Előző cikkünkben a Montefeltro udvarba látogattunk, a reneszánsz Urbino városába – s még maradunk picit.

Fény derült nemrégiben arra, miért olyan fura a korabeli ábrázolásokon Federico da Montefeltro orra – a magyarázat egyszerű, és itt olvasható. Azonban Piero della Francesca, híres reneszánsz festő nem csak az urbinói udvar urát, hanem annak feleségét is megörökítette, ahogy talán emlékeznek is:

Az urbinói herceg és felesége – Piero della Francesca, 1465 (Uffizzi képtár – Firenze)

A feleség – aki egy Sforza-lány volt (s utalunk ezzel a kapocsra is, amely Federico-t zsoldoskapitány korában a milánói Sforza udvarhoz kötötte, így nem véletlen) – szintén megjelenik tehát a festményen, ahol az egyik legszembetűnőbb elem a gyönyörű gyöngysor, amit a nyakát díszíti. A középkor és a reneszánsz századaiban a gyöngy, mint ékszer kifejezetten népszerű volt. Olyannyira, hogy azon túl, hogy tudjuk, hogyan születik a gyöngy (egy, az osztriga belsejébe hatoló parazita olyan anyag kiválasztását indukálja védekezésképpen a gazdaállatban, amely aztán hosszú évek alatt selyemfényű gyönggyé növekszik, magába zárva, ezzel elpusztítva a parazitát), számos legendát is költöttek hozzá, melyek a reneszánsz Itáliájában arisztokrata körökben is ismertek voltak – ezek a minden valóságalapot nélkülöző magyarázatok azonban csak még misztikusabbá és értékesebbé tették az osztrigákból nyerhető gyöngyöket.

Először is a nemesfémekkel ellentétben a gyöngy nem a földből, hanem a tengerből származik – s mivel Itália határainak legnagyobb része tenger, s ezer szállal kötődik hozzá a nép, nyilván értékesebbnek tartják az onnan származó kincseket is.

Különlegessége okán a szakrális ábrázolásokban is találkozhatunk vele, ill. egy arab legenda szerint a tengerbe hulló harmatcsepp megtermékenyíti a kinyílt osztrigát, így születik meg a gyöngy maga. (Az arabokról pedig tudjuk, hogy a déli kikötők és a földrajzi közelség okán elég nagy hatást gyakoroltak az itáliai szokásokra.)

Az antik időkben fájdalomcsillapító, feszültségoldó, libidónövelő, de még fogfehérítő hatást is tulajdonítottak neki; a középkorban pedig lázadó angyalok sírásához kötötték a gyöngyök születését.

Nem csoda hát, hogy kifejezetten sok festményen (amely a középkorból, még inkább a reneszánszból származik) láthatunk csodaszép, selyemfényű gyöngyöket, melyek jellemzően hatalommal rendelkező arisztokrata családok nőtagjainak nyakán ékeskednek.

Ugye, mennyi érdekességet és milyen történeteket rejt egy-egy festmény pici részlete? Nem csoda, hogy a művészettörténészek akkora elánnak kutatják minden apróság lehetséges jelentését. Izgalmas terület ez!

(A cikk az Amici dell’Arte Classica e Post-Rinascimentale facebook-bejegyzése nyomán készült!)