Már lassan egy hónapja, hogy nem tudunk elszakadni Certaldo-tól, de ez jó nekünk.

A várostól búcsúzó cikkünkben szeretnénk bemutatni a város egyik patrónáját, akit Beata (áldott) Giulia-ként szokás emlegetni. Boccaccio kortársa, Giulia della Rena (kb. 1320-1370) Certaldo szülötte volt. Egy nemesi család sarjaként nőtt fel, azonban az elszegényedő família kénytelen volt a tizenéves lányt egy firenzei arisztokrata családhoz szolgálatba küldeni. A lány, megijedve a nagyváros forgatagától és megismerkedve az ágoston-rendi kötelékkel úgy döntött, hogy a rend tagjai közé lép. Még húsz éves sem volt ezidőtájt. A szolgálatban visszatért Certaldo-ba, és egy, a templomhoz (ma Chiesa dei Santi Jacopo e Filippo) közeli kis cellában zárta el magát – mintegy 30 évre.

Chiesa dei Santi Jacopo e Filippo – úton a Palazzo Pretorio felé (szerkesztőségi fotó)

A pici cella megtekinthető egyébként Certaldo-ban. Egy alig 2-3 négyzetméteres szobácskát kell elképzelnünk, ahol Giulia élete utolsó kb. 30 évét töltötte. A helyiséget egy kőműves kívülről falazta be az ő kifejezett kérésére. Két piciny ablakon keresztül volt kapcsolata a külvilággal. Egyiken a vallásos levelezései zajlottak, egy másikon pedig az élelmét kapta a városlakóktól, jóakaróktól. A legenda szerint Giulia minden adag ételt egy friss virágcsokorral viszonzott, az év bármely napján.

Életéről ennél sokkal többet nem tudunk. Az bizonyos, s a fentiekből is kitűnik, hogy igen aszketikus életet élt, s mindennapjait a bűnbánatnak és az imának szentelte.

Épségben fennmaradt testének már 1372-ben oltárt emeltek, ennek eredeti helyén áll most az az üvegkoporsó, amelyben Beata Giulia teste a mai napig látható és látogatható (Chiesa dei Santi Michele e Giacomo volt annak idején a templom neve, amit Chiesa dei Santi Jacopo e Filippo néven ismerünk). Az ágoston-rendi apáca azért itt kapott helyet, mert a templom eredetileg az ágoston-rendhez tartozott.

Üvegkoporsó (szerkesztőségi fotó)

A szent ünnepe hivatalosan január elejére esik, ezt a napot a szenteknél a haláluk napja szokta meghatározni. Beata Giulia esetében azonban ezt az egyház áttette szeptember első hétvégéjére, ugyanis a jobb idő, s a több látogató miatt ilyenkor méltóbb módon lehet körmenettel megemlékezni erről a különleges asszonyról.

A templom, ahol a testét máig őrzik, a XII. századig visszanyúló történelemmel bír. A középkor során, ahogy írtuk, az ágoston-rendhez tartozott, de egészen az 1980-as évekig többféle rend felváltva használta az épületet.

A templom egyik jellegzetessége a Giulia-nak dedikált hely mellett a feszülete, amely egy kb. 2×2 m nagyságú, fából készült szobor. Származása teljesen kétséges. Nevét eredetének egyik lehetséges helyéről kapta, „Il crocifisso di Petrognano”. Sajnos, a szobrász kiléte is ismeretlen, még a művészettörténészek és régészek is csak a találgatásig jutottak. Az azonban bizonyos, hogy több évszázados alkotásról van szó, s nagy jelentőséggel bír, hogy a viszonylag ritkábban előforduló, nem a szenvedő (Cristo doloroso), hanem a győzedelmes Krisztus-ábrázolás (Cristo trionfante) egyik képviselője. A lényeges különbség a kettő között, hogy míg a szenvedő Krisztus a kereszthalálhoz vezető út minden fájdalmát magán viseli, szemét lehajtja, lecsukja, feje lefelé billen, addig a győzedelmes Krisztus nagy, nyitott szemekkel, élénk tekintettel és emelt fővel arat győzelmet a halál s a bűnök felett.

Cristo trionfante – Il Crocifisso di Petrognano (szerkesztőségi fotó)

Ezzel a kis vallási és művészettörténeti kitekintővel köszönünk el Certaldo-tól, habár a cikkek sorát még bőven lehetne folytatni. Hamarosan más vizekre evezünk, reméljük, velünk tartanak.