Ma egy kicsit vaskosabb témába kezdünk, ám megpróbáljuk ezt is könnyedebb formában átadni, hogy minél többünknek legyen élvezhető ez az olykor nem túl könnyen befogadható terület.

Ha nem irodalmi, hanem inkább művészettörténeti vonalon indulunk el, akkor a gótika fogalmát kell körbejárnunk picit – és most nem is az építészetre, sokkal inkább a festészetre koncentrálva.

Sok esetben egyébként a humanizmust nem is tudják egyértelműen és kategorikusan elválasztani a reneszánsztól, az 1400-as évek második felében a két irányzat párhuzamosan létezett. Ez az évszázad a nagy átalakulások ideje volt irodalmi, művészeti, filozófiai és vallási vonatkozásban egyaránt. Ez főként az emberhez való hozzáállást jelentette. Mire is gondolunk ezzel? A felfogásra, a gondolkodásmódra leginkább, melynek egyre jobban jellemzője lett az, hogy hinni kezdtek az ember természettől való jóságában. Abban, hogy képes saját sorsának kovácsa lenni, nem csak sodródik az eseményekkel, amelyek az életét befolyásolják. Folyamatosan lett egyre fontosabb a család, mint egység, és a vagyon is. Ebben az időszakban már javában léteztek azok a nagyobb arisztokrata famíliák, ahol az összegyűjtött vagyon megőrzése is szempont lett.

Az ember, mint cselekvő lény, mint felelős személy (homo faber) lassan-lassan a művészetekben is teret nyert. Ugyanígy kezdték felváltani a szinte kizárólag vallási témákat a harc, a csaták, olykor a legendák és mesék is az ábrázolásokban.

Jó példa erre Pisanello (1390-1455) művészete. Az 1400-as években sok helyütt még fellelhető a vallási ábrázolások túlsúlya. Az angyali üdvözlet megfestése szinte minden nagyobb művésznél legalább egyszer előkerül – s ez még a későbbi századokra is jellemző. A téma Pisanellót is megihlette, ezen a csodálatos templomi alkotáson látszik, hogy még egy kis ‘kép-a-képben’ remeket is alkotott, a háttérben ugyanis épületek, emberalakok vannak, amelyek látszólag függetlenek az angyali üdvözlettől, mégis szép keretet adnak a jelenetnek.

Pisanello – L’Annunciazione – 1424-26.
(Basilica di San Fermo Maggiore, Verona)

Magánál Pisanellónál láthatjuk azonban, hogy mer a bibliai témákon kívül már máshoz is nyúlni – ez pedig a legendák területe. Szent György és a hercegnő című festménye teljesen új megközelítés témák tekintetében, s a színhasználaton – illetve annak hiányos mivoltán – láthatjuk, ez még nem a reneszánsz.

Pisanello – San Giorgio e la principessa – 1433-38
(Chiesa di Sant’Anastasia – Verona)

Ezekben a századokban divatos témává vált Szent György kapcsán a sárkány megölése is, amelyet számtalan művészeti formában megörökítettek. Láthatjuk festményen, szobor formájában, miniatűrben egyaránt. A foliamagazine.it szép csokorba gyűjtve elemzi a témát, olasz olvasmányként ajánljuk ezt az érdeklődőknek. Mi itt most inkább Paolo Uccello képét emeljük ki, amely 1470-ben készült, és jelenleg a londoni Nemzeti Galéria ad otthont neki.

Paolo Uccello – San Giorgio uccide il drago – 1470
(National Gallery, London)

Ez a kép az elsők közül való, amelyeken a vér ábrázolásra kerül. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a középkorban szinte elképzelhetetlen, már-már szentségtörésnek számító dolog (hisz a vért mindig Krisztus vérével azonosították) hogyan szivárog be mégis a művészetekbe.

Ez az izgalmas terület tartogat még számunkra sok érdekességet, így mai írásunkat tekintsék egy kis bevezetőnek – nemsokára folytatjuk az utazást a festészet világában.