Az Ars Europa oldalán bukkantam egy rettentő érdekes művészettörténeti sztorira – ezt szeretném kicsit kiegészített formában elétek tárni.

A milánói Pinacoteca di Brerában – a város legnagyobb és Európa egyik leghíresebb képtárában – található egy kb. 26m2 nagyságú vászon. A munkát Gentile Bellini kezdte el, korai halála miatt viszont idős bátyja, Giovanni Bellini fejezte be, aki egyébként a Velencei Köztársaság hivatalos, „udvari” festője volt. A téma: Szent Márk misét mond Alexandriában. A képet telero néven is szokták emlegetni – olaszban a tela a vászon, a nagyító képzővel ellátott szó utal a kép tekintélyes méretére.

A mű a 15-16. század fordulóján keletkezett, a Bellini-testvérek neve fémjelezte is ezt a korszakot. Kérdésként előkerülhet az is, hogy miért nincs Velencében ez a kép, és mi a manóért nem lett ebből freskó, ha egyszer ilyen nagy? Nos, Velencében az éles szemű látogató nem fog sok freskót találni. Ennek oka pedig nem más, mint a tenger közelsége – ami mindenféle szempontból áldás volt a velenceieknek, az a freskókra nézve végzetesnek bizonyult: a sós pára.

Velencében a levegő jellegzetesen sós és igen magas páratartalma miatt a freskók nagyon rövid idő alatt is súlyosan károsodtak, így idővel fel is hagytak a művészek a falak dekorálásával és a jó öreg vászonnál maradtak, ha maradandót akartak létrehozni. (Gondoljunk csak Tintoretto alkotásaira a Scuola Grande di San Rocco termeiben – mind-mind vászonra készült!)

„Telero”

Bellini is így tett a 15-16. század fordulóján, amikor ehhez a hatalmas munkához hozzálátott. A vásznon fantasztikus táj jelenik meg, utalva bőséggel Alexandriára és környékére. A számos egzotikus állat (zsiráfok, tevék) mind-mind Egyiptomra reflektálnak. Ugyanakkor van bőven utalás magára Velencére is – a téren álló, tömeghez beszélő Szent Márk mintha csak a ma már a nevét viselő téren szónokolna. Ugyanakkor az építészeti érdekességek azt is alátámasztják, hogy Gentile Bellini bőven merített ihletet korábbi konstantinápolyi utazásaiból, hiszen a velencei és a keleti építészet elemeinek ötvözését is láthatjuk ezen a vásznon.

Keleti ruhákba öltözött kereskedők és lefátyolozott hölgyek alakjai hangsúlyozzák Velence szoros kereskedelmi kötődését a világ keleti feléhez – ugyanakkor az időbeli kontextusból teljesen kilógó Dante Alighieri alakja is megtalálható a tömegben.

A festmény annyira megmozgatta a kutatók elméjét, hogy 1999-ben még egy alapos infravörös technológiát alkalmazó vizsgálatnak is alávetették, hogy egyértelműen kiderüljön, mi volt Gentile Bellini ötlete a kompozícióról és mit tett hozzá halála után a testvére, Giovanni. Luca Brancati kutatásai szerint a keleti, mindennapi életet jól megragadó részletek egyértelműen Gentile Bellini konstantinápolyi utazásait tükrözik, miközben egy kereszténységhez kötődő eseményt helyez a kép fókuszába.

Bellini alkotása szerintem ezzel is nagyon jól megmutatja azt a keresztény és keleti kultúra közötti érdekes mixet, amit a Velencei Köztársaságban számos ponton fellelhetünk, sőt a mai szemnek is feltűnhet a régi épületek építészeti megoldásain.

Velence egy elképesztően gazdag forrása számos érdekességnek, amelyek nem csak a város vízi-jellegéhez kapcsolódnak. A hangulata, a részletgazdag, érdekes történelme szinte kiapadhatatlan forrása bármilyen írásnak; s általuk a reneszánsz, a barokk művészete és eseményei is teljesen más fénytörésbe kerülnek.

Az apró részletek megismerése pedig újabb és újabb kis sztorik megírására sarkall – ki tudja, hova fut majd ki ez a lendület… Azért is figyeljetek nagyon a cikkekre, és a facebook-on is mindenképp kövessetek, mert nemsokára lesznek meglepetéseim!