A múlt heti, kissé ijesztő téma után jöjjön ma egy visszafogottabb szókapcsolat, amelyet úgyszintén jól ismerünk saját anyanyelvünkből.

A „riposare sugli allori” jelentése: „megülni a babérokon”. Ezt ugye mindig olyan emberre használjuk, aki teljes inaktivitást mutat, nemigen hajlandó a cselekvésre, továbblépésre – sokkal inkább meglévő sikereinek letűnt fényében sütkérezik. Az olasz nyelvben a szó szerinti fordítás esetén azonban nem csak pihenhet az ember a babérjain, hanem alhat is rajtuk: „dormire sugli allori”.

De azt tudjuk-e, miért épp babérokon üldögél az ember egy ilyen helyzetben? Miért nem valami máson? Nos, a válasz pofonegyszerű: hosszú évszázadokkal, sőt akár egy-két évezreddel ezelőtt a babérkoszorú a győzelem és dicsőség jelképének számított. Nem csoda hát, hogy sok, akár ókori ábrázolásban az uralkodók, császárok fején babérkoszorú látható. Jelezte ez győzelmeiket, de ugyanakkor örökzöld leveleivel az el  nem múló dicsőséget is jelentette. A babér jelképe volt ezen kívül a költészetnek is, így történhet, hogy nem csak uralkodók, de költők megjelenítésénél is találkozhatunk ezzel a fejdísszel.

A babér örökzöld (sempreverde – ugye, milyen szép szó?) jellege utal ugyanakkor a folytonosságra, a halhatatlanságra is, tehát csupa pozitív jelző kapcsolható hozzá.

Nem csoda tehát, hogy aki képtelen arra, hogy mozduljon, tegyen, előrelépjen – csak elégedetten konstatálja az addig így vagy úgy elérteket, az nem tesz mást, mint üldögél a babérjain.

Persze, egészen az ókori görögökig, illetve azok isteneiig visszanyúlva szerelmi szál is kapcsolható a babérhoz: történt ugyanis, hogy a két istenség, Apolló és Erosz összevitatkoztak, ki a jobb íjász. Apolló követelte magának a címet, ám Erosz bosszúból a szerelem nyilával lőtte meg, így Apolló őrülten beleszeretett Daphne-ba, a nimfába. Erosznak azonban ez nem volt elég, Daphne az antipátia nyilából kapott, így a szerelem örökre beteljesületlen maradt. A nimfa Apolló ostromairól panaszkodott az isteneknek, akik a lányt „segítségként” egy babérfává változtatták. Apolló attól fogva mindig babérkoszorút hordott, hogy így folyamatosan közel lehessen a szeretett nőhöz.

Apollo e Dafne (Lorenzo Bernini 1622-1625)
Forrás: italianochefatica.it

A másik, kapcsolódó történet az olimpiai játékok eredetéig nyúlik vissza. Apollót ugyanis a művészetek, költészet legnépszerűbb istenségének tartották az ókori görögök, így tiszteletére atlétikai játékokat szerveztek, ahol a kiemelkedő teljesítményt nyújtó győzteseket babérkoszorúval illették – hisz ez vált időközben Apolló szimbólumává. A görög területeken élő római kolóniák a szokást átvették, ami így elterjedt az ókori Róma területén is. Oktavianusz császár egyenesen a játékok patrónusává kiáltotta ki magát.

Aztán ez a hagyomány a középkorba már úgy szivárgott át, hogy az igen magas szintű tanulmányi eredményeket kezdték babérkoszorúval honorálni.

Forrás: bergamopost.it

Etimológiai kitérő:

mivel a babér latin neve laurus, máris láthatjuk, hogy honnan ered a „laurearsi” azaz a „diplomázni” kifejezés, ami a mai standard olaszban él. Olaszországban egyébként a mai napig megjár a babérkoszorú a diplomaosztón!

Mi ne legyünk tehát passzívak, sose üljünk a babérjainkon! Kutassunk, keressünk, tanuljunk, művelődjünk – s ne elégedjünk meg egykor felmutatott néhány eredményünkkel. A siker ugyanis furcsa jószág – nem elég elérni, megtartani is tudni kell.