Egy fantasztikus milánói eseményre hívjuk fel a figyelmet, egyúttal annak hátterét is megvilágítjuk.

Idén február 5-től június 6-ig Milánóban, a Palazzo Reale termeiben lesz egy kiállítás, amely arra fókuszál, milyen festészeti alkotások születtek női művészek keze nyomán a barokk korszakban.

Az 1500-as és 1600-as évekből származó festmények, amelyeket Milánóban megnézhetünk, egytől-egyik női alkotók keze alól kerültek ki. A mintegy 34 festőnő közel 150 munkája egy olyan korszakba repít vissza minket, amelyről jóval kevesebb szó esik, mint például a reneszánszról, holott ezek az évszázadok, és a két korszak átmenete is bőven nyújt izgalmas sztorikat.

A kiállítás legnagyobb húzóneve egyértelműen Artemisia Gentileschi, (1593-1656) akit a kor egyik feminista élharcosának tartanak. Ennek többek között az az oka, hogy felkelt a nőket kirekesztő társadalom visszásságai ellen, miközben egy kifejezetten önálló, talpraesett művész életét élte: utazgatott, tanult és mellette rengeteget dolgozott.

Artemisia Gentileschi – Giuditta che decapita Oloferne (1612-1613) – Forrás: wikipédia

A kiállított festmények többi alkotója is egytől-egyik hölgy – a kiállítás az  ő látásmódjukon keresztül szeretné szemlélteni a művészet egyik igen fontos korszakát, szeletét.

A képek között az odalátogatók sok csendéletet is láthatnak – sokan állították a barokk idején is, hogy a hölgyek inkább az ilyen nagy részletességet, aprólékos tevékenységet igénylő művekben tudnak kiteljesedni.  Ami persze azért nem teljesen fedi a valóságot, de az 1600-as években a női művészeket inkább hóbortosnak, mint tehetségesnek tartották. Aztán volt, akinek erre sikerült rácáfolnia, másokat az utókor értékelt csak igazán.

De azért nem árt látni, miért kezelte a társadalom elnéző mosollyal a női művészek próbálkozásait. Ahhoz, hogy valakiből művész legyen, nagyon hosszú képzési folyamaton kellett átesni nem csak a reneszánsz, de a barokk idején is. A elvárt követelmények, és egyúttal az elérhető lehetőségek között fontos szerep jutott annak, hogy a szikrányi tehetséget mutató gyermeket nagyon fiatalon egy képzett művész mellé adtak, ahol a műhelymunkák során a festészet alapvető ismereteit magába szívhatta. A reneszánsz és barokk közkedvelt témája volt a férfi akt, amit az okosodó művészpalántáknak naphosszat skiccelni, rajzolni, festeni kellett. Ugye, kezdik érteni?

Bizony, a 16-17. század a nők művészeti képzésére nem fordított nagy gondot. Mivel eleve gyermekként viszonylagos elzártságban éltek, egy festőműhelynek még a közelébe sem kerülhettek. A képzésük hiányos volt, és inkább könnyed kis irodalomra, esetleg idegen nyelvre, zenére szorítkozott. Hogy férfi aktokat nézegessenek, na, az aztán még kevésbé jöhetett szóba! Utazgatásra, klasszikus művészeti alkotások tanulmányozására nem nyílt lehetőségük. Nem mellesleg a társadalmi berendezkedés miatt is sokan néztek ferde szemmel azokra a hölgyekre, akik ecsetet ragadtak. Így már ezekkel a restrikciókkal is olyan hátrányból indultak, ami sok esetben – főleg a kevésbé tehetségesek esetén – hamar behozhatatlannak bizonyult.

Artemisia Gentileschi: San Gennaro nell’anfiteatro di Pozzuoli (1636-37)- Forrás: wikipédia

Ha megnézzük a barokk festőnők családi hátterét, egy dolog gyorsan feltűnhet: nagyon sokszor áll mögöttük egy festőművész apa, akinek adott volt a műhelye, ahová a saját gyermeke csak-csak be tudott jutni. Egyes művészek aztán figyelték, tálentum szikrája esetén akár bátorították is saját lányaikat, így nyílt meg néhányuk számára a lehetőség a folyamatos tanulásra, és léphettek ki a csendéletek fogságából.

Ha beleássuk magunkat a gender-tudományokba, egyből kiviláglik, hogy a nők egyenlősége azért még mindig nem teljes, viszont szerencsére ma már ilyen komoly korlátok nem állnak előttünk a kibontakozásban. Aki művészeti pályára adja a fejét, annak legfőképp tehetség kell, a többi valahogy majd mellékerül.

Visszatérve a kiállításra: olyan festőnők munkái lesznek tehát megcsodálhatók négy hónapon keresztül Milánóban, akiknek a fent említett ellenszélben kellett kiváló, nagy hatású, független művésszé fejlődniük. Ebből a szögből nézve pedig még érdekesebbnek ígérkezik ez az amúgy is különleges program.