Ma egy családregényt ajánlok figyelmetekbe, amely egy olasz írónő tollából született.

Mariolina Venezia 1961-ben született Materában, ezért nem csoda, hogy az Ezer éve itt vagyok (Mille anni che sto qui – 2006.) című regényében épp ebbe a világba csöppenünk. Matera környékére, Grottoléba kalauzol minket az írónő egy család mintegy 100 évének történetét átadva.

Don Francesco Falcone és leszármazottainak története elevenedik meg a szemünk előtt, amelyből nem csak egy-egy családtag életét követhetjük végig, de a háttértörténetekben a 19. század végétől az olasz politika alakulásába is némi bepillantást nyerünk.

Különösen érdekes az, hogy bár nagy változások zajlottak az Olasz Királyság területén (épp az olasz egység kialakulása, 1861 után járunk, akkortájt indul a történet), mégis azt láthatjuk, hogy a déli területek kis falvainak életét ez csak távoli zajként érintette, s fel nem is igazán kavarta. Emiatt – sokakkal ellentétben – engem ez a regény nem a Száz év magányra emlékeztet, hanem egy másik, viszonylag friss könyvélményemre: Carlo Levi – Ahol a madár se jár (Cristo si è fermato a Eboli) című regényére. Nem véletlen, hiszen az is ugyanezen a környéken játszódik.

Az írónő nagyon plasztikusan tárja a szemünk elé a dél-olasz szegénységet, a jóformán mindenkit érintő nyomort és mindennapi szenvedést – egyúttal jól ábrázolja az irigységet, szerelmet, intrikákat, amelyek ennek a családnak az életét is át- meg átszövik.

Több generáción át elevenedik meg a sztori hátterében Dél-Olaszország elmaradottsága, a helyzet csalódást keltő változatlansága, így egyfajta korrajznak is felfogható. Én szerettem ezt a könyvet olvasni, így a családregények kedvelőinek szívesen ajánlom!

Mariolina Venezia – Mille anni che sto qui Forrás: ibs.it