Egy újabb – rövid, de annál szebb – kirándulás margójára született meg az alábbi cikk. Hiába, bármerre járok, mindenhol ott van egy darabka Itália.

Ha az ember ritkábban is jut el Olaszországba, mint szeretne – különösen az utóbbi két évben –, a vágy erőssége nem csillapodik. Viszont itthon is lehet kis gyöngyszemekre bukkanni, amelyek azért közelebb hozzák hozzánk a mediterrán kultúrát.

Esztergomban jártam nemrégiben. Nem tudom, Önök hogy vannak, de az én ismerőseim már szinte csak legyintenek rám, amikor előadom, hogyan akadok rá egy-egy olasz vonatkozásra a legképtelenebb helyeken is. Itt Esztergomban viszont keresni sem kell, egyenesen hívogatnak – kicsit ezért is volt épp ez az őszi utazás célpontja.

Mivel több fontos dolgot is sikerült megnézni, több részletben foglalom össze őket – hátha egyúttal a magyarországi kirándulásokra is elkezdenek más szemmel tekinteni, ahogy az velem is történik mostanság.

Kezdjük is mindjárt a Bazilikával. Aki járt ott – s aki még nem, valószínűleg az is – tudja, milyen gyönyörű, monumentális épületről van szó. S bár nem olyan régi, mint az itáliai sok évszázados társai, azért a 19. század nagyságát és nagynak lenni akarását rendkívül szépen tükrözi.

Esztergomi Bazilika – Forrás: termalfurdo.hu

Aki pedig úgy dönt, hogy nem csak a templom maga érdekli, az pl. a Kincstár látogatásakor is igen érdekes dolgokra bukkanhat. A kiállított, a keresztény vallás gyakorlásához, a misézéshez használt kellékek (úgymint kelyhek, mostranciák (úrmutatások), pápai (!) ékszerek) mellett számtalan miseruhát is megcsodálhatunk, zömmel a reneszánsz időszakból. Ezek a miseruhák híres esztergomi egyházi méltóságokhoz tartoztak, pl. Bakócz Tamás által használt darabokat is láthat a közönség. S hogy ezt most miért is kapcsoltam ide? Azért, mert egyvalami biztosan szembetűnik másnak is, nemcsak nekem. Mégpedig az, hogy a miseruhákhoz felhasznált textilek (bársonyok, brokátok) java része Firenzéből, esetleg Velencéből származik.

Tudjuk jól, hogy a reneszánsz idejére (gondoljunk itt főként az 1400-as évekre) a gyapjúfeldolgozó ipar Firenzében igen jelentős volt – már a középkorban bőven megkezdődött ez a felfutás. A textilipar mesterei – csakúgy, mint a legtöbb mesterségé – céhekbe tömörültek, így saját érdekeiket együttes erővel tudták képviselni. A firenzei textil a mesterek tehetsége okán messze földön híressé vált, az itt készült kelméket, anyagokat az akkor ismert világ nagy részére (főként Európába) szállították.

Mivel Toszkánában sok eperfa volt, amelyek a legideálisabb élőhelynek és táplálékforrásnak számítottak a selyemhernyók számára, a selyem előállítása is az itteni mesterek munkájához kötődött. A reneszánsz idején azokban az észak-itáliai városokban, ahol textilkészítők dolgoztak, egyre rafináltabb kelmék jelentek meg. A mintázatot az arab világ ihlette, így gyakran kerültek elő virágmotívumok, vagy szép geometriai minták – nem csoda, hisz mind a velencei, mind a genovai tengeri köztársaságok „napi” kapcsolatban álltak a keleti világ jóformán egészével. Az orientális minták így egyre-másra bukkantak elő (persze, nem csak a textiliparban, hanem az építészetben is, de ez már megint egy másik, bonyolult téma…) a keleti formák, alakzatok a textiliparba is beszivárogtak. Ahogy az anyagokkal az arisztokrata réteg reprezentálni kezdett, úgy jelentek meg idővel az aranyszálak, aranyszélek a ruhákon, amelyek még emelkedettebbé tették egy-egy nemesi származású vagy egyházi egyén megjelenését.

Természetesen a színekkel sem spóroltak – ám tekintve, hogy a kelmefestékek is a világ keleti feléről érkeztek, ezekért a festett drapériákért vagy anyagokért (ami a reneszánszban lehetett bársony, brokát, damaszk és számos egyéb fajtájú textil) nagyon borsos árat kellett fizetni.

Valahogy ezek mentén a folyamatok mentén születhetett meg talán divat maga – a középkor fejlődési szakaszaira támaszkodva a reneszánszban már sokkal inkább része lett a reprezentációnak az öltözködés, a hangsúlyos viselet, mint előtte bármikor. Nemesi rangot, jólétet szimbolizáltak a gyönyörű anyagok és kelmék, melyeket aztán sok esetben még ékkövekkel, gombokkal vagy hímzéssel egészítettek ki.

Ezek a „divatirányzatok” semmiképp sem kerülték ki vagy hagyták hidegen az egyházi elöljárókat, akik amúgy is elképesztő vagyonhalmozásban voltak éppen. Ez persze nem csak itáliai jelenség, máshol – nálunk, Magyarországon – is jelen volt (van).

Esztergomi Bazilika Kincstára – Forrás: programturizmus.hu

Ezen folyamatok együttes meglétével aztán nem is nagyon kell csodálkozni azon, hogy – visszakanyarodva – azon a bizonyos esztergomi Bazilika-Kincstári kiállításon a legszebb, legdíszesebben hímzett miseruhák származási helyeként bizony Firenze és Velence városainak nevét olvashatjuk leggyakrabban. (Itt említeném meg azért azt is, a korrektség kedvéért, hogy a hímzések nagy része ezeken a csodás itáliai kelméken zömmel magyar!)

Az olasz divat hatása a magyar viseletre – 1400-as évekre hangolva. Hát, az a helyzet, hogy bár eltelt jó 600 év, azért kb. még mindig itt tartunk, nem? Az olasz divat igenis hat a mi mindennapjainkra is – hát, miért maradtak volna ki épp a reneszánsz egyházi méltóságok ebből a körből?

Esztergomi Bazilika – Forrás: programturizmus.hu