tájékozódhat még ennek a különös, sokak szerint ma már jelenlegi formájában idejétmúlt szervezetnek a működéséről.