Ciociaria Olaszországnak egy igen érdekes területe, amely nem rendelkezik konkrét határokkal, talán a mi Ormánságunkhoz, vagy Bácskánkhoz hasonlítható leginkább.
Ciociaria Lazio tartomány déli részén helyezkedik el, kb. Róma és Nápoly között. Keletről az Alpok vonulatai határolják, és nagyjából 91 települést tömörít, melyeknek ‘központja’ Frosinone városa.
A terület nincs messze Rómától, így aki ott jár, talán egy napot szánhat egy-egy közeli kistelepülésre is, amelyek teljesen más hangulatot árasztanak, mint a nyüzsgő világváros. Aki nem tud utazni, nos számára ajánlunk egy nagyon klassz leírást (angol nyelven), Fleur Kinson tollából, aki ciociaria-i élményeit osztja meg velünk. Lazító olvasmánynak sem utolsó.
A terület egyébként számtalan élelmiszer-vásárral büszkélkedhet, s nem véletlenül. Erről a területről származik rengeteg olyan tipikusan olasz csemege, mint az Amaseno-i mozzarella, Guarcino sonkája, extraszűz olivaolaj, Piglio-ból és Atina-ból egy kis cabernet. A térség konyhája nagyon egyszerű ételekből áll, amelyek közül természetesen az egyik legkedveltebb és ma már nálunk is gyakran rendelhető (és persze otthon elkészíthető)
polenta. Mivel olasz recept, olaszul írtuk, olasz lelkesedéssel kell kipróbálni!
Sok híres embert is adott Olaszországnak ez a kis terület. Innen származik többek között Vittorio de Sica, Marcello Mastroianni, Nino Manfredi, számos fontos személyisége a római kornak, pápák, költők, festők, akiket név szerint felsorolni sem tudunk, oly hosszú a lista.
Ciociaria 1940 körül
S fűződik ehhez a területhet egy szomorú esemény is. A II. világháborúban a Monte Cassino-i csata után a szövetséges csapatok bevonultak a városba, s a katonák (akik javarészt észak-afrikai (főként algír és marokkói) zsoldosok voltak) rengeteg nőt és lánygyermeket megerőszakoltak, sokat meg is öltek – természetesen a családjukat védő férfiak számára sem volt kegyelem. A kifejezés, amit ezekre a szomorú sorsú nőkre használtak: le marocchinate, ami utal arra, hogy az erőszaktevők java része honnan is származott.
Erről az eseményről könyv és film is készült. A könyvet Alberto Moravia írta, és a ‘La Ciociara’ (ciociariai nő) címet viseli. Vittorio de Sica készítette el a filmváltozatot ugyanezzel a címmel (külföldön ‘Two Women’ címmel került vetítésre). A főszerepet Sophia Loren játszotta, s meg is kapta érte az első, külföldi színésznőnek járó Oscart – melyről korábbi írásunkban már ejtettünk szót.
Ciociaria neve a ‘ciocia’ (tbsz. cioce, hisz általában kettő van belőle) szóból ered, ami egy lábbeli. Egy rettentő egyszerű, téglalap alakú bőr talpról van szó, melyet az oldalán lévő lyukakba bújtatott pántok tartanak a lábon. A pántokat sok esetben egészen a térdekig felvezetik és ott kötik meg. Mivel ez a szandálszerű lábbeli nagyon nyitott, legtöbbször úgy viselték, hogy felvétele előtt a lábat (jellemzően fehér) textilbe burkolták.* Több forrás szerint a lábbelihez kísértetiesen hasonlót már az etruszkok is viseltek. Milyen jó lehetett ebben egy jó kis saltarello-t táncolni! A régi korokban főként a földművesek, pásztorok viselete volt, ma már természetesen leginkább folklór-előadásokon találkozhatunk a ciocia-val, mint népviselettel. Az alábbi képek láttán valószínűleg minden, az olasz kultúra iránt érdeklődő ismerős fotókra bukkan.
*Magyarországon is volt hasonló, zokni helyett használt textil: a kapca. Talán akinek apukája, nagypapája még volt sorkatona, tud erről mesélni. Ha jók az információink, a ‘valakinek a kapcarongya’ kifejezés is ebből a zokni-elődből ered.
