A festészet és az építészet után egy pici kitekintő a XV. század írásos emlékeire, és az irodalom szervező elveire a korban.

Jelen írásunkban nem konkrét szövegekkel foglalkozunk majd, hanem azzal a fonallal, ami – a fentebb említett szervező elvként – az egyes korokat összekötötte egymással. Az írás ismételten nem lesz túl tudományos – bár elkészítéséhez saját egyetemi jegyzetek adnak alapot.

Amellett, hogy a humanizmus korában fontossá vált a család, a vagyon – illetve annak megőrzése, egybentartása – úgy vált egyre fontosabbá az is, hogy a humanizmus embere minél több tudással rendelkezzen. Lényeges volt ez azért is, mert a korban már szempont volt, hogy egy átlagember is képes legyen szépen megfogalmazni a mondandóját, és tudjon közéleti helyzetekben is megnyilvánulni. Leonardo Bruni szerint, aki a kor egyik nagy gondolkodója és igen fontos történésze volt, a ‘Studia humanitatis‘, azaz a humán ismeretek feladata, hogy tömörítse azokat a tudásanyagokat, amelyek fenti képességekhez szükségesek – úgymint nyelvtan, retorika és nyílt beszéd, megspékelve némi (felületes) jogi ismerettel.

Leonardo Bruni

Már a XV. században megkezdődött a klasszikus szövegek felé való visszafordulás – ez alatt az ókori latin és görög filozófusok, írók nagy műveit értjük. A különbség annyi volt, hogy míg a középkorban ezek a szövegek számos fordításon, és az azokban tömegével fellelhető hibákon keresztül jutottak el az emberekhez (sokszor arab és más nyelven keresztüli, akár harmadkézből származó fordításokra gondoljunk itt!), a helyzet a XV. századra egész más lett. Ebben a korban ugyanis a latin és ógörög nyelv ismeretével rendelkezők akár eredetiben is olvashatták fenti műveket, így azok interpretációja egészen más dimenziókat nyitott, mint egy rossz fordítás tanulmányozása.

Fontos momentuma a korszaknak, hogy ebben az időben a klasszikus latin és a vulgáris latin (azaz az irodalmi, írott verzió és köznépi, sokszor helytelen nyelvtanú, és kismillió féle variáns) párhuzamosan létezett, és a vulgáris verzió egyre nagyobb létjogosultságot szerzett. (A korábbi cikkekben említett Leon Battista Alberti, akinek nyelvészeti munkái is ismertek voltak, szervezett egy irodalmi versenyt, ahol minél több, vulgáris latinban íródott rövid művet lehetett bemutatni. Egyetlen kikötés a téma volt: a barátságról kellett írásban megnyilvánulni. Alberti ezzel is szerette volna hangsúlyozni, hogy a vulgáris latin is érdemes a használatra, nem feltétlenül sokkal alsóbbrendű és irodalmilag is lehet értékes.)

Ami még érdekessége a század irodalmi életének, hogy folyamatosan szerveződnek olyan vacsorák (cenacoli umanistici), ahol az értelmiségi társaság akadémikus témákról folytat eszmecserét. Bátran ki lehet jelenteni, hogy ezek a vacsorák képezték alapját a későbbi akadémiáknak, ahol a tudományos élet pezsgőbb formában folyhatott.

Marsilio Ficino

Olyannyira így van ez, hogy az első akadémiák között emlegetett Accademia Neoplatonica is a XV. században jött létre. A Medici család támogatásával és szponzorációjával 1462-ben, Firenzében alakult meg a tudományos társaság, melynek alapítói voltak: Marsilio Ficino és Pico della Mirandola. Őket a kor kiváló filozófusaiként tartották számon. S hogy mivel töltötte idejét a sok tudós ezen az akadémián: nos, a nevéből kitalálható. Platón műveit tanulmányozták és értelmezték, megpróbáltak azokhoz a XV. század korszellemének megfelelően közeledni.

Villa di Careggi – az Accademia Neoplatonica második székhelye

Az akadémia egyébként nem csak a tudósokat várta tárt karokkal, oda bejutása volt a művészeknek is, így elmondhatjuk, hogy akár Botticelli, Pollaiolo, akár Leonardo vonatkozásában az akadémiának nagy gondolatformáló ereje volt, amely az említett művészek munkájára is hatást gyakorolt.

Marsilio Ficino – Platón értelmezése

Túl ezeken a kor szellemét nagyban meghatározta az, hogy az életet egy termékeny világként fogták fel, ahol számtalan lehetőség áll mindenki rendelkezésére ahhoz, hogy abból minél többet kihozzon – a boldogság, a termékenység olyan szimbólumai voltak ennek az időszaknak, hogy azt már a késő reneszánsz idején is némi nosztalgiával emlegették.

Jaj, de sok dolgunk van még – és ez csak a XV. század volt dióhéjban, ahonnan a későbbi korokhoz képest nem is olyan túláradó az információk mennyisége. Zsúfolt és nehéz témákkal teli év áll ám előttünk – de ez ne szegje kedvüket, csak olvasgassanak bátran!