Firenze és szinte egész Itália közéletét meghatározta egy hosszú időn át tartó politikai ellentét, ami Dante életének is fontos része lett.

A középkorban két csoport feszült egymásnak aszerint, hogy a pápát vagy a mindenkori világi uralmat tartották elfogadhatónak maguk felett. Így oszlottak előbbiek a guelfek, utóbbiak pedig a ghibellinek táborára. A politikára oly jellemző módon azonban a pápa-párti guelfek is két részre szakadtak. A keményvonalas pápa-párti feketékre és az enyhébb, ghibellinekkel megbékélésre valamelyest hajlandó fehérekre.

Dante a firenzei törvények értelmében 1293 és 1295 között nem vállalhatott részt a kormányzati szerepkörökben, mert azt a nemesektől megtagadták – ám 1295-től ő is aktív részese lett a politikai élet mindennapjainak. Egy alkalommal a Százak Tanácsának tagjaként, később pedig priorként is aktívan politizált. A költő a fehér (mérsékelt) guelfek táborához tartozott, ám priorként az egymásnak feszülő ellentétek miatt mind a fehér, mind a fekete guelf oldalról több vezetőt száműzött. Így saját pártjában sem örvendett hatalmas népszerűségnek, ám a legnagyobb gondot számára VIII. Bonifác pápa jelentette. Ő ugyanis küldött egy kardinálist Firenzébe, hogy az a fekete guelfeket támogatva „rendet tegyen” a városban. Dante – mondjuk úgy, hogy – nem segítette a munkáját. A zavaros helyzet okán aztán a költőt egy küldöttséggel Rómába indították, hogy a kialakult szituáció fellazítására valamilyen megoldást találjon. Római útjának ideje alatt Firenzében a fekete guelfek megerősödtek, és a költőt távollétében elítélték. Mivel nem jelent meg az idézésre, a száműzetést máglyahalálra változtatták arra az esetre, ha eszébe jutna hazatérni.

Képzeljük csak el: valakit 30-as éveiben arra ítélnek, hogy soha nem mehet haza – holott családja a városban maradt (rokoni szálakkal kötődött felesége a fekete guelfekhez, így őket nem bántották). Többé nem látta feleségét, gyermekeit és szülővárosát sem. Úgy kellett meghalnia két évtizeddel később, hogy gyökértelenül töltötte az életét számára idegen városokban, itt-ott meghúzva magát egy jószándékú nemes vendégeként.

Dante száműzetésben – ismeretlen festő Forrás: wikipedia

Persze, a száműzetés első éveiben megszervezte Toszkánában a fehér guelf ellenállást, de kissé rossz ütemben támogatta Firenze ellen vonulásukat, így elbuktak, s Dantét okolták ezért. A költő így ettől a politikai csoporttól is eltávolodott, és száműzetésben töltött éveit tanulmányokkal és írással töltötte. Számos fontos munkája kötődik ezekhez az évekhez, miközben volt ideje pallérozni mind filozófiai, mind pedig teológiai ismereteit. Egy ponton, a Firenzébe való visszatérés lehetetlensége felett érzett elkeseredésében egészen Franciaországig ment – Párizsban élt néhány évig, ám erről az időszakról nincs sok pontos információnk.

Megfordult Bolognában, Veronában, Padovában is, ahol mind-mind a tanulás, az új ismeretek álltak érdeklődése fókuszában. Utolsó éveit Ravennában töltötte, s ahogy írtuk rövid életrajzában, itt is halt meg maláriában.

Nyughelye abban a ravennai templomban volt hosszú ideig (egy márvány sírban), ahol a halotti szentmiséjét elmondták. Később a város a Velencei Köztársaság uralma alá került, ekkor a köztársaság vezetése megbízott egy építészt (Pietro Lombardit), hogy tervezzen és állítson egy szép emlékművet Dante tiszteletére – ez 1483-ban, mintegy 160 évvel a költő halála után történt. Ezt az emlékművet a következő századok egyházi méltóságai alaposan elhanyagolták. Csak a 17. század végén szorgalmazta egy-két, firenzei nemesi család leszármazottja a sír helyreállítását. Ez jó ideig váratott magára, aztán egy, a templomot is érintő földmozgás még borzasztóbb állapotba sodorta Dante síemlékét – lényegében elpusztult. Végül 1780-ban az egyik Gonzaga-családból származó kardinális bízta meg az építész Camillo Morigiát, hogy a ma is látható, neoklasszikus stílusban épült kápolnát alakítsa ki a költő méltó nyughelyéül.

Dante nyughelye – Ravenna – Forrás: emilitalytravel.com

Kérdés, hogy Dante csontjai mindeközben hol voltak? Most jön a misztikus rész! Nyilván Dante halála után már néhány évtizeddel Firenze városa szerette volna egyre népszerűbb költőjének holttestét saját falai között tudni. A huza-vona a két város között azóta is tart, Ravenna szerint ugyanis Firenze a költő száműzése miatt erre egyáltalán nem méltó. De Firenze Dante csontjainak rejtélyes eltűnésében történetesen ártatlan.

Amikor a 15. század végén elkészült Dante Lombardi-féle emlékműve, a templom ferences szerzetesei úgy vélték, jobb, ha ők elrejtik inkább Dante csontjait, nem kell azoknak az emlékműben lenniük. Nemzedékről-nemzedékre adták át egymásnak a titkos rejtekhely hollétét, hogy senki ne sejthesse, üres az emlékmű. Amikor Napóleon az 1800-as évek elején megjelent, és dúlni indult, a csontokat a szerzetesek befalazott ajtó mögé rejtették, ahol egészen 1865-ig hevertek.

Ekkor találta meg egy kőműves, aki egy kis felújítással épp azt készítette elő, hogy a város a költő születésének 600. évfordulóját megünnepelje. A csontváz egészen jó állapotban vészelte át a századokat, nemsokára igazolták, hogy valóban a költőhöz tartoznak a csontok – közben pedig a felnyitott, költőnek dedikált síremléket is értelemszerűen üresen találták. Így sok hosszú, furcsa év (vagy inkább évszázad) után Dante csontjai méltó helyükre, a neki szentelt szép kápolnába kerültek, hogy aztán majd 1921-ben a bolognai és pisai egyetem szakértői állapíthassák meg, vajon hogyan is nézhetett ki Dante, a költő és az olasz nyelv atyja.

Firenze azóta is küzd, hogy Dante hazatérhessen, így a két város civódása már évszázados rutinná vált. Számos próbálkozás ellenére azonban a ravennaiak egyelőre maguknál tudták tartani a leghíresebb olasz költő maradványait, és nem tűnik úgy, hogy ebben a kérdésben változás készülődne – még a 2021-es, Dante 700 évforduló sem enyhíti meg őket Firenze irányába.

Annibale Gatti: Dante in esilio – Forrás: gonews.it