Ahogy az előző cikkünkben írtuk, Esztergom jó kis célpont az Itália-rajongóknak!

Ám vigyázzanak! A legérdekfeszítőbb része a várnak, amiért éltünk-haltunk volna, még mindig restauráció alatt áll, így sajnos oda egyelőre nem lehet bejutni.

Tudunk viszont rengeteg érdekes dolgot, számtalan információt, ami az elmúlt években napvilágot látott az esztergomi várban zajló munkálatokról – talán Önök is hallották, hogy szinte minden kétséget kizáróan egy Botticelli falfestmény bújik meg itt.

A restauráció helyének bejáratánál, ami az esztergomi vár egyik tornyához vezet, egy informatív kiírás hirdeti, hogy épp milyen munkálatok is folynak.

De mi is ez a falfestmény mizéria, és miért foglalkoznak ezzel ilyen régóta? Nos, nem mondunk újat: a válasz a történelem berkeiben érhető el.

Az itáliai reneszánsz elképesztően fontos lenyomatokat hagyott valamilyen formában szinte minden európai nemzet kultúráján. A miénken is. Mátyás király udvara talán a legreneszánszabb volt mind közül a kontinensen (Itálián kívül persze), amiben annak is szerepe volt, hogy a nápolyi udvarból választott magának feleséget – így Beatrice okán nekünk is volt itt helyben egy kis Itáliánk.

A magyar reneszánszot megelőző időszak humanista gondolkodásának egyik legfontosabb képviselője pedig Vitéz János (1408-1472) esztergomi érsek volt, akinek kinevezését Hunyadi János, Mátyás apja szorgalmazta és támogatta. Az érsek könyvtára messze földön híres volt, a vár tornyában lévő studiolo-ja (könyvtár- vagy dolgozószobája) kötetek százainak adott otthont. Mivel Vitéz János igen kedvelte a művészeteket, nagy eséllyel hívott meg Esztergomba Itáliából is néhány tehetséges alkotót az érseki lakhely díszítésére, így sejthetjük, hogy Sandro Botticelli, a reneszánsz egyik legmeghatározóbb alakja is megfordult itt karrierje kezdeti szakaszán.

Vitéz János studiolójának rajza – Forrás: wikipedia.org

A studiolo falfestményei tehát bizonyosan az 1400-as években készültek, és sokáig díszítették Vitéz János könyvtárszobájának falát. A szóban forgó falfestmény pedig a négy erényt ábrázolja, mindegyiket egy-egy életnagyságú nőalak formájában. A tudósok, restaurátorok és művészettörténészek állítása szerint a balról második, a Mértékletességet szimbolizáló, kezében korsót tartó nőalak az, amelyik Botticelli keze nyomát őrzi. Ez a falfestmény egyébként egy secco és nem fresco.

A kettő között az a különbség, hogy a secco (olaszul a száraz) a kész, kiszáradt falra feltett festés. A fresco (freskó, ugye) pedig (olaszul a friss) az épp készülő, nedves falra készített festés, amelynek színe még a fal száradásával változik. Így ez utóbbi egy sokkal nehezebben elkészíthető és kockázatosabb módszer – itt hibának helye nincs! S ha belegondolunk, hogy a Sixtus-i kápolna fresco eljárással készült, akkor azt hiszem, kezdhetünk beleszédülni abba, micsoda munka lehetett.

Az esztergomi vár tornya a török hódoltság idején – ágyúzások okán – az 1600-as években leomlott, és mintegy három évszázadon át az egész studiolót homok és törmelék töltötte ki. Az 1930-as években fedezték fel, hogy itt egy sérült, de rendkívül értékes és érdekes épületegyüttes fekszik a felszín alatt, így még 100 éve sincsen, hogy a feltárások megkezdődtek.

A falfestmény nyomai is a 20. században bukkantak tehát elő, és a hosszú ideig tartó tisztítási folyamatok során kezdett gyanússá válni, hogy esetleg itt egy Botticelli kép lehet. Sokáig övezte kétkedés a koncepciót, mivel a művésztől más falfestmény tudtommal nem maradt fenn egyáltalán; ez az egyetlen a világon, ami túlélte a századokat.

A négy erény – Forrás: wikimedia.hu

Hogy milyen nyomozás során jutottak el a kutatók az információ-morzsákig, amelyek Botticellire utalnak, azt két forrásból is megtudhatjuk. Egyrészt a vármúzeum kérdéses területét lezáró kis kordonnál elolvashatunk pár igen különös dolgot – ezek szólnak a festékek tulajdonságairól, az alakok vonalainak születéséről, a kép tervezésének feltárható fázisairól, az emberi rajz jellegzetesen személyes voltáról (kvázi ujjlenyomatszerűen azonosítani tudja a rajzolót). Ezek pedig minden kétséget kizáróan Sandro Botticelli, a reneszánsz nagymesterének irányába mutatnak.

Temperentia – Forrás: jekely.blogspot.com

Amit azonban még jobb szívvel ajánlanék, az Wierdl Zsuzsanna – Prokopp Mária – Vukov Konstantin könyve, amelyet a helyszínen, de akár neten is be lehet szerezni. Címe: Az erények nyomában.

A kiadvány 2009-es, ám addigra olyan távlatokig jutott az akkor már kb. egy évtizede tartó restaurációs munka, hogy elképesztő részletgazdagsággal tárja elénk a legapróbb lépéseket, amelyekkel egyre közelebb jutottak a szinte hihetetlennek tűnő felfedezéshez.

Annak ellenére, hogy a hazai szakmai élet némi kétkedéssel állt hozzá a tényhez, az olasz és más nemzetek művészeti élete érdeklődéssel és izgalommal fogadta a bejelentést.

Jó szívvel ajánljuk a gazdagon illusztrált kötetet mindazoknak, akiket lázba hozott egy magyarországi Botticelli-mű. A könyv három fő részében a restaurátor, a művészettörténész és az építészettörténész szemével is rápillanthatunk mind Esztergomra, mind a várra, mind pedig erre a lélegzetelállító felfedezésre. Én már izgatottan forgatom…