A téma szerkesztőségi érdeklődést tükröz, de biztosak vagyunk benne, hogy a cikkel mások számára is érdekes infókat gyűjtöttünk össze.

A Vater-Pacini testecske egy, a hámrétegben előforduló idegrendszeri ‘képződmény’, egy tapintást (pontosabban nyomást és vibrációt) érzékelő receptor. Kinézetét illetően – melyet mikroszkóp alatt lehet értelemszerűen megcsodálni – egy idegvégződés, melyet úgy képzelhetünk el leginkább, mintha egy szál végén lenne egy kis ovális göb. Az alábbi képen láható, hogy a szál maga az ideg, a végén lévő göb pedig számos egymást hagymaszerűen borító lemezből (ún. lamellából) áll. Ezek így együtt alkalmasak arra, hogy nagyobb nyomást legyenek képesek érzékelni. (A képlet az ábrán alul, a ‘Pacinian corpuscle’ megjelöléssel látható.)

A Vater-Pacini testecske elsőként a hámréteg legalsó részében bukkant fel a kutatások során, azonban Filippo Pacini, a híres olasz anatómus még a hasüregben is talált belőlük.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy akkor miért nem Pacini testnek hívják, mi az a Vater? Ez a név Abraham Vater tudóst takarja, aki már az 1700-as évek első felében felfedezte ezt a képletet, azonban munkája valahogy feledésbe merült. Filippo Pacini – még egyetemistaként, 19 évesen – úgy fedezte fel újra, hogy a korábbi tanulmányról sejtelme sem volt. Így a képlet pontos megnevezésének kialakításánál az utókor mindkettejük nevének feltüntetését tartotta a legkorrektebbnek. Így lett tehát ennek a hagymaszerű, bőrben elhelyezkedő, nagyobb nyomást és vibrációt érzékelni képes receptornak a neve: Vater-Pacini testecske.

S ha már így megemlegettük, nézzük, ki is volt Filippo Pacini!

Filippo Pacini  olasz anatómus 1812-ben Pistoia-ban született (Toszkána) egy rendkívül szerény körülmények között élő családba. A szigorú nevelés célja az volt, hogy Filippo-ból egyszer majd egyházi méltóság, de első körben legalábbis pap legyen. A szülői kívánság azonban nem teljesült végül, hiszen Filippo Pacini 18 évesen a Pistoia-i orvosi egyetemen találta magát – természettudományos érdeklődésének hála. A fent említett Vater-Pacini testecske felfedezése még medikus korában történt, 1831-ben már nyilvánvaló volt, hogy az ő nevéhez kapcsolódik a receptor leírása, s bár már egy 1835-ös konferencián beszélt róla, a hivatalos publikációra csak 1840-ben került sor.

Már egyetemi évei alatt különösen vonzotta a mikroszkópok világa, ami akkoriban kezdett elérhetővé válni. Első mikroszkópját az 1830-as években Niccoló Puccinitől szerezte, később azonban – amikor már úgy érezte, sokkal jobb teljesítményű eszközre van szüksége – maga épített egyet, ami az adott korszakban igen modernnek számított. Az 1846 körül használt mikroszkópját Giovanni Battista Amicivel együtt építette meg, amelyet a mai napig őriznek a firenzei természettudományi múzeumban. (Museo di Storia della Scienza, vagy Museo Galileo – ahogy ma hívják, s már írtunk is róla.)

Filippo Pacini tudományos munkája során számos lényeges felfedezést tett, és pontos leírásokat adott. Foglalkozott a csont szerkezetével, az emberi légzés mechanizmusával, a légzéskor alkalmazott izommunkával is. Így történhetett, hogy még azt is összefoglalta, hogyan lehet a betegeknél, mérgezetteknél vagy fuldoklóknál a légzést a vállak tehermentesítésével jócskán megkönnyíteni.

A kétségtelenül legnagyobb jelentőségű felfedezését az 1850-es években, konkrétan 1854-ben tette, ez pedig a kolerát okozó baktérium felfedezését, működésének leírását és terápiás javaslatokat is jelentett. A sors iróniája, hogy sem ezt, sem egyéb tudományos munkáit nem vették komolyan a korszakban, így a járvány évekig tombolt és szedte az áldozatait.

A tudományos megfigyelés pedig az alábbiakban állt: a kolerát egy baktérium okozza, amely mikroszkóp alatt könnyedén kimutatható a beteg emésztőrendszeréből. A baktérium pálcika alakú, és ostorszerű farkával gyors mozgásra képes. A legfőbb probléma, hogy súlyos folyadék- és elektrolitvesztést okoz, amit a korszakban – Pacini leírása alapján – egyszerű infúziós folyadékpótlással (izotóniás sóoldattal, mely az adott korban sem volt már ismeretlen) kezelni lehetett volna.

Az anatómus munkáját jóval halála után ismerték csak el ebben a témában is, s tévesen egy csomó helyen még ma is Robert Koch nevéhez kötik a kolera leírását. Ő is megtette – való igaz – s publikálta is, de kb. 30 évvel Pacini után.

Különösen érdekes, hogy mennyire nem figyeltek Pacinire orvosi körökben, hiszen több mint 30 évig vezette a firenzei egyetem anatómia tanszékét, rendszeresen publikált, nevéhez köthető az oktatás szövettani aspektusának megteremtése is.

Filippo Pacini egyedül élt, sosem nősült, s minden pénzét a kutatásaira, valamint két lánytestvére orvosi kiadásaira költötte.

1883-ban halt meg Firenzében, lényegében nincstelenül egy rászorulók számára fenntartott intézményben.  A firenzei Misericordia temetőben helyezték örök nyugalomra.

1935-ben a megfelelő tiszteletadás mellett maradványait (két másik anatómuséval együtt) áthelyezték a pistoiai Santa Maria delle Grazie nevű templomba.

Életében egyáltalán nem ismerték el anatómiai szempontból lényeges felfedezéseit, az utókor azonban igen. Vibrio cholerae Pacini 1854 néven tartják azóta is számon a kolerát okozó baktériumot.