Bizony, ismét egy leg, és ismét egy csodás természeti jelenség, amiből egykettőre úticél lesz.

Ha szívesen csavargunk a csizma területén fel s alá, hadd ajánljunk egy nem mindennapi látványosságot Önöknek! Egy olyan természeti csodát van módunk bármikor meglátogatni, amely a nem kimondottan természetkedvelők lélegzetét is megakasztja egy pillanatra.

Amikor valaki Szicíliát szemeli ki úticélul, egész biztosan részt vesz egy Etna-túrán, ha adódik rá alkalom – ugye, Önök se hagynák ki? Onnan viszont, az Etna lábától mármint, csak egy picike ugrás Sant’Alfio település. Városnak nem neveznénk, egy nagyjából 1500 lelket számláló faluról van szó, amely mintegy 19 másik helységgel együtt alkotja jó ideje már a Parco d’Etna-t, vagyis az Etna parkját.

Sant’Alfio település azonban kitűnik mind közül, mert óriási kincset őriz – valójában és átvitt értelemben is. Itt található ugyanis Európa legnagyobb és minden bizonnyal legöregebb gesztenyefája, amely botanikusok becslései szerint akár két évezrednél is idősebb lehet. Ebbe még belegondolni is hátborzongató, hisz ha ez igaz, akkor a fa nagyjából időszámításunk óta létezik. Szinte hihetetlen.

Castagno dei Cento Cavalli – Forrás: alimentipedia.it

A fa 22 m-es magasságával és kb. 22 m-es törzs vastagságával bőven kiérdemelte a ‘leg’-et Európában. Azt mondják, ha az ágakat is beleszámítjuk, akkor lombnál a körkerülete az 50 métert is meghaladhatja. Törzse három nagyobb részre tagolódik – nemigen merünk ágat írni, mert ezeknél a dimenzióknál már nem is biztos, hogy ez a nevük… A három rész egyenkénti átmérői is 13-20 m között mozognak, ami valószínűleg csak ott állva érthető meg és fogadható be igazán.

Az óriási fa az évszázadok alatt festők, költők fantáziáját is megihlette, valamint legendát is gyártottak hozzá – innen ered a neve is: il Castagno dei cento cavalli – a száz ló gesztenyefája, ami szintén a dimenzióira utal.

Sorban haladva először egy festményt mutatunk, amelynek ez a bizonyos fa a központi témája: 1777-ben  Jean-Pierre Louis Laurent Houël (1735-1813) francia festőt ihlette meg, aki a Grand Tour hullámait meglovagolva jutott el Itáliába az 1700-as évek második felében.

(A Grand Tour egy évszázadokkal ezelőtt megindult turista-özön volt Itália felé – majdnem olyan, mint amit az elmúlt években az amerikai, kínai és japán turistacsoportok műveltek, csak egy fokkal visszafogottabban. A jövő héten körbejárjuk a Grand Tour fogalmát!)

Houël egyébként képviselője volt az 1700-as évek környékén népszerűvé váló tájképfestészetnek (olaszul: vedutismo), amelyhez úgyszintén nemsokára visszakanyarodunk majd – azonban ott már velencei apropója is bőséggel akad a témának.

Nos, ha már ennyit beszéltünk róla, vessenek egy pillantást a fenti bevezetőt követően magára a gyönyörű festményre is. Hogy volt-e valaha ház a nagy fa belsejében, nos, arra nem esküszünk – de elférni valószínűleg elférne.

Jean-Pierre Louis Laurent Houël (1735-1813) festménye 1777-ből – Forrás: alberiedintorni.blogspot.it

A legenda szerint Johanna királyné egy alkalommal izgalmas vadász-kalandban vett részt, az erdős területen akkoriban ugyanis rengeteg vaddisznó és szarvas élt. Történt ám, hogy a királynét és kíséretét este épp eme fa közelében lepte meg egy jókora vihar, nem volt hát más választásuk, minthogy behúzódjanak az öblöt formázó törzséhez, és kivárják, amíg a vihar elvonul. Egy királyné pedig, mint tudjuk, nem kis entourage-zsal vonul ki bárhová is. Így a legenda szerint ez a fa a történet idején 100 lónak, vagy ha úgy tetszik, 100 lovasnak nyújtott menedéket a zord időben. S hogy Johanna királyné melyik Johanna királyné volt? Hát, igen… A legrégibb legenda Anjou Johannát említi, aki a nápolyi udvarban élt – ám történészek szerint ő soha nem járt Szicíliában. Így a történetet átszabták Aragóniai Johannára, aki szintén nem biztos, hogy szereplője lehetett a sztorinak. Úgyhogy szóba került II. Frigyes harmadik felesége, Angliai Izabella is – sőt, ha még valaki kutakodni kezd, biztosan talál egy-két királynét a középkori századok során, akire ráfoghatták mindezt.

Persze a legendákon egyet csavaró rossz nyelvek azt a verziót is ismerik, miszerint a királyné a fa ölén nem csak vacogott, hanem meg is melengettette magát néhány jólfésült lovaggal – de ki hiszi ezt el…

A fa szempontjából egy a lényeg: a nevét ez a legenda alapozta meg, s nyilván az a fontos, hogy nagyságát, elképesztő méreteit hivatott kihangsúlyozni. Hogy melyik királyné bújt alá az eső elől, az talán nem is olyan fontos.

S hogy versben hogyan fejezték ki a fa csodálatos történetét, azt az alábbi Giuseppe Borrello-költeményben láthatjuk, amely az 1800-as években íródott. A versike cataniai dialektusban született, ezért alatta ott az olasz „fordítás” az olaszul beszélőknek. Műfordítás híján az olaszul nem beszélők kedvéért pedig elmondjuk, hogy a vers épp a fent említett legendának állít emléket, annak történetét beszéli el, hogy a királynő kíséretével hogyan lelt menedékre a gyorsan érkező vihar elől e fa esernyőszerű, hatalmas lombja alatt:

A cataniai verzió:

“Un pedi di castagna tantu grossu

ca ccu li rami so’ forma un paracqua

sutta di cui si riparò di l’acqua, di fùrmini, e saitti

la riggina Giuvanna ccu centu cavaleri,

quannu ppi visitari Mungibeddu vinni surprisa di lu timpurali.

D’allura si chiamò st’àrvulu situatu ‘ntra ‘na valli

lu gran castagnu d’i centu cavalli”.

Az olasz verzió:

“Un piede di castagna tanto grosso

che con i rami forma un ombrello

sotto il quale si riparò dalla pioggia, dai fulmini e dalle saette

la regina Giovanna con cento cavalieri

quando per visitare Mongibello (Etna) venne sorpresa dal temporale.

Da allora si chiamò quest’albero situato all’interno di una valle

il gran castagno dei cento cavalli”.

Nos, ha valakinek kirándulni támadt kedve, akkor ideje felírni az úticélok közé Sant’Alfio-t és kivételes gesztenyefáját, az ‘Il Castagno dei Cento Cavalli’-t is.