Még mindig dél-olasz vidékek, és újfent dialektusok. A basilicata-i elképesztő számú nyelvjárást most egy lazább eloszlású területre cseréljük.

A helyi nyelvjárások nagyon mély nyomot hagytak a beszélt nyelven. Talán kevesen tudják, hogy a latin és a mai olasz nyelv közötti átmenetben nagyon nagy szerepe volt a campaniai dialektusnak; de még korábban, az I. század környékén a római korban a latin, mint friss hivatalos nyelv is sokat szívott fel a területen beszélt korabeli nyelvből. Főként a hangzókészletnél megfigyelhető következetesség segítette a terjedést – s hogy ezzel mire gondolunk? Hamarosan bővebben is kifejtjük majd.

A campaniai nyelvjárások a dél-olasz nyelvjárások közé tartoznak – láthatjuk, hogy ez már nem az extrém-dél-olasz, mint pl. Calabria esetében, hiszen attól északabbra is fekszik.

Ha csoportosítunk, akkor azt az alábbiak szerint tehetjük meg:

– dialetto beneventano (Sannia környékén)

– dialetto irpino (Avellino megye területén)

– dialetto cilentano (a régió déli részén, Cilento és a Vallo di Diano környékén)

– és az ún. lingua napoletana, a Nápolyban használatos, önálló nyelvként is emlegetett beszélt verzió.

A nápolyi nyelv és a campaniai dialektusok

Természetesen – ahogy azt már sokszor említettük – a dialektusok sosem állnak meg egy-egy régió fizikai határán, így ezeket a dialektusokat a környező régiók bizonyos területein is hallani lehet.

Állítólag a nápolyi nyelv volt az, amelyen először gyűjtötték össze az európai kultúra modern és premodern meséit  – a Hamupipőkétől kezdve a Csipkerózsikán át sorolhatnánk hosszan. (Hozzá kell tennünk, hogy az eredeti mesék pontos tartalmát mára erősen felpuhították, a történetekből a nehezen emészthető részek némelyike kikerült.)

Csipkerózsika korabeli ábrázolásban – a hercegnő ébredése

A Rai.tv egy, a dialektusokkal foglalkozó videójában egy 7-8 perces beszélgetést hallhatunk, Lucilla Pizzoli és Diego De Silva, a ‘Societá Dante Alighieri’ tudósai közreműködésével – itt a jelenleg is meglévő tájszólások használatáról, hasznáról és jelentőségéről is szó esik.

És most nézzük, hogy a fentebb említett hangzókészletbeli változások hogyan térnek el a standard olasz nyelvhez képest.

A szó végi „o” hang gyakran egyszerűen leesik, így a dialektusban már nem fordul elő.

Pl. osso (csont) = uoss, vagy corpo (test) = cuorp. Itt figyelhetjünk meg egyúttal, hogy a szóközi „o” hang sokszor alakul át „uo”-vá.

A másik jellegzetesség, amelyet a spanyol nyelvnél is megfigyelhetünk, az a „b” hang cseréje „v”-re.

Bagno (fürdő) = vagno, bufalo (bivaly) = vufalo.

Nem ritka az sem, hogy a szó eleji „b” hangot megduplázzák, úgy, hogy elé még egy „a” is kerül, így lesz pl. a balestrare (íjaz, lő) igéből abbalestrare dialektusban.

Aki szívesen elmerülne még a hangzók különbözőségének rejtelmeiben, azoknak mindenképpen ajánljuk a Regione Campania kapcsán született cikket, amely hozzánk képest nagyobb részletességgel – de korántsem teljes körűen – fejti ki a témát.

Proverbo – dialetto campano

A jövő héten még jelentkezünk egy kis Campania-i cikkel, augusztusra pedig bemelegít Emilia-Romagna. Reméljük, már Önök is várják!

Pino Daniele, az idén tragikus hirtelenséggel elhunyt híres olasz előadóművész időről-időre énekelt a szülőföldjének megfelelő nyelven, a nápolyin. Városát a Napule é c. dallal énekelte meg, mely pályafutásának egyik ikonikus darabjává vált. Az alábbi videó segítségével megidézhetjük a hangulatot.