Mai írásunk a finom falatok köré csoportosítja a mondanivalót – nézzük is meg közelebbről, hogy milyen ízek várnak ránk Trentino Alto-Adige területén!

Ebben a hónapban több szempontból is előkerült – és még fog is -, hogy ez a régió megkapó kettősséget mutat. Egyrészt azért, mert a német és az olasz nyelv egyenrangú, így akik az olasz felületességet néha sérelmezik utazásaik során, azok fellélegezhetnek egy picit, másrészt pedig ez a nyelvbéli és nemzeti különbözőség (de nem elkülönülés!) az élet számtalan területén megfigyelhető.

Nincs ez másként a konyhában sem, hiszen a két nemzet együttesen gyakorolt hatást arra, mi minden kerül ebben a régióban az asztalra, s ezt még tovább bonyolítja, hogy a földrajzi okok nyomán (völgyből völgybe érkezünk a hegyvidéki jelleg miatt) minden völgy egy pici, önálló egységet is alkot. Nyilván csodákat nem  kell várni, hiszen a klíma és az alapanyagok adottak, de jól érezhető az olasz területeken a német ízek befolyása, ez kétségtelen.

Így nem fogjuk tudni kikerülni – és vétek is lenne – az igazi olasz almás-rizottót, ugyanakkor a rétes (strudel) is alapkelléke egy tiroli ünnepi lakomának. S hogy a felkészületlen turista se tudjon megkavarodni, egy csomó ételnél ott van az étlapokon az „alla tirolese” kifejezés, így mindig pontosan látjuk, melyik ízvilág dominál majd az adott fogásban. Izgalmas lehet elüldögélni egy olyan étlap felett, ahol az ember alig győzi eldönteni, miből is válasszon inkább a sok finomság közül.

S hogy milyen is ez a sokat emlegetett almás rizottó? Hát, receptre fel, nem túl bonyolult recept, de az ízek magukért beszélnek, s a hozzávalók nálunk is adottak, szóval nincs kifogás, irány a konyha!

Ahogy azt a videón is láthatjuk, 3 fő részére az alábbiakra lesz szükség:

• 2 db szép érett alma
• 300 g rizs (arborio a legjobb talán)
• fél vöröshagyma
• húsleves
• 20 g vaj
• némi olivaolaj
• pici só
• fél pohár fehérbor
• reszelt sajt

A vöröshagymát apróra vágjuk, az olajon és vajon megdinszteljük. Közben szintén pici kockákra vágjuk a meghámozott almát, és az egészet együtt majdnem teljesen puhára főzzük. Ekkor kerül bele a rizs, és némi húsleves, ill. a bor (el kell főjön belőle az alkohol!). A húsleves folyamatos adagolásával főzzük az egészet addig, amíg a rizs a megfelelő állagú (nem túl puha) lesz, és az egytálétel egy lágy, gyümölcsös ízű könnyű vacsoraként landol a tányérunkon.

Akik igazán kreatívak, és kicsit kevéssé lágyra főzik, még a tálalásnál is csodákat tehetnek, kinek-kinek ötletei szerint.

Risotto alle mele

A főétel, vagy könnyű vacsora után nézzünk utána, hogy ha már olaszul vacsoráltunk, milyen osztrák édességgel zárhatunk egy szép estét. Egy olyan finomság kerül most terítékre (biscotti tirolesi), amelyet egyébként mi is ismerünk, ez pedig a linzerkarika, amelyet bőséggel találhatunk egy trentinói utazás során is, és régi ismerősként köszöntjük majd.

A szokásos vajas tésztát némi pihentetés után vékonyra nyújtjuk, egy pogácsaszaggatóval a kívánt méretre szaggatjuk, felét kilyukasztjuk, vagy egyéb mintával látjuk el. A teli és kivágott feleket a sütést követően valamilyen finom lekvárral összeragasztjuk, és porcukorral szépen megszórjuk. Ezeknek a sütiknek az a titka, hogy néhány nap álldogálás után finom omlós állagot érnek el, amitől ellenállhatatlanok lesznek, és nagyon gyorsan fogynak majd.

Biscotti tirolesi

Azt azért ne feledjük, hogy a tipikus osztrák ételek, mint a knédli, vagy perec itt szintén nem ismeretlenként futnak. Az az igazán mókás, amikor a német névvel ellátott finomságokat az olaszok is elnevezik. Ilyenkor születik meg a Knödel-ből a canederli, és társaik… Utóbbiaknak természetesen sós és édes verziója is népszerű, így tényleg nincs könnyű dolgunk, amikor a menü megtervezéséről van szó.

Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk ebben a klassz kis régióban, és jó étvágyat a finom falatokhoz!